Közvélemény-kutatási közhely, hogy a magyar társadalom „javíthatatlanul” Európa-párti, hiába a kormány hosszú évek óta tartó EU-kritikus kampánya ennek megváltoztatására. Hiába központi eleme ennek a kampánynak „Brüsszel” mint elsőszámú bűnbak, legyen szó a bevándorlásról, a magyar jogállamiság kérdéséről, a Covidról vagy az orosz-ukrán háborúról, ha élére állítjuk a kérdést egy „Menni vagy maradni?” vagy egy „Jó vagy rossz dolog számunkra az EU?” kérdés formájában, a döntő – a legtöbb mérés alapján nemhogy kétharmados, de inkább háromnegyedes – többség véleménye szerint Magyarországnak az EU-ban van a helye. Cikksorozatunk első részében ezt a kérdést járjuk körül, de a leegyszerűsítő „kint vagy bent” típusú képletnél igyekszünk mélyebbre ásni a magyar állampolgárok gondolatvilágába. Tudatában annak, hogy az EU-ról való gondolkodás az aktuálpolitika ismeretében nehezen képzelhető el a politikai szekértáborok logikájától függetlenül, vizsgálatunk a pártpreferencia tükrében elemzi az EU-val kapcsolatos attitűdöket.
A továbbiakban bemutatott eredmények három választói blokkot különböztetnek meg: a kormánypárti szavazókat (akik jelenleg is a Fideszre szavaznának), az ellenzéki szavazókat (a tavalyi ellenzéki együttműködésben részt vevő hat párt szimpatizánsain túl ide soroljuk a Kétfarkú Kutya Párt támogatóit is), míg az egyéb pártok (elsősorban a Mi Hazánk), valamint a pártnélküliek táborát ettől elkülönítve kezeljük. A három tábor a kutatás (és egyéb közelmúltban végzett felmérések alapján is) nagyságrendileg hasonló szinten áll, így ez a hármas felbontás kényelmes összehasonlítási alapot biztosít.
Kiindulópontként megkérdeztük a válaszadókat egy esetleges népszavazási döntésről az EU-tagságunkkal kapcsolatban. Az eredményekből tisztán kirajzolódik a fent leírt jól ismert tény: a teljes népesség közel háromnegyede a maradás mellett döntene, és
bár itt érezhető egy fajta távolságtartás (sokkal többen vannak azok, akik „inkább” maradnának, mint azok, akik biztosan így szavaznának). Ezzel szemben az ellenzéki táboron belül a maradáspárti többség egészen elsöprő: több, mint 90 százalék így döntene, és ezen belül is 71 százalék biztos ebben a döntésben. Közvélemény-kutatásokban szokatlan módon egyetlen ellenzéki válaszadó sem akadt a mintában, aki biztosan a kilépés mellett döntene.
A népszavazási döntésen túl érdekes kiemelni néhány általános attitűdöt is az EU-val kapcsolatban. Az identitás oldaláról közelítve az EU-hoz tartozás kérdését az Európa-pártiság még a népszavazási döntéshez képest is markánsabb. A teljes népesség több, mint 80 százaléka európainak érzi magát, és e tekintetben alig mutatkoznak különbségek a politikai blokkok között. Megosztóbb ezzel szemben a magyar és az európai érdekazonosság kérdésköre. Csak az ellenzéki tábor többsége látja azonosnak az érdekeinket, és ebben a körben sem nevezhető elsöprőnek (kb. 60 százalék) ez a többség. Ezzel szemben a fideszesek csupán 42 százaléka vélekedik így, és e tekintetben a pártnélküliek is inkább a kormánypárti szavazókhoz hasonlóan gondolkodnak.
Még megosztóbb az euró bevezetésének a kérdése, e tekintetben az ellenzéki táboron belül elsöprő (háromnegyedes) a többségi támogatás, a kormánypárti szavazók azonban inkább ellenzik azt.
Kutatásunkban arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látják a magyarok az EU és a nemzetállamok közötti hatalommegosztást. Általános szinten vizsgálva a kérdést többségben vannak azok, akik inkább a nemzetállam irányába tolnák el a jelenlegi hatalommegosztást (38 százalék) azokhoz képest, akik inkább a további föderalizáció irányába mozdulnának (27 százalék). A jelenlegi hatalommegosztást csak egy viszonylag szűk, 16 százalékos csoport tartja megfelelőnek, ez érzékelteti a téma megosztó jellegét. Ennek megfelelően rendkívül éles a szakadék a táborok között: amíg a fideszes táboron belül elsöprő támogatása van a szuverenista paradigmának (61 vs. 17 százalék), addig az ellenzéken belül fordított a helyzet, noha a mélyebb föderalizáció támogatása itt sem ér el abszolút többséget (47 vs. 17 százalék).
Megjegyzendő azonban, hogy viszonylag magas (közel 20 százalék) a választ megtagadók aránya, ami a többi között arra utal, hogy a társadalom jelentős része számára önmagában nehéz a politikai szintek közötti hatalommegosztást értelmezni.
