Belföld

A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével kedden helyt adott Budaházy György keresetének, amelyben a felperes az Országos Rendőr-főkapitányság panaszelutasító határozatát támadta meg.
2009. 11. 24. 13:44
Két vádlott kihallgatása után a bíróság elnapolta a Kolompár Orbán ellen és öt társa ellen, a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó eljárás keddi tárgyalását.
2009. 11. 24. 13:38
Két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság kedden azt a férfit, aki egy autós üldözés során két alkalommal is veszélybe sodorta a nyomába eredő rendőröket. A férfi az elsőfokú döntéskor az ablakon keresztül távozott.
2009. 11. 24. 12:46
Az MSZP szerint a politikus hamisan tanúskodott az ügyészségen, amikor szándékosan vagy gondatlanul azt a hamis látszatot keltette, hogy a pályázatok döntéshozatali mechanizmusába soha nem avatkozott be – derül ki Budai Bernadett, az MSZP szóvivője közleményéből.
2009. 11. 24. 11:00
Bár Topolánszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkára egy interjúban arról beszélt, hogy Gyurcsány és Mesterházy is utasításokat adott neki, az ügyészségen nem beszélt, most pedig betegség miatt maradt el a tanúkihallgatása.
2009. 11. 24. 10:44
Keveseket lephetett meg a hétvégi kettős Fidesz-győzelem, hisz 2006 ősze óta a választásokat sorra nyeri az ellenzéki párt. Az FN.hu megnézte az időközi eredménylistát, amelyből kiderül, az MSZP annyira eredményes, mint a magyar foci.
2009. 11. 24. 10:14
Az előzetes adatok alapján 2009 első kilenc hónapjában kevesebb gyerek született, a halálozások száma pedig lényegében ugyanannyi volt, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2009. 11. 24. 09:36
Olvasói sztorik