Az új szlovákiai útdíjrendszer miatt még legalább két hétig hosszabb várakozásra kell számítaniuk a kamionosoknak a határon. Délutánra másfél-két kilométernyi kamionsor alakult ki a rajkai átkelő magyar oldalán.
Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan január 15-től 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A rendőrség őrizetbe vett egy személyt, aki a gyanú szerint kétszer is felgyújtotta a saját házát Nagyszénáson - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Közép-Tiszán az áradás miatt emelkedő vízszintek mellett elkezdődött a nyári gátakkal védett területek vízzel való feltöltődése, ez a folyamat érinti a Szolnoknál található "Mentetlen" üdülőövezetet is.
Demonstrációt szervez a Magyar Televízió (MTV) sztrájkbizottsága január 22-re, a Magyar Kultúra Napjára - jelentette be a cég menedzsmentjével folytatott keddi tárgyalást követő sajtótájékoztatóján a testület elnöke.
Egy poroszlói családi ház udvarán - a szülők távollétében - a család három kutyája rátámadt a 8 esztendős kislányra, aki sérülései következtében a helyszínen meghalt.
Kedd hajnalban egy drótkötél segítségével kiszakították helyéről a banai takarékszövetkezet atm-készülékét. Az elkövetők elmenekültek, ám a kocsijukból kiesett a bankautomata.
Jóval többet költene élsportra a Fidesz vezette kormány – derült ki a MOB elnöksége és a Fidesz-vezetés találkozója utáni sajtótájékoztatón. Orbán elvileg támogatja a 2020-as budapesti olimpia ötletét.
Enyhül az idő, az elmúlt zord, télies napok után. Szerdán is nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, annak ellenére, hogy országszerte újabb csapadék érkezik és megélénkül a szél.
Egy nap alatt mintegy 70 centimétert emelkedett a Berettyó vízszintje Szeghalomnál, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) ezért másodfokú készültséget rendelt el a folyó torkolati szakaszán.
Új módszerrel próbálkoznak a trükkös tolvajok. Polgárőrnek adják ki magukat, és úgy jutnak be az idős emberekhez, hogy elhitetik velük, őket úgymond „kirabolták” és segíteni jöttek. Eközben a figyelmüket elterelik, így viszik el értékeiket.