Vegyesebb a kép, ha konkrét feladatok ellátását helyezzük a kérdés középpontjába, azaz hogy inkább a tagállamok vagy inkább az EU alkalmas egy adott feladat ellátására. Az adott feladattól függően ugyan, de jellemzően kiegyenlítettek a vélemények. Míg például a zöld gazdasági átmenet, az orosz-ukrán háború, az európai honvédelem megerősítésének és az emberi jogok védelmének kérdésében inkább az EU-nak, addig energiapolitikával kapcsolatos kérdésekben (árképzés, energiaszektorra vonatkozó adópolitika) és a migráció kezelésében inkább a nemzetállamoknak szánna több szerepet a válaszadók többsége, de ez a többség minden terület esetén viszonylag szűk.
Konkrét szakpolitikai kérdésekre vonatkozóan tehát messze nincs olyan markáns véleménye a magyar társadalom egészének, mint a tagság általános kérdéseit illetően. Az sem igaz, hogy a nagyjából fele-fele képlet a politikai blokkok ellentétes jelű, egymást „semlegesítő” hatásából fakad. Több szakpolitikai kérdésre a fideszes tábor kifejezetten magas aránya tekint EU-s feladatként (noha sehol sem érik el a többséget). A jogállamisággal kapcsolatos, Brüsszellel folytatott csörték fényében meglepő, hogy a kormánypárti szavazók közel 40 százaléka EU-s feladatként tekinti az emberi jogok védelmének kérdését, továbbá a zöld átmenet, az orosz-ukrán háború, Európa felfegyverzésének kérdéseiben még a 40 százalékot is meghaladja ez az arány.
Szintén elhalványulnak a politikai blokkok közötti éles határok, ha az EU globális szerepét vizsgáljuk. A válaszadók inkább közép-, mint szuperhatalomként tekintenek az EU-ra a globális folyamatokra való befolyás tekintetében. Összességében elmondható, hogy az EU-t inkább diplomáciai és gazdasági szereplőként látják befolyásosnak, mint a katonai és a kulturális befolyás tekintetében (ami amúgy nagyjából megfelel a realitásoknak). Az ellenzéki szavazók valamivel nagyobb aránya tekint az EU-ra nagyhatalomként, különösen a diplomáciai befolyás vonatkozásában (39 százalék), de a pártpolitikai különbségek ezzel együtt mérsékeltek.
Hasonlóan kevéssé határozza meg a pártpolitikai hovatartozás az EU kívánatos súlyának megítélését a világban. A relatív többség inkább növelni, mint csökkenteni szeretné az EU globális szerepét mind a négy felsorolt területen, és ez ugyanúgy igaz a kormánypárti, mint az ellenzéki szavazókra.
A múlt felé fordulva már jelentősebb az elégedetlenség, és itt ismét csak érezhető a politikai törésvonalak hatása. Az elmúlt évtized öt válságfolyamatának (pénzügyi krízis, migrációs válság, Covid-pandémia, orosz-ukrán háború, energiaválság) megítélésében a kormánypárti szavazók 0,5–1 ponttal alacsonyabb értékelést adnak az EU teljesítményére, mint az ellenzéki szavazók, ami az ötös skálán kifejezetten markáns különbségnek mondható. Az általános tendencia szerint minél aktuálisabb egy válságfolyamat (háború, energiaválság) annál szélesebbre nyílik ez az olló, feltehetően az emlékek élessége és a hozzájuk kapcsolódó érzelmi reakciók miatt. Összességében a magyar társadalom többsége viszonylag kritikus az EU válaszreakciójával szemben, az átlagos pontszámok egyik területen sem érik el a közepes (3-as) értékelést.
Összességében elmondható, hogy mind a magyar társadalom határozott EU-pártiságát, mind az EU-s attitűdök pártpolitikai meghatározottságát árnyalni szükséges. Egyfelől
A vélemények mögött meghúzódó pártpolitikai mozgatórugók több tekintetben is tetten érhetők, és kijelenthető, hogy az EU-val kapcsolatos attitűdök egy része valóban pártos. Elsősorban az EU-val kapcsolatos általános attitűdök (például az általános szinten megfogalmazott tagállami és EU-s kompetenciák kérdésében) széles a szakadék a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között, itt érződik igazán, hogy a Fidesz-KDNP kormányok a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó kommunikációja célba ért. Azonban ha a konkrétumokra kérdezünk, mint például a kívánatos kompetenciamegosztásra egyes szakpolitikai területeken, vagy az EU helyére a világban konkrét kérdéskörökben, jóval kisebb a különbség a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között. A magyar közgondolkodás az EU-ról leginkább úgy jellemezhető, hogy egy messzemenőkig az EU oldalán elkötelezett ellenzéki blokk áll szemben egy kritikus és ellentmondásokkal terhelt, de végsősoron az EU-tagságunk és egy erős Európai Unió szükségszerűségét elfogadó (még ha azt nem is szerető) kormánypárti szavazótáborral.
