Élet-Stílus

Ezért nevezik tollas majmoknak a varjakat

varju(960x640)(1).jpg (varjú, )
varju(960x640)(1).jpg (varjú, )

A madarak memóriafeladatokat oldottak meg majdnem száz százalékos sikerrel.

Nehéz döntések idején a madarak agyában hasonló folyamatok játszódnak le, mint a főemlősökében. Tübingeni kutatók kormos varjakkal oldattak meg memóriafeladatokat. Noha a főemlősök és a madarak agyának nincs sok közös tulajdonsága, a kísérletek alatt elképesztő párhuzamokat fedeztek fel köztük – olvasható a Nature Communications című szaklapban frissen megjelent tanulmányukban.

A varjakról azt tartják, nagyon intelligensek, sőt stratégiai döntésekre is képesek, a viselkedéskutatók ezért “tollas majmoknak” is nevezték már őket – írta tanulmányában a Lena Veit és Andreas Nieder vezette kutatócsoport.

A tudósok megtanították a kormos varjaknak, hogyan oldjanak meg kis rejtvényeket a számítógép képernyőjén. A feladatok alatt elemezték az állatok agytevékenységét.

Jól teljesítettek

Először egy képet mutattak nekik, amelyet meg kellett jegyezniük. Ezután egy monitoron két különböző képet láttak, közülük az egyik az volt, amelyet előzőleg megjegyeztek. A feladat vagy az volt, hogy a megjegyzett képre bökjenek a csőrükkel, vagy pedig éppen az ellenkezője: válasszák azt, amelyiket akkor láttak először. Ha jól oldották meg, jutalomfalatot kaptak.

A gyakorlási időszak után a varjak majdnem száz százalékos találati arányt értek el. Ennek a teljesítménynek előfeltétele az erős koncentráció és a rugalmas gondolkodás, amelyre messze nem minden állatfaj képes – mutattak rá a kutatók.

Azt is megállapították, hogy feladatonként más idegsejtek léptek működésbe attól függően, hogy a varjaknak a már látott vagy a sosem látott képre kellett bökniük. A tudósok szerint ebben döbbenetesen hasonlítanak a főemlősökhöz. Az eredmények jelentősen hozzájárulnak az intelligencia evolúciós fejlődésének kutatásához – olvasható a tanulmányban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik