Élő Belföld

324 szavazat különbséggel Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Sulyok Tamás csak röviden nyilatkozott a szavazás után

Az a legfontosabb, hogy a választópolgárok menjenek el szavazni

– mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök az MTI-nek, miután vasárnap Szegeden leadta szavazatát az európai uniós és önkormányzati választásokon. Az államfő rövid nyilatkozatában megköszönte azoknak, akik ma elmennek választani.

Bruzák Noémi / MTI

Hozzátette: úgy gondolja, hogy a választásokkal „hozzásegítjük a választópolgárokat ahhoz, hogy mindenki ki tudja fejezni akaratát”.

Sulyok Tamás kiemelte:

ha a demokratikus akaratképződés megvalósul ma, akkor itt, Magyarországon és az egész Európai Unióban nyugodtak lehetünk.

Vitézy: Ha Orbán Viktor annak a városfejlesztési programnak, amit én megfogalmaztam bizalmat szavazott, az egyben egy felelősség is

Vitézy Dávid a XII. kerületi Testnevelési Egyetem Gyakorló Iskolában adta le szavazatát, majd sajtótájékoztatót tartott. Mindenkit arra biztatott, hogy menjen el szavazni. Szerinte Budapesten változásra van szükség.

Elmondta, hogy sok biztatást kapott, de találgatni nem szeretne, így arra nem válaszolt, hogy milyen eredményre számít.

Nekem életem első választási kampánya volt és sikerült elérnem azt, amit akartam

– jelentette ki. Szerinte meg tudta haladni a pártpolitikai csatákat, és hálás amiatt, hogy sok száz önkéntes jelentkezett.

VARGA JENNIFER / 24.HU

Szentkirályi visszalépésével kapcsolatban megismételte, hogy ez a Fidesz döntése volt és a ő programján ez nem változtatott. Továbbra is kizárja, hogy akár a Fidesszel vagy a DK-val koalíciót kössön. Azt elismerte, hogy lehetnek olyan ellenzéki szavazók, akiket ez a visszalépés elbizonytalanított. Arra nem válaszolt, hogy Karácsonnyal együttműködne-e. Azzal kapcsolatban, hogy Orbán rá szavazott úgy fogalmazott:

Ha Orbán Viktor annak a városfejlesztési programnak, amit én megfogalmaztam, bizalmat szavazott, az egyben egy felelősség is. És ezt a felelősséget én szeretném Budapest fejlesztése érdekében felhasználni, számon kérni.

Szavazott és szavazásra buzdít Donáth Anna is

Én már voltam szavazni, de nem rajtam múlik, hanem a te szavazatodon, hogy folytathatjuk-e azt a munkát, amit 5 éve elkezdtünk Cseh Katalinnal – közölte Donáth Anna, a Momentum EP-listavezetője Instagramon. Donáth Facebook-oldalán pedig azt írta:

 Liberális és európai. Ezek vagyunk.

Donáth Anna Facebook-oldala

Donáth Anna a szavazást követően hangsúlyozta, nagyon nehéz, hogy két választást tartanak egyszerre,

ezért este valószínűleg lesznek boldogabb és szomorúbb pillanataik is.

Az MTI tudósítása szerint azt mondta, ő listavezetőként akkor lesz elégedett, ha a képviselőjelöltjeik többsége be tud kerülni a megyei listákon és a megyei közgyűlésekbe, és képviselni tudják majd a liberális értékeket.

Szentkirályi Alexandra is leszavazott

A pénteken visszalépett Szentkirályi Alexandra is leadta szavazatait. Habár bejegyzésében nem fejtette ki, hogy kire voksolt a főpolgármester-választáson, de biztosra vehető, hogy Vitézy Dávidra. Így tett Orbán Viktor is, habár Vitézy nevét nem mondta ki. A miniszterelnök annyit mondott: arra szavazott, akit Szentkirályi javasolt neki.

Két budapesti kerületben már 10 százalék felett a részvétel

Budapesten a XXI. kerületiek a legaktívabbak, itt a választópolgárok 10,69 százaléka már leszavazott. A XXII. kerületben is 10 százalék felett van a részvétel (10,55%). A VIII. kerületben viszont csak a választásra jogosultak 5,16 százaléka ment el szavazni 9 óráig. A VII. kerületben és az V. kerületben is alacsony a részvétel – előbbiben 6,11 százalék, utóbbiban 6,13 százalék.

Vidéken továbbra is Keléden a legmagasabb a részvétel (41,33%), de megint érdemes kihangsúlyozni, hogy a Vas vármegyei községet csak 100-an lakják. A legkevesebben Abaújváron szavaztak, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen csak a választásra jogosultak 1,38 százaléka voksolt reggel 9-ig.

Orbán szavazás után az V. kerületi Fidesz irodába ment, vasárnap is kampányol

Vasárnap is folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Miután a XII. kerületben leadta szavazatát az európai parlamenti és az önkormányzati választáson, Orbán Viktor az V. kerületi Fidesz irodába ment.

Ott Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester társaságában bekapcsolódott a helyi fideszesek mozgósítási kampányába, írta Havasi Bertalan.

Újabb rendkívüli események történtek

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint két szavazókörben, Erdőtarcsán és Szemelyen is elment az áram. A gödi hármas szavazókörben a jegyzőkönyvvezető rosszul lett, így új jegyzőkönyvezetőt neveztek ki. Budapesten a III. kerület 27. számú szavazókörében egy idős hölgy elvesztette az egyensúlyát, arca és a szája is megsérült. A nőhöz mentőt hívtak, majd a Honvédkórházba szállították.

Újabb adatok érkeztek, rekordmagas a részvétel

9 órakor a választásra jogosultak 9,98 százaléka adta le a szavazatát.

A fővárosban a szavazók 8,59 százaléka, 115 431 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig. A vármegyék közül a részvételi arány 9 órakor Tolna vármegyében volt a legmagasabb, 12,69 százalék, ami 22 256 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt: 8,48 százalék, 43 069 szavazó.

Az 1998-as önkormányzati választáson 5,05 százalék, a 2002-es választáson 6,42 százalék szavazott 9 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 7,70 százaléka, a 2010-es választáson 6,60 százaléka, tíz évvel ezelőtt 6,97 százaléka, öt évvel ezelőtt pedig 7,20 százaléka voksolt 9 óráig. A 2004-es EP-választáson 5,45 százalék, a 2009-es választáson 6,03 százalék szavazott, tíz évvel ezelőtt 5,25 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 7,78 százalék voksolt 9 óráig.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Deutsch Tamás is szavazott

A Fidesz-KDNP EP-listavezetője a II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskolában adta le a voksát. Deutsch a szavazást követően újságíróknak azt mondta, szerinte a kétmilliót is meghaladhatja a kormánypártokra leadott szavazatok száma. Deutsch Tamás történelminek nevezte a választást.

Balogh Zoltán / MTI

42 jelölt nevét húzták ki pénteken a szavazólapokról

A visszalépő, vagy elhalálozott, esetleg választójogát elveszítő jelölteket a szavazás előtt kihúzták a szavazólapról; az utolsó napon, pénteken 42-en estek ki – írja az MTI. A jelöltek pénteken 16 óráig mondhattak le jelöltségükről; az ezt követően bejelentett lemondások nem alkalmasak a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényesnek számítanak.

Minden választáson előfordul, hogy jelöltek a nyilvántartásba vételük után visszalépnek, elveszítik választójogukat vagy elhaláloznak. A mostani önkormányzati választáson a jelöltek nyilvántartásba vétele után 581-en estek ki a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint, ebből 42-en az utolsó napon, pénteken. Az NVI adatai szerint az utolsó napon egy főpolgármester-jelölt és 18 polgármesterjelölt esett ki, valamint a tízezer lakosnál kisebb településeken 15 egyéni listás képviselőjelölt, a tízezernél több lakosú településeken pedig öt egyéni választókerületi képviselőjelölt és három települési kompenzációs listás jelölt. Az utolsó napon kiesett továbbá két nemzetiségi választáson induló jelölt.

A kiesett jelölteket törölni kell az egyéni szavazólapokról, vagyis lehúzzák őket a szavazólapról, és a jelölt kieséséről a szavazatszámláló bizottság is tájékoztatja a választópolgárokat.

Szavazott Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc is

Vasárnap reggel leadta szavazatát a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti listavezetője, valamint Gyurcsány Ferenc DK-elnök is.

Varga Jennifer / 24.hu

Dobrev a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta:

Arra számítunk, hogy még több szavazónk lesz és még erősebb politikai közösséget fogunk tudni mutatni .

A várható EP-mandátumaikra vonatkozó kérdésre a politikus azt felelte, hogy az annak megállapítására szolgáló úgynevezett d’Hondt-mátrix bonyolult, és a mandátumszámuk nemcsak a saját szereplésükön múlik majd, hanem a többi pártén is.

Dobrev Klára kijelentette, a kampányban választ adtak arra a kérdésre, hogy „aki igazán ellenzéki”, annak egyszerű a választás. A Fideszre nem lehet szavazni és különösen a fővárosban, de szerte az országban sem lehet olyan pártra szavazni, mint a Tisza, ami nem határolódik el egyértelműen a Fidesz jelöltjétől Budapesten, és nem Karácsony Gergelyt támogatja.

Varga Jennifer / 24.hu

A budapestiek megértették, hogy egy ellenzéki szövetség van, ami Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége és listája mögött áll

– felelte arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyeri a főpolgármester-választást. Aki nem akarja, hogy Budapestet visszavegye és országosan megerősödjön a Fidesz, az a fővárosban Karácsony Gergelyre, országosan pedig a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájára szavaz – érvelt.

Magyar Péter: Nincs alkalmas jelölt Budapesten

Leadta voksát Magyar Péter is, aki sajtótájékoztatót tartott a szavazás után. A Tisza Párt vezetője azt mondta, azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy a múltat zárjuk le, és a Tisza jelöltjei be fogják bizonyítani, hogy a politika lehet szép.

Mohos Márton / 24.hu

A Tisza Párt a béke pártja, hangsúlyozta újfent, és azért fognak küzdeni, hogy megakadályozzák, hogy visszaállítsák a sorkatonaságot, és mindent el fognak követni a magyarok biztonságáért, illetve azért is, hogy

végre legyen egy valódi rendszerváltás Magyarországon.

Magyar arra kért mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával. Újságírói kérdésre azt mondta, hogy olyan eredményre számít, ami talán a Holdról nem fog látszani, de a Karmelita kolostorból igen. Voltak nagyon megható részei a kampánynak, mondta, és szeretné egyesíteni a magyar családokat, és nem azt tenné, amit a kormány, ami inkább gazdasági migránsokat telepít be.

Az ötből négy szavazóívet vett fel, a főpolgármester-jelöltit nem, mert nem tud választani a jelöltek között.

Az egyikük a Fidesz-oligarchák jelöltje, a másik pedig Gyurcsány Ferenc jelöltje, a Tisza Pártnak pedig ezekkel az emberekkel nincs mit csinálni

– tette hozzá, jelezve: a megválasztott főpolgármesterrel ügyek mentén együtt fognak dolgozni.

Viccesnek tartja, hogy a Fidesznek jelenleg háborúpárti főpolgármester-jelöltje van, hiszen a háborúpártinak tartott LMP által támogatott Vitézy Dávidot támogatják. Szerinte átverték a szavazóikat Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével, és úgy látja, nincs alkalmas jelölt Budapesten.

Magyar elárulta azt is, hogy a XII. kerületben szavazott, és az MKKP-s Kovács Gergelyt támogatta, valamint Visi Piroska független jelöltre adta le szavazatát.

Nem ma fogjuk leváltani az Orbán-kormányt, jelezte, majd hozzátette, hogy később viszont a Tisza Párt lesz a kormány egyetlen kihívója.

Le Marietta három európai parlamenti helyre számít

Három európai parlamenti helyre számít, mondta Le Marietta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) EP-listavezetője, miután leadta voksát a főváros II. kerületében vasárnap reggel. A listavezető az MTI tudósítása szerint kifejtette: így tudnak Törley Katalinnal és Juhász Veronikával csapatként elkezdeni dolgozni az Európai Parlamentben a párt által képviselt ügyekben.

Le Marietta az MKKP számára legfontosabb értékek között említette az állampolgári részvételt, a közvetlen beleszólás lehetőségét, a korrupció elleni küzdelmet, valamint a Robin Hood alap elindítását. Az alapra helyi kezdeményezésekkel lehetne pályázni, tette hozzá.

Orbán Viktor: Arra szavaztam, akit Szentkirályi Alexandra javasolt

A miniszterelnök a XII. kerületben, a Zugligeti Általános Iskolában leadta szavazatát, majd sajtótájékoztatót tartott.

Arra szavaztam, akit Alexandra javasolt

– mondta Orbán Viktor. Vagyis Vitézy Dávidra, de az LMP jelöltjének nevét nem mondta ki. Arra a kérdésre, hogy miért szavazott olyanra, melynek jelölő pártja a kormány szerint háborúpárti Orbán azt monda, hogy ő a Fideszre szavazott a háború kérdésében.

Adrián Zoltán / 24.hu

Orbán szerint az ország nem megosztott, hanem demokratikus.

Nincs felelősségem a megosztottságban, én a béke embere vagyok

– mondta.

A miniszterelnök megismételte, hogy a választás tétje, hogy háború lesz vagy béke. De dönt arról is, hogy mekkora bizalom van a kormány felé, esetleg nőtt, ne adj Isten, csökken.

Semmi egyeztetésben nem vettem részt Vitézy Dáviddal, a fővárosi kampányt Szentkirályi Alexandra irányította

– válaszolta Orbán Viktor a 24.hu kérdésére. A miniszterelnök arra nem kívánt válaszolni, hogy ha Karácsony Gergely megnyeri a választást, akkor vele hajlandó lesz e tárgyalni.

Adrián Zoltán / 24.hu

Orbán Viktort kérdezték arról is, hogy nemrég egy 11 éves kislányt fogdosott egy alkalmazott a bicskei gyermekotthonban, az elkövetőt kirúgták. A miniszterelnök azt állította, hogy nem hallott az esetről. Semmi sincsen rendben, de mi mindent megszigorítottunk, és reméljük, hogy minden rendben lesz – reagálta a felvetésre Orbán. A miniszterelnök a 24.hu kérdésére elmondta, hogy nem fognak örülni, hogy kevesebb mandátumot szereznek, mint az előző választáson.

Az akkugyárakkal kapcsolatban elmondta, hogy ha az ő háza mellett épülne ilyen, akkor elvárná, hogy minden szabályt betartassanak a hatóságok. Magyar Péter kampányát nem követte. Beszélt a kegyelmi ügyről is. A miniszterelnök szerint miurán Novák Katalin ezt a témát lezárta, így ők is ezt tették.

Beszéltem Novák Katalinnal erről, de nem vagyok felhatalmazva arra, hogy eláruljam, mit mondott

– jelentette ki Orbán.

A külügy informatikai rendszerének feltörésével kapcsolatban Orbán úgy fogalmazott, hogy minden behatolási kísérlet esetében megteszik a szükséges lépéseket.

Orbán arra a kérésre nem tudott válaszolni, hogy miért nevezték kampányhazugságnak ezt 2 évvel ezelőtt.

Viszontlátásra, fel győzelemre, megyek mozgósítani

– búcsúzott az újságíróktól Orbán Viktor.

Vona reménykedik egy mandátumban

Vona Gábor, a Második Reformkor Párt EP-listavezetője leadta szavazatát az európai parlamenti választáson vasárnap a főváros XI. kerületében.

Nagyon büszkén jöttem most szavazni, bár volt bennem egy kis fura érzés, mert 2018 óta nem vettem úgy részt választáson, hogy számomra személyes tétje is van

– mondta a listavezető. Hozzáfűzte: azért is büszke, mert pártjának talán a legkevesebb forrásból egy nagyon jó kampányt sikerült kialakítania.

Azt gondolom, hogy a legjobb programunk van, és a legjobb jelöltünk Pekárné Farkas Emese személyében, úgyhogy örömmel szavaztam és nagyon bízom benne, hogy este is lesz okunk örülni

– emelte ki.

Vona Gábor az eredményekkel kapcsolatos elvárásairól elmondta, hogy mivel a Második Reformkor Pártra (2RK) most lehet először szavazni, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy bármilyen eredménynek örülnek, de azért reménykedik a mandátumban. „Én nagyon örülnék neki, ha holnaptól Pekárné Farkas Emese európai parlamenti képviselőként képviselhetné Magyarországot és a Második Reformkor, a 2RK programját”, fűzte hozzá.

Nem mindenki ugyanott szavaz, ahol az országgyűlésin

A mai választásán a legtöbb választópolgár abban a szavazókörben szavazhat, ahol a két évvel ezelőtti országgyűlési voksoláson, néhány esetben azonban máshol kell szavazni – írja az MTI. Ezért a választónak célszerű indulás előtt ellenőriznie a választási irodától kapott tájékoztatón, hogy melyik szavazókörbe várják.

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 124-gyel kevesebb szavazókör van a most vasárnapi választáson, mint a két évvel ezelőtti országgyűlésin: akkor 10 243 magyarországi szavazókör volt, most 10 119. Ennek az az oka, hogy a jegyzőknek folyamatosan figyelemmel kell kísérniük a települési lakosságszám alakulását, és ha változást vagy jelentős eltérést tapasztalnak, és az egyes szavazókörhöz tartozók száma átlépi az 1500-at (például azért, mert egy új lakópark épült), és emiatt ketté kell osztani a szavazókört, vagy két szomszédos szavazókör összlétszáma 1500 alá csökken, és így össze kell vonni azokat, vagy csak az egyenlőtlenségek megszüntetése miatt módosítaniuk kell a szavazókörök határát. Ezt a munkát minden év januárjában el kell végezniük.

Előfordulhat az is, hogy a szavazóhelyiségeket áthelyezik, ha a korábbi szavazókör már nem alkalmas a szavazás lebonyolítására, például bezárt az iskola, ahol a szavazókör volt.

Eddig két rendkívüli esemény történt ma

Mármint olyan, ami a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint annak számít. Az első kicsivel hét óra előtt Szatymazban, ahol

egy állampolgár bejelentette, hogy ő érkezett először a szavazóhelyiséghez. A szavazóhelyiség nyitásakor a jegyzőkönyvvezető arról tájékoztatta, hogy a már szintén várakozó másik szavazó lesz az első szavazó. Az állampolgár ezt sérelmezte.

Szintén hét óra előtt Felsőpakonyban történt a másik: itt egy választópolgár a szavazófülkében elesett, a fülke elborult. Az illető segítséggel felállt és távozott.

Van, ahol már 25 százalékos a részvétel

A Vas vármegyei Keléden a legmagasabb a részvételi arány, ehhez persze az is kell, hogy a községben csak 100-an laknak. Itt a részvételi arány reggel 7 órakor 25,33 százalék volt. A legalacsonyabb részvételi arány a 705 fős Borsod-Abaúj-Zemplén faluban, Alsóbereckiben volt, ahol a szavazásra jogosultaknak csak a 0,17 százaléka ment el szavazni kora reggel.

Budapesten a IV. kerületben a legmagasabb a részvétel (2,21 százalék), a legalacsonyabb a VIII. kerületben (0,70 százalék).

Itt vannak az első részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,88 százaléka (148 427 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A fővárosban a szavazók 1,62 százaléka, 21 744 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig. A vármegyék közül a részvételi arány 7 órakor Tolna vármegyében volt a legmagasabb, 2,47 százalék, ami 4331 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt: 1,53 százalék, 7760 szavazó.

Az 1998-as önkormányzati választáson 0,93 százalék, a 2002-es választáson 0,92 százalék szavazott 7 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 1,12 százaléka, a 2010-es választáson 0,99 százaléka, tíz évvel ezelőtt 1,06 százaléka, öt évvel ezelőtt pedig 1,12 százaléka voksolt 7 óráig. A 2004-es EP-választáson 0,90 százalék, a 2009-es választáson 1,07 százalék szavazott, tíz évvel ezelőtt 0,96 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 1,48 százalék voksolt 7 óráig.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Adrián Zoltán / 24.hu

Ma is lehet kampányolni, de azért nem mindenhol

Vasárnap a magyarországi szavazás ideje alatt is szabad kampányolni, ez alól csak a szavazóhelyiségek 150 méteres környéke a kivétel. A szavazás napján választási gyűlést sem lehet tartani. A Nemzeti Választási Bizottság 2014-es iránymutatása szerint továbbá a választási szervek tagjai a szavazás napján nem viselhetnek ruházatukon jelöltet vagy jelölőszervezetet népszerűsítő, azokhoz köthető szimbólumokat a szavazóhelyiségekben.

Szijjártó elsőként szavazott Dunakeszin

Elsőként adta le szavazatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszin a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáson – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.

Szijjártó Péter Facebook oldala

A közlemény szerint a szavazókör nyitására érkező tárcavezető kijelentette, hogy ez egy történelmi jelentőségű és történelmi téttel bíró választás, amire egy éles a helyzetben kerül sor, tekintettel arra, hogy Közép-Európában, Magyarország szomszédságában háború dúl.

A mai szavazás nagymértékben befolyásolja, hogy az elkövetkezendő időszakban Európa háborús lángra fog-e lobbanni, vagy újra a béke kontinense leszünk

– fogalmazott. Hozzátette: aki a Fideszre szavaz, az a békére szavaz, és aki a Fideszre szavaz, az hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a háború a szomszédból ne terjedhessen tovább, ne váljunk mi is a háború áldozataivá.

Mindenhol megkezdődött a szavazás

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel az MTI-vel. Mucsi Tamás azt mondta: mind a 10 119 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az elsőként szavazó választópolgárok mindenhol leadhatták szavazatukat.

Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 7,8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz – tette hozzá.

Olvasói sztorik