Élet-Stílus

Csavarhúzóval és vésővel ásott 30 méteres alagutat egy halálsoron lévő rab Indonéziában

Az alagút a közeli csatornába vezetett.

Megszökött egy halálra ítélt kínai drogcsempész egy indonéziai börtönből, miután egy harminc méter hosszú alagutat ásott magának egy közeli csatornába – közölték a helyi hatóságok. A 37 éves Cai Changpan a cellájából kezdte el ásni az alagutat, és az őrségváltás idején kúszott át rajta az út mentén található csatornába – közölték a hatóságok.

Cellatársa elmondta, hogy a Cai Ji Fan néven is ismert csempész 5-6 hónapja dolgozott szökési tervén, és neki is felajánlotta, hogy tartson vele, de ő nem élt a lehetőséggel. A hatóságok közlése szerint a férfi csavarhúzót, vésőt és egy feszítővasat használt az alagút kiásásához, amiket feltehetően a börtönkonyhában zajló építési munkálatok közben szerzett be.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a férfit 2017-ben ítélték halálra drogcsempészet miatt, miután a rendőrök 135 kilogramm metamfetamint találtak nála. Nem ez volt az első alkalom, hogy megszökött. 2017 januárjában egy rendőrségi fogdából szökött meg, miután egy vasrúddal kibontotta a mosdó falát, majd több rabtársával együtt egy falon átmászva elmenekült. Három nap múlva fogták el.

Hihetetlenül merész, és leleményes rabszökések
Elítéltek, akik szökése miatt igencsak kínosan érezhette magát az amerikai büntetés-végrehajtás.

A kiemelt képen rendőrök nézik, hol szökött meg a halálraítélt rab az indonéziai börtönből. Fotó: AFP / FAJRIN RAHARJO 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik