Belföld

Halasztott fizetésben állapodott meg az MVM és a Gazprom

Közleményben jelentette be új intézkedéseit az állami MVM, melyek az európai energiaválság hatásainak enyhítését célozzák.

Mint írják, az energiaválságban az európai- és a világpiac kiszámíthatatlansága és az árak szélsőséges kilengése miatt az MVM csoport két intézkedést hozott.

  • Egyrészt a világpiaci árak hatásának mérséklése céljából az MVM Csoport és a Gazprom halasztott fizetésben állapodtak meg a téli időszakra vonatkozóan. A halasztott fizetés lehetőségének a szerződésbe történő időszakos beemelése növeli az MVM Csoport finanszírozási mozgásterét, illetve likviditási biztonságát.
  • Másrészt az MVM Csoport átalakítja és fejleszti hazai földgáztárolóinak kapacitását: ez a zsanai és a hajdúszoboszlói tárolót érinti.

Még a múlt héten számoltunk be arról, hogy az MVM Zrt. 81,1 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első fél évet, míg a tavalyi azonos időszakban 28,3 milliárd forint adózás utáni nyeresége volt.

Kapcsolódó
80 milliárdos veszteséggel zárt az MVM Zrt.
A tavalyi azonos időszakban még 28,3 milliárd forint adózás utáni nyeresége volt.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy hétfői háttérbeszélgetésen az Index cikke szerint azt mondta, mindkét intézkedés a folyó fizetési mérleg kezelését célozza, hogy megszakítsák a gázár és a forintárfolyam közötti kapcsolatot, azok együttmozgását.

A miniszter ismertette: 5,2 milliárd köbméter gázra van szerződése az országnak. „A szerződésben az árképlet a TTF ármechanizmusához van kötve, tehát ha a rotterdami tőzsde feljebb megy, akkor többet kell fizetnünk” – ismerte el Nagy Márton, hozzátéve, hogy euróban történik a tranzakció, miközben az MVM-nek a gázszámlák értékét a lakosság értelemszerűen forintban egyenlíti ki.

A halasztott fizetés a téli hónapokra vonatkozik, márciusig. A miniszter kitért arra is, hogy bizonyos ár felett szintén halasztott fizetés keletkezik, így nem azonnal kell többet fizetni, arra három év áll rendelkezésre. „Nekünk csak annyit kell megfizetni, ami nem terheli meg a magyar gazdaságot, a többi halasztásra kerül. Ez olyan, mint egy ársapka, viszont a sapka mértéke a jelenlegi ár alatt van” – mondta a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik