Május végéig lezárulhatnak a magyar-amerikai vízumtárgyalások, a megállapodáshoz kapcsolódó törvényjavaslat pedig még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet.
Ötpárti tárgyalásokat kezdeményez Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő az örökbefogadás egyszerűbbé és gyorsabbá tétele érdekében.
Az előrehozott választások kikényszerítése érdekében indít aláírásgyűjtést május elsején a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP). Egyelőre polgári körök, civilszervezetek támogatására számítanak, de az is elképzelhető, hogy más pártokat is megkeresnek.
A környezetvédelem is téma volt az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt. Fodor Gábor tárcavezető a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról beszélt, és a jelenlegi kerékpárút-hálózat dupláját ígérte.
Terrorcselekmény előkészülete miatt vádemelést javasol a rendőrség az interneten Tomcat néven publikáló blogger, Polgár Tamás ellen, két társával szemben pedig közveszélyokozás előkészülete miatt.
A 4-es metró építkezéséről is származó, többhektárnyi illegálisan lerakott földre és építési törmelékre bukkantak Káposztásmegyeren. A súlyos környezetkárosítás körülményeinek tisztázása végett Újpest büntetőfeljelentést tesz – írta a Népszabadság.
Az ügyészség hamarosan befejezi az iratismertetést, s már megkezdte a vádirat előkészítését. Várhatóan május közepén emelnek vádat a 75 millió forintos csalás miatt – írta a Magyar Nemzet.
Zárt ülésen tárgyal kedden a Magyar Rektori Konferencia a testület legújabb javaslatáról Gyöngyösön, amely tervezet a tandíj leszavazása után a költségtérítési rendszer átalakításával oldaná meg helyzetet.
A gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Jürgen Rüttgersszel, Észak-Rajna-Vesztfália kereszténydemokrata miniszterelnökével hétfőn, amely tartomány a Fidesz szerint 2005 előtt hasonló helyzetben volt, mint most Magyarország.
A felek megegyezésétől függ, hogy lesz-e akár többnapos munkabeszüntetés a fővárosban. A szakszervezetek ugyanis nem tekintik hosszú távon megoldásnak, hogy a kormány és a főváros közti tárgyalások eredményeként 10-12 milliárd forintnyi előfinanszírozáshoz jut a közlekedési vállalat.
Az országon átvonuló vihar miatt elsősorban a dunántúli megyékben kellett műszaki mentést végezni a tűzoltóknak, akiket mintegy százszor riasztották viharkárok elhárítására.
A vihar miatt országszerte mintegy 25 esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak hétfőn 19 óráig, személyi sérülés nem történt. A legkomolyabb baleset Szombathelyen volt: a villám belecsapott egy családi ház tetejébe - mondta Dobson Tibor.
Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke szerencsétlen akciónak tartja a Magyar Bálint által indított aláírásgyűjtést, amelynek célja, hogy lépjen hátra a két korábbi elnökjelölt, és Kuncze Gábor térjen vissza az SZDSZ élére.
Erős viharokra, jégesőkre lehet számítani az ország egész területén hétfőn délután hat óra után, helyenként akár diónyi jég is eshet, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetést adott ki.
Pénzügyi csődbe juttatta Neszmélyt az április közepén betegség miatt leköszönt polgármester - erről a képviselő-testület tagjai levélben tájékoztatták a falu lakóit. A polgármester hitelkezességet vállalt és adót csalt a falu kárára.
Bérelt vagy saját ingatlan? Számos hazai kis- és középvállalkozásban (KKV) is megfogalmazódott már hasonló kérdés, hiszen a bérleti díjat többen kidobott pénznek tekintik, míg vásárlás esetén azonnal a vállalkozás saját tulajdonát képezheti az ingatlan, még ha hitellel terhelten is.
A Pedagógusok Szakszervezete az iskolákkal méretné fel, hogy a diákoknak mit jelent a minőségi oktatás, és hogy mit várnak el a döntéshozóktól. A tanároktól pedig az iskolai erőszakkal kapcsolatban érdeklődnek.
Magyarország nem akar a régió legolcsóbb országa lenni a befektetők számára, nem az adóversenyben akar a legjobb lenni, hanem a teljesítményversenyben - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután tárgyalt Jürgen Rüttgers-szel, Észak-Rajna-Vesztfália németországi tartomány kormányfőjével.
Szilvásy György "nem jó szívvel" oldotta fel a nemzetbiztonsági védelemről szóló kormányhatározat titkosítását, mert - mint mondta - a védelmi objektumok listája minden ország számára védendő információ. A titkosszolgálat az uniós pénzekre figyel.
Az elkövetkező két évre szóló gazdaságpolitikai irányról a napokban dönt a szocialista párt - közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Vélhetően újabb érettségi botránytól tartanak az oktatási tárcánál, ugyanis az idén még szigorúbb ellenőrzés mellett zajlik a tételek kezelése. Példátlan biztonsági intézkedések közepette nyomják és őrzik a feladatsorokat – értesült a Magyar Nemzet.