Mint emlékezetes, az EU tagállamainak kormány- és államfői 2020 decemberében állapodtak meg a jogállamisági mechanizmusról, amelynek lényege, hogy azon tagállamok esetében, ahol a többi tagállam minősített többsége veszélyben látja az EU-s források elköltésének tisztaságát (értsd: rendszerszintű korrupciós kockázatot érzékel), lehetőség nyílik az EU-tól folyósított pénzek jelentős részének befagyasztására. Az Európai Bizottság 2022 áprilisában, az országgyűlési választást követően indította meg az eljárást a magyar kormánnyal szemben, és több mint egy év elteltével a kormány számos intézkedése és ígérete ellenére továbbra is bizonytalan az EU-s pénzek sorsa.
Mindezek fényében cikksorozatunk negyedik részében azt a kérdéscsoportot járjuk körül, hogy hogyan érzékeli a magyar társadalom a magyar demokrácia, a jogállamiság, illetve azon belül egy-egy kiemelten hangsúlyos terület – korrupció, médiaviszonyok, kisebbségek védelme – helyzetét. A vélemények mögött húzódó, a korábbi elemzéseinkben is hangsúlyosan megjelenő pártpolitikai törésvonalakon túl azt is vizsgáljuk, hogy a magyar választók EU-hoz fűződő viszonya milyen mértékben függ össze a demokráciáról és a jogállamiságról alkotott véleményekkel.
Minden politikai rendszer egyik, ha nem a legfontosabb demokratikus kritériuma a tiszta és szabad választások biztosítéka, és a magyar szakmai közvélemény mérvadó része egyre kritikusabban tekint e kritérium magyarországi teljesülésére. A 2022-es választást megelőzően, ahogy a korábbi választások előtt is, több fronton jelent meg ez a vita a szélesebb nyilvánosság előtt, és egy 2018-as közvélemény-kutatás szerint a társadalom körülbelül fele úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormányt nem lehet demokratikus választás útján leváltani. A mostani kutatásban visszamenőlegesen közelítettük meg a kérdést a tavaly áprilisi választásra vonatkozóan (1.ábra).
A korábbi eredményeknek megfelelően a társadalom messzemenőkig megosztott a kérdés megítélésében, a válaszadók több mint fele (56%) szerint inkább nem volt szabadnak és tisztának tekinthető a választás (44% szerint viszont inkább vagy teljes mértékben igen). A véleményeket alapvetően a pártpolitikai hovatartozás mozgatja, hiszen amíg a kormánypárti szavazóknak csak egy viszonylag szűk kisebbsége (15%), addig nemcsak az ellenzékiek (88%), de még a pártnélküliek elsöprő többsége (68%) is diktatúrát kiált, ami a választások tisztaságát illeti. A pártpolitikai hovatartozáshoz hasonlóan az EU-hoz fűződő attitűdök is erősen korrelálnak a választások megítélésével: a négy kategóriába (erős EU-párti, mérsékelten EU-párti, mérsékelten EU-szkeptikus, erősen EU-szkeptikus) sorolt választóközönség egyes kategóriái között jelentősen eltér a válaszok szórása. Míg az EU mellett leginkább elkötelezett tábor nagyjából háromnegyede szerint nem voltak tiszták a választások, addig a leginkább EU-szkeptikus szavazóknak csak 40 százaléka gondolkodik így.
A magyar kormány kontra EU jogállamisági vitában kiemelt terület a kezelendő korrupció kérdése. Kutatásunk külön kitért a korrupció érzékelésére, méghozzá oly módon, hogy különböző intézmények érintettségét vizsgáltuk. Ez a megközelítés lehetővé teszi annak megválaszolását, hogy a magyar választók mennyire látják rendszerszintűnek a korrupciót a közvetlen kormányzati szereplőkön túlmutatóan, azaz mennyire látják érintettnek a különböző állami szerveket (például: adóhatóság, rendőrség, bíróságok), a szociális ellátórendszereket (oktatási, egészségügyi intézményeket) vagy akár a magánszektort.
Az eredményekből (2. ábra) ránézésre is egyértelmű, hogy a magyar társadalom rendszerszintűnek érzi a korrupciót, az oktatási rendszer kivételével az összes intézmény, szakma és szervezet esetében többségben vannak azok, akik inkább vagy nagyon valószínűnek értékelik a korrupcióban való érintettséget (de még az oktatási rendszer esetében is 44 százalék ezen az állásponton van). Ezzel együtt markáns különbségek mutatkoznak meg a különböző intézmények és szakmák között. Nem meglepő módon a politikusok érintettsége kimagaslik a többi közül (88%), de az önkormányzatok (73%), a magáncégek (70%) esetében is meghaladja a kétharmadot az érintettséget érzékelők aránya.
Területtől függetlenül az ellenzéki szavazók nagyobb arányban vélnek korrupciós érintettséget; még az utcai tiltakozások középpontjában álló oktatási rendszer esetében is sokkal több ellenzéki (52%), mint kormánypárti (29%) véli úgy, hogy jelentős a korrupciós kockázat a szektorban. A szekértáborok közötti különbségek mindazonáltal az állami intézmények (rendőrség, adóhatóság, bíróságok) esetében a leglátványosabbak: itt az ellenzéki szavazók elsöprő többsége, közel 80 százaléka érez korrupciós kockázatot, míg a kormánypártiak esetében 30–40 százalék körüli ez az arány. Hasonló összefüggés figyelhető meg az EU-s attitűdök terén, ami nem meglepő annak fényében, hogy elsősorban a korrupció visszaszorítása áll az uniós pénzek körüli vitákban. Az oktatási és az egészségügyi rendszer kivételével az EU-pártiak táborának több mint kétharmada lát korrupciós érintettséget az egyes intézmények esetében, míg a politikusok esetében pár százalékpont híján teljes konszenzus van a körükben arról, hogy magas a korrupciós kockázat.
A jogállamisági vitákban a másik ingoványos terület a médiaviszonyok kérdése. Míg a kormánypárti narratíva szerint Magyarországban sértetlen a médiapluralizmus (elég csak a többmilliós olvasótáborral rendelkező 24.hu-ra vagy a Telexre gondolni), addig az ellenzéki szereplők a közmédia kormánypárti megszállását, illetve a KESMA-birodalom kormányzati kézivezérlését szokták hangsúlyozni. Az állampolgári vélemények feltérképezéséhez itt három kérdésre adott válaszokat vizsgáltunk, melyeket a 3.ábra foglalja össze. A médiapluralizmus kérdésében egy viszonylag szűk többség (58%) szerint az állampolgárok valóban hozzáférhetnek sokfajta médiatermékhez, amelyek sokfajta politikai és társadalmi nézőpontot képviselnek. Ezzel párhuzamosan viszont egy szélesebb, kétharmados többség álláspontja szerint a közmédia sosem kritizálja a kormányt, ez nagyjából megfelel az ellenzéki narratívának.
Megosztóbb kérdés a megtorlástól való félelem kérdése a médiacsatornák esetén, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a társadalom annak megítélésében, hogy a kormányzattal szembeni kritikákat követően kell-e a médiacsatornáknak retorziótól tartaniuk. Ezek a vélemények azokban végletekig pártosak: ez utóbbi véleménnyel például a kormánypárti szavazók csupán 16 százaléka ért egyet, míg a médiapluralizmusra vonatkozó kérdés esetén a kormánypártiak közel 80 százaléka helyezkedik egyetértő álláspontra. Kevésbé megosztó ellenben a közmédia megítélése, e tekintetben
Érdekes módon ezek az összefüggések kevésbé markánsak az EU-s attitűdök tekintetében. Egyedül a médiumokat érő esetleges retorziók esetében érzi úgy az elkötelezett EU-pártiak jóval nagyobb hányada (71%), mint az EU felé kritikusabban viszonyulók, hogy a médiacsatornák nem fejthetik ki az őszinte véleményüket a kormány intézkedéseiről. A médiapluralizmus és az állami média kérdésében is valamivel kritikusabbak az uniópártiak, de a különbségek mérsékeltebbek, mint a pártpolitikai törésvonalak esetében.
A jogállamiság és demokrácia negyedik aspektusaként azt vizsgáltuk, hogy hogyan érzékeli a magyar társadalom a különböző kisebbségi csoportok jogi helyzetét. Ahogyan a korrupció és a média kérdésében, úgy mind a menedékkérők esetében, mind a szexuális kisebbségek jogainak kérdésében több kritika irányult a kormány ellen különböző EU-s intézmények és fórumok irányából. Kérdésünk a kérdőívben arra irányult, hogy egy-egy adott csoport jelenlegi törvényi védelmét megfelelőnek tartja-e a válaszadó, erősebb törvényi védelmet tart-e szükségesnek, vagy adott esetben már most is túlzottnak tartja azt a védelmet, ami a törvények szerint megilleti őket.
Az eredményekből kirajzolódik, hogy a törvényi védelem iránti igény nagyban eltér a különböző kisebbségi csoportok között. Jellemzően azonban a társadalomnak csak egy kisebbsége sürget nagyobb fokú törvényi védelmet, a többség vagy megfelelőnek tartja a jelenlegi helyzetet, vagy túlzottnak is tartja azt. Az egyetlen kivétel ez alól a hajléktalanok helyzete, itt egy viszonylag szűk többség (59%) nagyobb fokú védelemre tart igényt. A másik véglet a romák és a zsidó kisebbség megítélése, itt csak egy szűk kisebbség (18%) várna el nagyobb fokú védelmet. A kormányzati intézkedések és kommunikációs elemek fényében némileg meglepő módon (vagy éppen azok hatására) az LMBTQ közösség került a második helyre a prioritáslistán, a társadalom 43 százaléka szigorítaná az esetükben a törvényi védelmet, maga mögé utasítva ezzel a fogyatékosságban élőket (40%) is. Végül, de nem utolsósorban a bevándorlók felé továbbra is korlátozott szolidaritást mutat a magyar társadalom, az ő esetükben csak 27 százalék sürgetne nagyobb fokú törvényi védelmet.
A vélemények pártpolitikai meghatározottsága csoportonként változik. Az LMBTQ közösség, a bevándorlók és némileg meglepő módon a fogyatékossággal élők esetében a legnagyobbak a különbségek a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között, ellenben a roma közösség és a zsidó kisebbség fokozottabb védelme iránti igény hasonlóan korlátozott a politikai táborokban. Hasonló korreláció figyelhető meg az EU-s attitűdök terén, a leginkább unióbarát választói csoportok sürgetik a legmagasabb fokú törvényi védelmet. Különösen az LMBTQ közösség és a bevándorlók esetében éles a választóvonal az EU-pártiak és az EU-szkeptikusok között, ami vélhetően nem független attól, hogy erre a két közösségre vonatkozó törvényi keretek váltak központi témává a magyar kormány és az uniós intézmények között zajló vitákban.
Összességében elmondható, hogy a magyar társadalom egy jelentős része – egyes területeken döntő többsége – érzékeli a demokrácia és a jogállamiság körüli visszásságokat. Önmagában aggasztó egy demokratikus politikai rendszer legitimitása szempontjából, ha a választók jelentős része (jelen esetben több, mint fele) nem tartja tisztának és szabadnak a választásokat. Ez a szegmens messze túlmutat az Orbán-ellenes ellenzéki törzsszavazókon, és magában foglalja a pártnélküliek túlnyomó többségét (körülbelül kétharmadát) is, sőt még a kormánypárti tábor egy nem elhanyagolható kisebbségét is.
Ha részleteiben vizsgáljuk a kérdést, akkor pedig markánsan kirajzolódik egy kollektív ellenérzés a magyar demokrácia- és jogállamiság-deficit tekintetében. A többségi vélemények szerint a magyar állam szinte minden intézményét átszövi a korrupció, még azt az egészségügyi és oktatási rendszert is, amelyeknek a védelme a kormány-, illetve rendszerellenes követelések központi elemévé vált az elmúlt évek során. A médiapluralizmus ugyan még nem szűnt meg teljesen a többségi vélemények szerint, de a választók érzékelésében a médiacsatornáknak óvakodni kell a kormányellenes kritikától, a közmédia szerepét illetően pedig szinte konszenzus uralkodik: még a kormánypárti szavazók 60 százaléka is úgy látja, hogy sosem kritizálja a közmédia a kormányt.
A bemutatott területek közül az egyetlen politikailag „biztonságos” terület a kormány számára a kisebbségek kérdése. A legtöbb kisebbségi csoport esetén a többség nem várna el erősebb kisebbségvédelmi intézkedéseket, azaz a többségi („majoritarian”) demokráciafelfogásra – a „többség mindent visz” elvének egyre szélesebb kiterjesztésére az alkotmányozásban és a törvényalkotásban – való állandó hivatkozás a liberális demokrácia egyik alapértékével, a kisebbségek védelmével szemben megértő fülekre talál a magyar társadalomban.
