Belföld

Újpestnek jutott a 4-es metró sittje

A 4-es metró építkezéséről is származó, többhektárnyi illegálisan lerakott földre és építési törmelékre bukkantak Káposztásmegyeren. A súlyos környezetkárosítás körülményeinek tisztázása végett Újpest büntetőfeljelentést tesz – írta a Népszabadság.

A hónapok óta zajló illegális lerakással a teherautók teljesen lepusztították az épülő Aquaworld tőszomszédságában található, többhektárnyi erdős-ligetes mező jelentős részét. Olyan mennyiségű, eddig ismeretlen összetételű földdel töltötték fel a területet – két-három méterrel megemelték a talajszintet -, hogy Derce Tamás, IV. kerületi polgármester szerint lehetetlen helyreállítani, de ha mégis, akkor a költség elérheti a százmillió forintos nagyságrendet is.

A polgármester szerint Budapest cinizmusa, hogy a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítása helyett a 4-es szemetét hordják a kerületbe. A polgármester büntetőfeljelentést tesz az ügyészségen – olvasható a lapban.

A négyes metrót építrő DBR Metró projektigazgatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében az áll, hogy a cégnél vizsgálatot indítottak az eset kivizsgálására, és “ha bebizonyosodik, hogy valamelyik kivitelező a felelős, akkor a beruházást felügyelő DBR mindent megtesz annak érdekében, hogy a felelőtlen döntés meghozói haladéktalanul gondoskodjanak az eredeti állapot helyreállításáról.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik