Belföld

Tandíj helyett a költségtérítésről tárgyalnak a rektorok

Zárt ülésen tárgyal kedden a Magyar Rektori Konferencia a testület legújabb javaslatáról Gyöngyösön, amely tervezet a tandíj leszavazása után a költségtérítési rendszer átalakításával oldaná meg helyzetet.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint a hallgatóknak nemcsak 15 százaléka kerülhetne át államilag finanszírozott képzésből költségtérítésesbe, s fordítva. Az adott év tanulmányi eredményétől függően évente határoznák meg, ki kap egy évre államilag finanszírozott státuszt és ki lesz költségtérítéses diák.

A rektori konferencia kezdeményezése alapján a hallgatók éves teljesítményük, illetve az első évben felvételi eredményük alapján fizetnének 2009-től költségtérítést. A rektorok javaslata szerint a hallgatókat (legalább) hat kategóriába sorolnák a fizetendő költségtérítés mértéke szerint. Az MTI információi szerint a rektori konferencia zárt ülésén részt vesz Hiller István szakminiszter is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva korábban azt mondta: a rektori konferenciával olyan javaslaton dolgoznak, amely szerint az első évben mindenki az államilag finanszírozott keretbe kerülne be a felsőoktatásba, de a második évtől csak 50-60 ezer diák maradhatna ebben a keretben. A rendszer minden évben biztosítaná az átjárást az állami és az önköltséges képzés között – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik