Élet-Stílus

Gyűlnek a felhők James Corden elvesztett feje felett

Terence Patrick / CBS / Getty Images
Terence Patrick / CBS / Getty Images
James Corden Ellen DeGeneres nyomdokába léphet, de nem a jó értelemben. Legutóbb éttermi konfliktusának híre járta be a világsajtót, de nem ez az első negatív hírverés az Amerikában is befutott brit komikussal kapcsolatban, aki szinte csak lépésekre van attól, hogy a cancel culture áldozatává váljon.

A napokban mindenhol James Corden balhéjáról lehetett olvasni: egy időre kitiltották egy híres New York-i étteremből, mert több alkalommal is elfogadhatatlanul bánt az alkalmazottakkal. A Balthazar nevű vendéglátóhely tulajdonosa, Keith McNally „a legbántalmazóbb ügyfélnek” nevezte a színész-műsorvezetőt, aki később bocsánatot kért a viselkedéséért, így a rá vonatkozó tilalmat visszavonták. A nagy visszhangot kiváltó ügyet kitűnő érzékkel lovagolta meg a Ryanair. A légitársaság gyakran viccelődik a Twitteren, ezúttal is itt jelentették be, hogy a showman nem repülhet többé a járataikon.

Corden mostani botránya nem a semmiből jött. Annak ellenére, hogy mindig igyekezett a kedves brit szomszédfiú imidzsét magára ölteni, évek óta fel-felröppennek olyan hírek, amik azt bizonyítják, hogy valós személyisége nem is állhatna távolabb ettől.

Európa után Amerikában kezdte borzolni a kedélyeket

James Corden hazájában már ismert komikusnak számított, amikor szerencsét próbált a tengerentúlon. A Hollywood Reporter szerint az angoloknál ekkor már a csapból is ő folyt – filmekben és többi között általa is jegyzett, sikeres vígjátéksorozatokban szerepelt, rendszeresen vezetett különböző műsorokat, beszélgetéseket és díjátadókat, valamint több reklámfilmben is feltűnt –, így pont jókor jött számára 2015-ben az amerikai CBS csatorna ajánlata, hogy legyen a Late Late Show című talkshow házigazdája.

Sonja Flemming / CBS / Getty Images A Late Late Show egy adása Sharon Stone és Elton John vendégszereplésével 2018-ban.

Az azelőtt az Egyesült Államokban szinte ismeretlen Corden merész választásnak tűnt, kreatív ötleteivel azonban hamar sikerre vitte a műsort, pedig jó pár változtatást bevezetett. Már előre kijelentette, hogy mivel ő nem stand-upos, ezért nem kap majd olyan fontos szerepet az adás eleji, viccekkel teletűzdelt monológ, mint elődje idejében, és a vendégeivel is a megszokottól eltérő módon csevegett: a meghívottak nem egyesével, hanem közösen vettek részt a beszélgetésben, a műsorvezető pedig nem egy asztal mögött ülve kérdezgette őket, hanem melléjük telepedett.

Új közönsége szívébe leginkább a Carpool Karaokéval sikerült belopnia magát. Ebben hírességekkel kocsikázik, miközben slágereket énekelnek el együtt. Az ötlet még 2011-ben született meg, amikor Corden egy jótékonysági műsor egyik jelenetében George Michaelt furikázta Londonban. A formátum átmentése után Mariah Carey volt az első vendége, később pedig megfordult az autójában (amit néha nem is ő vezet) többek között Madonna, Céline Dion, Miley Cyrus, Stevie Wonder, Paul McCartney, Elton John, Justin Bieber, Ed Sheeran, George Clooney, Julia Roberts, a One Direction és Michelle Obama is, az eddigi legsikeresebb részben pedig Adele vendégeskedett. Utóbbi a YouTube-on megjelenése óta több mint 255 millió megtekintésnél jár. A sorozat nézettsége a videómegosztón a Super Bowléval vetekszik.

A műsor egy másik visszatérő szegmense a Spill Your Guts or Fill Your Guts címet kapta. Ennek lényege, hogy Corden és vendége személyes, nem ritkán kínos kérdéseket tesznek fel egymásnak, és aki úgy dönt, hogy inkább nem válaszol, annak valamilyen szokatlan, undorítónak jellemzett ételt kell megennie cserébe.

A szórakoztatónak szánt játék 2021-ben került a figyelem középpontjába, amikor Kim Saira aktivista sérelmezte, hogy a hagyományos ázsiai konyha fogásait évek óta gusztustalan kellékként használják fel. Ekkor tízezrek írták alá a petíciót, ami a blokk átalakítását vagy megszüntetését sürgette. Úgy fogalmaztak: „A gyakorlat nemcsak kulturálisan sértő és érzéketlen, de ázsiaiak elleni rasszizmusra is ösztönöz. Nagyon sok ázsiai-amerikait ér folyamatos zaklatás és gúnyolás az általuk fogyasztott tradicionális ételek miatt, és ezt a szegmens csak tovább erősíti és bátorítja”.

Bár kimondottan bocsánatot nem kért, Corden később úgy nyilatkozott, hogy senkit nem akarnak felzaklatni, ezért többé nem használnak ázsiai ételeket a felelsz vagy mersz játszma során. Arra a kérdésre, hogy szerinte túl érzékenyek lettek-e az emberek, szintén diplomatikusan válaszolt:

Nem a mi tisztünk eldönteni, hogy jogos-e, ha valaki felháborodik vagy megsértődik valami miatt. Ez nem a mi hatáskörünk. Annyit tehetünk, hogy meghallgatjuk, megértjük, elfogadjuk, és többé nem csináljuk.

Sokaknál kihúzta a gyufát

Corden a naponta jelentkező műsor vezetése mellett sem tétlenkedett az utóbbi években. Két Tony- és két Grammy-díjátadó gála házigazdája volt, és a Jóbarátok: Újra együtt című különleges epizódot is ő moderálta. A rajongók körében nem aratott osztatlan sikert, mikor fény derült rá, hogy ő kapta ezt a feladatot, és később a kritikusok sem voltak elájulva a teljesítményétől. A visszajelzések szerint csupa banális és sekélyes kérdést tett fel a szereplőknek, aminek hatására a társalgás során csak a felszínt kapargatták, nem mélyültek el az egyes témákban, és a szériát ért bírálatokat szóba sem hozták.

Terence Patrick / CBS / Getty Images Corden a Jóbarátok sztárjaival.

Tévés munkái mellett a filmes karrierjét is építette, több animációs filmben – Trollok 1-2, Az Emoji-film, Nyúl Péter 1-2, Apróláb – kölcsönözte hangját karaktereknek, valamint szerepelt az Ocean’s 8: Az évszázad átverése, a Yesterday és a Szuperagy című filmekben. Leginkább azonban nagy költségvetésű hollywoodi musicalekben tűnt fel, kezdve a Vadregénnyel, majd az óriási bukást hozó Macskák következett, de sok kritika érte a Prom – A végzős bálban nyújtott alakítását, és a tavalyi Hamupipőke sem tarolt nagyot.

  • A híresen rosszul sikerült Macskákat még ő sem próbálta mentegetni, utólag pedig szándékosan bénácska macskajelmezben tette nevetség tárgyává a film CGI-használatát az Oscar-gálán, ami miatt a vizuáliseffekt-szakma szervezete meg is orrolt rá.
  • A Promban egy meleg karaktert formált meg, az LMBTQ-közösség tagjai szerint meglehetősen sztereotip és homofób módon. A bírálatokban rendszerint kiemelték, hogy az amúgy heteroszexuális Corden pontatlanul és sértő módon reprezentálta őket. A háborgás tovább fokozódott, amikor szerepe miatt Golden Globe-ra jelölték, igaz, a díjat végül nem kapta meg.
  • Bár a Hamupipőke sem volt bombasiker, Corden – aki a film egyik producere is volt – többeknél kihúzta a gyufát, amikor saját talkshowjához egy olyan promóciós anyagot forgatott színésztársaival, amiben jelmezben ugráltak az utcán, átmenetileg megbénítva ezzel a Los Angeles-i forgalmat. A flashmob híre ellepte az internetet, Twitter-felhasználók ezrei osztották meg azt az egy sofőr által készített felvételt, amin a színész egérjelmezben egy kocsihoz döfködi az ágyékát, miközben Jennifer Lopez Let’s Get Loud című dalát énekli.

Támadások kereszttüzében

Vajon miért viszonyulhatnak sokan ellenszenvvel James Corden iránt? Nehéz egyetlen okot kiemelni. Kritikusai azt róják fel neki, hogy a műsoraiban gyakran mások szavába vág, a Carpool Karaoke részekben próbálja leénekelni vendégeit, és megjegyzéseivel sűrűn átlépi a bullying és játékos élcelődés közti határt. Sokan nem tartják önazonosnak, ezt erősítik azok a személyes tapasztalatokat tartalmazó beszámolók, amiket civilek osztottak meg különböző platformokon. Ezek alapján a sztár a kulisszák mögött egyáltalán nem olyan elbűvölő, mint amilyennek a kamerák előtt tűnik.

2019-ben Corden és csapata a Redditen hirdetett kérdezz-feleleket, ahol azt ígérték, mindenre válaszolnak. A dolog három kérdés erejéig működött, aztán elkezdtek áramolni a negatív megjegyzések a műsorvezetővel kapcsolatban. A bejegyzésekben olyan eseteket idéztek fel a felhasználók, amikor Corden gorombán viselkedett forgatásokon, eseményeken, éttermekben, vagy akár egy repülőn. Ezek visszatérő eleme volt, hogy lekezelően bánt a kiszolgáló személyzettel, ahogy tette ezt nemrégiben a New York-i Balthazarban is.

Bár a nézői beszámolókat nem feltétlenül kell készpénznek venni, Corden a nyilvánosság előtt is besült pár alkalommal. Nagy port kavart például, amikor a metoo-mozgalom csúcspontján Harvey Weinsteinnel és viselt dolgaival viccelődött egy jótékonysági adománygyűjtésen 2017-ben. Az eseményen arról beszélt, milyen gyönyörű estéjük van, „olyan gyönyörű, hogy Harvey Weinstein már fel is hívott valakit egy masszázsra a szállodai szobájába”.

Dave M. Benett / Getty Images James Corden Harvey Weinsteinnel fotózkodik egy 2012-es rendezvényen.

A sztárközönség soraiban többen felhördültek szavai hallatán, Corden azonban folytatta az ízléstelen poénkodást a producer éppen akkor zajló bírósági peréhez kapcsolódva:

Furcsa volt látni, ahogy Harvey Weinstein forró vízbe kerül a héten. Kérdezzétek csak meg bármelyik nőt, aki látta őt fürdés közben.

Harvey Weinstein szexuális visszaélései

Weinstein a filmipar egyik legbefolyásosabb személyiségeként éveken keresztül molesztált és erőszakolt meg nőket, többek között kezdő színésznőket, akiket gyakran úgy csalt fel szállodái szobájába, hogy megkérte őket, hogy masszírozzák meg őt. Befolyása révén megfenyegette vagy más módokon bírta hallgatásra áldozatait, akiknek szerepet ígért szexuális ellenszolgáltatásokért cserébe. A botrányt fokozta, hogy állítólag több kollégája és színészek is tudtak viselt dolgairól, sőt perverz magatartását még a nyilvánosság előtt sem takargatta. Az ügy kirobbanásakor több egykori áldozata megszólalt. A bíróság bűnösnek találta Weinsteint nemi erőszak vádjában, 23 év börtönre ítélték.

A rosszul elsült poénok után Weinstein két korábbi áldozata, Rose McGowan és Asia Argento is felszólalt Corden ellen, mindketten disznónak nevezték a komikust. Corden később bocsánatot kért, Twitteren közzétett közleményében ez állt:

Hogy világos legyen, a szexuális zaklatás nem mulatságos. Nem próbáltam enyhíteni Harvey megbocsáthatatlan viselkedését, hanem az volt a célom, hogy megszégyenítsem őt, a bántalmazót, nem pedig az áldozatait. Őszintén elnézést kérek mindenkitől, akit megsértettem, ez sosem állt szándékomban.

James Corden ellentmondásos megmozdulásai közé tartozik továbbá, mikor az Emmy-gála utáni partin arcon csókolta Sean Spicert, aki akkoriban, Donald Trump elnöksége alatt a Fehér Ház szóvivője volt. Utóbb azt mondta, az incidens idején be volt csiccsentve. „Megvan az az érzés, amikor egy kicsit lerészegedsz, majd másnap reggel felébredsz, és azt gondolod »Úristen, kit csókoltam meg tegnap este?«. Az igazat megvallva tegnap este mindenki egymás seggét csókolgatta az Emmy-díjátadón, nekem csak sikerült a legnagyobbat lekapni” – reagált az esetre egy monológjában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Variety (@variety) által megosztott bejegyzés


Saját hibájából elkövetett baklövései mellett egy olyan dolog miatt is érték támadások, amit jó érzésű ember nem emleget, főleg nem a politikai korrektség korában – ez pedig a testalkata. Corden egész életében küzdött a súlyával, amiről nyilvánosan is több alkalommal beszélt. Szóvá tette, hogy a hollywoodi átlagnál nagyobb testalkatú színészeket mellőzik a szórakoztatóiparban, ők sosem kapnak szexjelenetet, nem lesznek szerelmesek, többnyire csak a duci barát szerepe jut nekik.

Egy alkalommal Bill Maher humoristát oktatta ki, aki azt mondta, a fat shaming jó dolog, mert segít a kövér embereknek. Egy halom tudományos ténnyel és kutatással támasztotta alá, hogy miért nem helytálló kollégája megállapítása.

Ezzel kapcsolatban a legnagyobb hírverést kapó eset még 2010-ben történt vele, amikor a Star Trek és az X-Men filmek sztárja, Patrick Stewart állt bele egy díjátadón. A színpadon szóvá tette, hogy Cordennek az esemény házigazdájaként nem kéne zsebre tett kézzel álldogálnia, és hogy úgy tűnik, szívesebben lenne inkább máshol. A műsorvezető nem hagyta szó nélkül az indokolatlan, személyeskedő piszkálódását, ekkor fajult el a párbeszéd.

– Onnan, ahol én ülök, látni a hasadat. És az a terem legvégében van.

– Bocs, még mindig várom a poént. Folytasd csak! Tényleg, folytasd! Te látod a hasam, mi pedig mind látjuk, ahogy jelenleg is haldokolsz.

Corden később sem engedte, hogy a súlyán élcelődjenek, az estély végén inkább maga mutatta meg minden érdeklődőnek a hasát.

Mi lesz most vele?

A fentebb felsoroltak ellenére James Corden egyelőre nem jutott Ellen DeGeneres sorsára, és nem esett a cancel culture áldozatául, arról azonban nem sokat tudni, hogy mit hoz számára a jövő. Idén tavasszal derült ki, hogy 2023-ban, nyolc év után leköszön a Late Late Show műsorvezetői posztjáról. Egyetlen folyamatban lévő projektjéről tudni jelenleg, amiben állítólag egy drámaibb oldalát mutatja meg a pezsgő személyiségéről ismert színész: novemberben debütál a Mammals című hatrészes sorozata, amiben egy Michelin-csillagos séfet játszik, aki megdöbbentő titkokat tud meg terhes feleségéről.

Elnézve, hogyan zajlott a pályafutásom az elmúlt 20 évben, elég nyilvánvaló, hogy nincsenek igazán terveim. Mindig is olyan karrierre vágytam, ami változatos. Nem hiszem, hogy valaha is azon agyaltam volna, hogy »Oké, legközelebb ezt és ezt kell csinálnom«

nyilatkozta.

Reménykedik benne, hogy a Mammalsból több évad készül, de ez még sok mindentől függ. Az biztos, hogy James Corden a köztudatban marad, végtére is: a negatív hírverés is hírverés, erre a legjobb példa a cikkünk elején is idézett éttermi konfliktus, ami bejárta a világsajtót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik