A Szájer-sztori a maga vadregényes mivoltában – nős, keresztény-jobboldali EU-képviselő, a Fidesz alapítója lebukik kijárási tilalom idején egy melegszex-partin, kéttucatnyi másik férfi társaságában, majd a hátizsákjában némi ecstasy-val meglóg az ereszcsatornán, rendőrök fogják el, de még az iratai sincsenek nála – nyilván remekül mémesíthető, ragozható, és természetesen politikailag hasznosítható. (Azoknak, akik ilyen történetek szoktak hasznosítani.) De azért fontos lenne szembenézni néhány dilemmával ahelyett.
A történtekből és az azóta napvilágot látott életrajzi adalékokból úgy tűnik, hogy a Fidesz-prominens Szájer József életformája nem fedi passzentosan a párt által hangoztatott családeszményt; sokan, nyilván az ellenzéki oldalon, ezen háborodnak fel. A Fideszt képmutató, hazug és erkölcstelen pártnak nevezik, s ennek – úgymond – a meztelen politikus a legékesebb bizonyítéka.
A Momentum vezetője, Fekete-Győr András, az ATV-n azt állította, Szájer részvétele a szexorgián azért közügy, mert rámutat a hatalom álszentségére. Így fogalmazott: a választók azt várják, hogy amilyen értékrendet vallanak a politikusok, aszerint cselekedjenek a magánéletükben. Ugyanabban a műsorban Tamás Gáspár Miklós filozófus kijelentette, hogy a Szájer-ügy magánügy, nincs róla mit beszélni, sőt nem is is szabad. Melyiküknek volt igaza?
Ha te kukkolsz, kukkolunk mi is
Azt hiszem, fontos újra és újra rögzíteni az alapelvet, miszerint senki szexuális életéhez nincs közünk. Közszereplőkéhez sincs. Az, hogy felnőtt emberek kölcsönös megegyezés alapján hogyan szexelnek egymással – teljesen függetlenül attól, hányan vannak és milyen neműek – nem tartozik a nyilvánosságra.
Általános viszont a vélekedés, hogy olyan pártok képviselőinek a szexusához igenis van közünk, amelyek szabályozni akarják mások nemi életét. A Fidesz nyilvánvalóan ilyen párt, többek közt Szájerral az élen. Magyarországon, fájdalom, a közhatalom legfőbb birtokosa egy kukkolópárt, amely beles a hálószobáinkba, és meg akarja mondani, kit szeressünk és hogyan. És
De ettől még Szájer szexualitása bőven a magánügye marad.
Az a vélekedés, hogy a kukkolót szabad kukkolni, a „szemet szemért” elven nyugszik. Ez az elv pedig mélyen paradox, amennyiben alkalmazója megfosztja önmagát attól, amit gyakorolni kíván, a morális ítélet lehetőségétől.
Ha tisztességes embernek tartjuk magunkat, ehhez jár egy meglehetősen nehéz feladat: azzal is tisztességesen kell viselkednünk, akit tisztességtelennek tartunk. Nem igaz, hogy tolvajtól lopni nem bűn, ahogy az sem, hogy a hazugnak hazudni, az erőszakolót megerőszakolni, horribile dictu a gyilkost megölni, vagy épp a kukkolót kukkolni morálisan igazolható volna. Ha a tisztességtelen emberrel szemben tisztességtelenül viselkedem, pont olyan tisztességtelen vagyok, mint ő; nincs többé jogom őt tisztességtelennek ítélni, hacsak nem önmagammal együtt. Legfeljebb az oly gyakori „ki kezdte?” kérdést feszegethetjük, holott mind tudjuk: az efféle infantilis mentegetőzés értelmetlen.
A helyzet a következő: aki tolvajtól lop, tolvaj; aki hazugnak hazudik, hazug; aki gyilkost megöl, gyilkos; aki kukkolót kukkol, az bizony kukkoló. A magyar közvélemény pedig kukkoló. (A külföldi is, de ez nem mentség semmire.)
A közhatalom gyakorlóira csak a közhatalom gyakorlásával összefüggő erkölcsi kondíciók vonatkoznak. Mivel arra nem szerződtünk a politikusokkal, hogy például hűséges házastársi kapcsolatban éljenek, ezt nem is várhatjuk tőlük el. Azt viszont elvárhatjuk, amire szerződtünk: hogy a rájuk bízott bőséges javakkal a köz érdekében gazdálkodjanak, tehát a közpénzt ne lopják el, a közérdekű információt ne tartsák vissza és ne hamisítsák meg, illetve a hatalmukkal semmilyen formában ne éljenek vissza.
Ezeken felül persze üdvös, ha a politikus maradéktalanul betartja a törvényeket. De ha mondjuk gyorshajtáson, a kijárási tilalom megszegésén vagy köztéri szemetelésen kapják, hát fizessen bírságot, kérjen elnézést a szertelenségéért, és folytassa munkáját, kerülve a továbbiakban a hasonló fiaskókat.
Az ideálok szükségszerű távolsága
Persze a pártokat – elméletileg legalábbis – nem csupán az különbözteti meg egymástól, hogy a hatalom megszerzéséért és megtartásáért folytatott harcban eltérő technikákkal és sikerrel vesznek részt, hanem az is, hogy eltérő értékrendeket képviselnek. Ennek a jobboldali-konzervatív pártok esetében vannak a szexuális erkölcs terén is vonzatai. Erősen egyszerűsítve, a konzervativizmus családcentrikus, mivel a társadalom alapegységének a „hagyományos” – valójában modern – családi életközösséget tartja: apa, anya, gyerekek.
Azonban a gyakorlatban abszurd elvárás, hogy egy értékközösség eszményeinek a közösség minden tagja megfeleljen. Talán valóban ideális volna, ha mondjuk egy szociális érzékenységet hirdető párt tagjai szétosztanák a vagyonukat a szegények közt, vagy ha egy úgynevezett keresztény párt minden képviselője ott ülne vasárnaponként a templomban. (Előbbinek természetesen több társadalmi haszna lenne.)
Amit a világnézeti közösségek ideálként megfogalmaznak, azt e közösségek tagjai természetszerűleg nem tudják maradéktalanul betartani. Egyikünk sem Gandhi vagy Jézus Krisztus, gyarló és hétköznapi emberek vagyunk. Emiatt eltérünk olykor azoktól a morális alapvetésektől is, amiket különben helyesnek hiszünk.
Attól, ha valaki a józanságot értéknek tartja, a drogot pedig kerülendőnek, még nem biztos, hogy a drogra soha rá nem fanyalodik; és ha ráfanyalodott, a továbbiakban sem jelent kétszínűséget vagy álszentséget, ha kitart amellett, hogy a drog rossz. A szenvedélybetegek élete épp e kétségbeesett harcról szól: „újra és újra megteszem, amit rossznak tartok.” Az eszmény nem arra való, hogy maradéktalanul betartsuk, hanem arra, hogy legyenek értékpreferenciáink, melyek felé törekszünk, ha olykor botladozva is.
De vajon mekkora lehet az elviselhető távolság a hirdetett eszmény és a valóság között?
A Szájer-ügy épp azért lett botrány, mert ez a távolság rekordméretű. Mégis azt javaslom – TGM-hez kapcsolódva, és mindannyiunk érdekében –, állhatatosan tartsuk magunkat ahhoz, hogy a magánélet sérthetetlen. És ha ehhez tartjuk magunkat, akkor Szájer József magánélete is sérthetetlen.
Amiből az jön, hogy egyáltalán nem lenne szabad tudnunk róla, és egyáltalán nem lenne szabad beszélnünk róla. Ráadásul nem is fontos. A Fidesszel az a legkisebb baj, hogy az egyik alapítóját melegpartin kapták. Ennél sokkal nagy baj az, hogy ezért távoznia kell.
Lophatsz, csalhatsz, csak meleg ne légy
Mert vajon mire gondolhatott a miniszterelnök, amikor azt mondta: „amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető”?
- Az a probléma, hogy a kijárási és gyülekezési tilalmat megszegte?
- Vagy az, hogy menekülni próbált a rendőrök elől?
- Esetleg az, hogy felmerült ellene a kábítószer birtoklásának gyanúja?
Aligha. Orbán Viktor arra gondolhat, hogy kiderült: Szájer József – meglehetős grandezzával – megéli az átlagostól, vagyis a többségitől eltérő szexualitását.
Bizonyos pártok a normál szolgáltatásokon felül extrákat is kérnek a politikusaiktól: meg akarják szabni, milyen legyen a származásuk vagy a nemi életük. Emlékszünk, a Jobbik még náci korában lemondatott egy politikust csak azért, mert kiderült róla, hogy zsidó. Épp ilyen hozzáállás a Fidesz részéről, hogy manifeszt melegeket nem tűr a képviselői közt. Azért nincs nyíltan meleg fideszes képviselő, mert a Fidesz nyíltan homofób párt. (Homofób az, aki a homoszexuális emberekkel szemben gyűlölködő, illetve kirekesztő nézeteket hangoztat, veszélyforrásnak tekinti őket, és például ilyeneket mond róluk, hogy „van egy vörös vonal: hagyják békén a gyermekeinket.”)
Orbán Viktor korábban egy ellenzéki képviselő vélelmezett homoszexualitásán gúnyolódott a Parlament falai között. Normális országban a házelnök minimum rendre utasította volna; Magyarország viszont nem normális ország, tehát itt a fideszes házelnök az, aki a leginkább gyűlölködő kirohanásokat intézi a melegek ellen.
Nemi orientáció szerint rangsorolni embereket épp olyan, mint származás szerint. Nemcsak erkölcstelen, hanem ésszerűtlen is: simán lehetne kiváló politikus olyan ember, aki a magánéletében csapongó. És fordítva: attól, ha valaki szerzetesi szigorral fékezi a nemi ösztöneit, még lehet arcátlan közpénztolvaj.
A Fidesz rémálomszerű fordított morált teremtett:
- ha kiderül rólad, közérdekű adatokat hamisítsz, lopsz, csalsz, taps és előléptetés jár érte;
- ha kiderül rólad, hogy azonos neműekkel szexelsz, kirekesztés jár érte.
A valóság, ez a rettenetes démon
A kilencvenes évek közepe óta, vagyis bő huszonöt éve a Fidesz a keresztény-konzervatív-nemzeti oldal híveit igyekszik integrálni, az utóbbi időben folytonosan hadba szólítva és radikalizálva őket. Ez az út odáig vezetett, hogy az úgynevezett polgári értékrend, vagy az európai klasszikus konzervativizmus talajáról szépen learaszolt, és a populista szélsőjobboldal meghatározó pártja lett. Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta egyre inkább a gyűlöletre építi a politikáját. Nem véletlenül golyóznák ki az Európai Néppártból, ott ez a viselkedés egyáltalán nem komilfó.
Eközben, Istennek legyen hála, egyre több keresztény ismeri fel szerte a világban és Európában, hogy a homoszexualitás nem bűn, és a kereszténység politikai képviselete is – lassan, de – igazodik e változáshoz. Németországban már a konzervatívok alappártjai (a Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió) sem ellenzik a melegházasságot. Írországban pedig egy nyíltan meleg kereszténydemokrata a miniszterelnök, és úgy hírlik, kitűnő ember.
És itt a kontraszt: Bayer Zsolt, a Fidesz egyik legmocskosabb szája azt mondja, hogy „Józsi régóta küzd a rettenetes démonnal.” Bogár László, a Fidesz egyik bejáratott teoretikusa, erre azt mondja, nem érti, hogyan tolerálhatott a kormányzó párt hosszú időn át egy ilyen „hibás szerkezetű személyt.”
Az övéiért küzdő apa, az otthon melegét biztosító édesanya, a szófogadó gyerek, a hazáját hősi alázattal szolgáló államférfi – egy önmegsemmisítő ideológia toposzai. Rosszul megírt szerepek, elnagyolt karikatúrák, amiket a valóság a maga végtelen sok árnyalatával folyton felülír. Az ideológia világában – ahol Bayer Zsoltok tanítanak erkölcsre, családi hűségre és egyenes gerincre – a hazugság alapvető elvárás. Az életen át tartó, masszív hazugság, amit már majdnem elhiszel, csak néha ráébredsz, hogy úristen, az ott az emelvényen, az ott a tévéstúdióban nem én voltam, hanem egy szerep.
Félreértés ne essék, nem mentegetni akarom Szájer Józsefet. Bűne nagy. És nagy a büntetése is. Szájer a Fidesz aktív tagjaként hozzájárult Európa legerkölcstelenebb politikai rendszerének a kiépítéshez. Borzalmas belegondolni, hogy ő maga is „vörösvonalazott”, követve a főnöke homofóbiáját. És most, tragikomikus módon, ennek a rendszernek lett az áldozata.
Igen, a Fidesz – a keresztény értékrend nevében – felfalja saját gyermekeit.
S miközben döcögve nevetgélünk a sztorin, azért azt is vegyük észbe, hogy ez nemcsak rólunk, Európáról és a Fideszről, hanem egy emberi élet összeomlásáról szól. A meghasonlásról, az igazodási kényszerből való önhazugságról, és az előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező bukásról. „Nincsen olyan rejtett dolog, ami ki ne tudódnék – mondta Jézus –, (…) és amit most egymás fülébe sugdostok, egyszer majd a háztetőkről fogják hirdetni.”
Fogalmam sincs, hogy hány homoszexuális van a Fideszben. Nem is érdekel, undorító dolog lenne számolgatni. Bizonyára annyian vannak, mint másutt, csak rejtőzködve, és a Szájer-ügy után még nagyobb szégyenben és félelemben.
