Búcsú a mókuskeréktől

Egykori kereskedő a szelek szárnyán
Regényes váltás fűződik Láng Róbert nevéhez. Ötvenéves korában nem csupán üzletágat váltott, hanem életformát is. Miután egy multinacionális társaságnak eladta jól menő autóalkatrész-kereskedelmi cégét, megalakította az adriai chartervitorlázásban és one design versenyzésben (egyforma hajók közötti megmérettetésben) egyaránt meghatározó Adriatic Challenge Kft.-t.

Az indulás persze itt sem volt könnyű, hiszen a vadonatúj Bavaria flotta egyik hajójának gyártási hibája már az első évben balesetet okozott. Hosszas pereskedés kezdődött. „Kezdetben csak a költségek jelentkeztek, a várt bevételek elmaradtak, de ez sem szegte kedvemet” – mondta erről a nehéz időszakról Láng Róbert, aki később is többször úgy invesztált a „magyar vitorlázásba”, hogy nem várt közvetlen, kézzel fogható hasznot. Jól példázza ezt a szemléletet a balatoni Kék Szalag versenyek csúcstartójának, a legendás Nemere II.-nek a felújítása.
De említhetnénk a vitorlás Forma–1-es hajónak tekinthető RC-44 megvásárlását is, amelyet ugyancsak a Kék Szalag versenyeken csodálhattak meg a vitorlázás rajongói. Ennek a kizárólag versenyzésre alkalmas, a legmodernebb technikát felvonultató hajónak az ára 600 ezer euró. Hazai sikertörténet, hogy Russell Coutts, a háromszoros America’s Cup győztes és olimpiai bajnok új-zélandi vitorlázó egy magyar cég, a Pauger Carbon műhelyét bízta meg a nevét viselő (innen az RC) 44 lábas versenyhajó legyártásával.

A válság a vitorlázást sem hagyta érintetlenül. Láng György azt mondja, tavaly még borúsan látták a jövőt, mert úgy érzékelték, hogy ez lett az a dolog, amelyet az emberek a privát vagy a céges költségvetésükben az utolsó sorban tartanak nyilván, így ez a legkönnyebben kihagyható elem a kiadások közül. Visszaestek a klasszikus céges csapatépítő vagy akár a partner-kényeztető vitorlázások is, emellett a sporttámogatás, valamint a vitorlás hajók felületének kommunikációs célú felhasználása is megcsappant. „Az idén inkább már egyfajta kettősségről beszélhetünk” – bizakodik a hajós. Ez abban nyilvánul meg, hogy miközben a lízingcégeknél még mindig tömegesen állnak a „bedőlt” hajók, s ez tönkreteszi a használt hajók piacát, ugyanakkor a charter foglalások alakulása már kifejezetten kedvező. Olyan erős most a hajóbérlési üzletág, hogy azt lehet mondani, nemcsak megállt az esés, hanem már a fordulat szele érezhető.

Minden vitorlázó nagy dilemmája: Adria vagy Balaton? Láng Róbert úgy véli, nem lehet választani a kettő között. Két külön világról van szó, amelyek nem helyettesíthetik egymást, nem is felcserélhetőek. Ráadásul a magyar vitorlázóknak mindkettő a szívük egy-egy csücske. Talán ezzel is magyarázható, hogy az Adriatic Challenge immár nem csak a horvátországi Biogradban állomásoztat flottát, hanem Balatonfüreden is beindította a charter üzletágat Pannon Yacht Charter néven, egyelőre hat Bavaria 32 Cruiser hajóval.

Hogy ma is feladná-e a polgári üzletet a vitorlázásért? Nos, Láng Róbert szerint a vitorlázás mellett szól mindaz az emberi többlet, ami a csapatszellemből adódik, továbbá a páratlan „munkakörnyezetről” sem szabad elfeledkezni. Viszont az is tény, hogy amennyiben a befektetések megtérülését nézzük, akkor tőkearányosan nem a vitorlázás ma a legjobb üzlet a világon.

Médiaigazgatóból keramikus?
Sajtótájékoztatók, konferenciák, zajos események, örökös rohanás, s persze rongyosra forgatott, lapszéltől lapszélig telerótt határidőnapló a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban: kisvárosi élet, családcentrikus, saját ritmusban végzett alkotó munka, néha már magányos elmélyedés – talán így összegezhető az életmódváltás, amelyet Polgár Mónika hajtott végre, amikor 2007-ben, kislánya születése kapcsán szembesült azzal, hogy ha akarná, sem folytathatná munkáját a korábbi ritmusban. És hát, őszintén szólva, nem is nagyon akarta: kapóra jött neki a gyes, hogy végiggondolja addigi életét, s megvalósítsa régi álmát.

„Kilencéves koromban mentem először kerámiaszakkörbe kedves rajztanárom unszolására, még Győrben – meséli –, onnantól kezdve azonnal ez lett kedvenc hobbim, bár anyuék kipróbáltatták még a zongorázást és a balettot is. De maradt a kerámia, s lassan a » remekműveim « kezdték elönteni a szülői házat.”

Tanulmányait 1993-tól a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán folytatta. A kerámiázás még ekkor is csak hobbi maradt, de azért a fővárosban már egyszerűbb volt nagyobb mesterektől elsajátítani a fortélyokat is. Azután évekig a reklámszakmában dolgozott, lépegetett szépen felfelé a ranglétrán. Amíg meg nem érkezett a gyermeke. „Volt még egy szerencsés egybeesés: éppen kiköltöztünk Szentendrére, ahol a családi ház szuterénjében berendezhettem a műhelyemet” – idézi fel. A Café Csoport médiaigazgatói székét felcserélte tehát a kerámiaműhely munkapadjával. Ahogy mondja: ég és a föld a két szakma, hiszen a médiaigazgató élete maga a nyüzsgés, míg a keramikus jóformán egész nap maga dolgozik. De nem ez a legszembetűnőbb változás. A társadalmi kapcsolatokat bizony mélyen érintheti a státus módosulása. A kapcsolati háló szétszakadozásának persze előnyös oldala is mutatkozik: elmaradoznak a médiaérdeklődők, letisztul a baráti kör.
Kezdetben nehéz volt beleszokni a szűkebb büdzsébe, a takarékosabb bevásárlások világába is, egy idő után élesebben kiviláglik a „pénzesebb élet” szolgaisága – állítja visszatekintve. A vékonyabb pénztárcát ellensúlyozza a boldogabb, kiegyensúlyozottabb légkör, amibe a család is belefér.

Az új szakma azonban új kihívásokat is támaszt. Ha a korábbi médiaigazgatót keramikus hobbija tette különössé, most a keramikusok körében kelthet feltűnést, hogy mit is keres a „képzősök” között egy „külkeres”. Polgár Mónika úgy véli: még nem sikerült az áttörés, sokan megfordulnak ugyan a műhelyében, de főként az interneten tud értékesíteni. Még sincs elkeseredve. Miközben a használati tárgyakról lassacskán áttér az azték és indiai stílusú szobrokra, már a reklámkampányon gondolkodik. Így valami mégis csak beépülhet a régi életéből az újba.

„Nehéz tömören megfogalmazni, hogy mi a leglényegesebb különbség a két életforma között – tűnődik –, talán azt lehet mondani, hogy az üzleti életben az ember fontosnak érzi magát, szinte körülötte forog a világ. De ez a kaleidoszkópszerű látásmód szinte lehetetlenné teszi, hogy észrevegyük az igazán fontos dolgokat.” Úgy érzi, most azzal foglalkozik, arra figyel, ami neki valóban fontos, és ez nemcsak boldoggá teszi, ki is teljesíti az életét.

Londoni ex-bankár a magyar mecénás
A londoni életét 40 éves korában feladó Küllői Péter ex-bankár különcnek számít a hazai üzleti életben, hiszen a leggazdagabb magyarok listáin elfoglalt előkelő helye ellenére is időben ki tudott szállni a mókuskerékből, s olyan „főállású” elfoglaltságot talált magának, amely nálunk meglehetősen szokatlan. Immár egy évtizede meghatározó alakja a hazai mecenatúrának, s annak több területén is maradandót alkotott.

A Mosoly Alapítvány (amelyet még 1996-ban alapított barátaival és üzlettársaival: Jaksity Györggyel, Bajnai Gordonnal és Winkler Gyulával) a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével foglalkozik. A 2002-ben életre hívott Bátor Tábor Alapítvány a krónikus és daganatos betegségben szenvedő gyerekek számára szervez nyaralást, s ezzel nemcsak a felhőtlen gyermekkor élményét ismerteti meg azokkal, akik a kórházakban élik a mindennapjaikat, de az érintett gyerekek és családok társadalmi visszailleszkedését is támogatja.

„Két fontos trend rajzolódott ki a mostani világgazdasági válságban” – mondja Küllői Péter. Az egyik: az üzleti világban egyre élesebb annak felismerése, hogy a globális problémák megoldása nem várható a politikai szférától. Annál is kevésbé, mert annak szerveződése lokális, továbbá az államok a mostani időszakban különösen érzékenyek a költségvetési egyensúlyra. Ugyanakkor az üzleti világ globálisan gondolkodik, ráérzett a saját felelősségére, amit a válság még inkább felerősített. Legalábbis ez most az egyik világtrend, bár ebből Magyarországon egyelőre nem sokat érezni. A másik trendszerű jelenség az, hogy az emberek kezdik felismerni az állam szerepének korlátozottságát. Ez annak tudatosodásával jár, hogy nekünk magunknak kell tennünk a számunkra fontos dolgokért, így a kultúráért, a környezetért, és persze a szegénység ellen is.
Hogy a válság változtat-e a mecenatúra irányain, illetve hogy mennyire készteti versenyre az egyes célokért elkötelezett szervezeteket? Küllői Péter úgy véli, a várakozásokkal ellentétben nem egy szűkülő keret, de még csak nem is adott, változatlan összegű, jótékonyságra szánt pénzösszeg újraelosztásáról van szó.

Érdekes módon, a válság felrázta a leggazdagabb embereket. Elegendő arra a kampányra utalni, amelyet Bill Gates és Warren Buffett indított el, hogy a milliárdosok fordítsák jótékonysági célokra a vagyonuk jelentős részét. Ha ez a kezdeményezés tartós világtendenciává fejlődik, akkor arra lehet számítani, hogy globálisan nem csökken, hanem éppen növekszik a mecenatúrára fordított pénz, s így az egyes céloknak nem kell egymással küzdeniük a forrásokért.

A célok egy része szinte már sztenderdnek tekinthető. Ilyen a szegénység elleni harc, a föld vízbázisának védelme, illetve az emberek tiszta vízhez juttatása, s a környezetvédelem erősítése, azon belül is különösen a globális felmelegedés megfékezése. Ugyanakkor erősödik a szegregáció elleni küzdelem, Magyarországon például a romák integrációjára irányuló törekvésekben.

A hazai közéletet azonban még alig érintették meg a világban zajló változások. Azt lehet mondani, hogy nálunk még mindig az a jellemző, hogy a többség az államtól várja a megoldást, s kisebbségben van az invesztálásra hajlamos vállalkozó réteg. Küllői Péter mégis optimista. Így fogalmaz: ne azt lássuk, hogy a többség még mozdulatlan, inkább azt vegyük észre, hogy már a mi országunkban is megmozdult valami.