Nagyvilág

Szájer azt mondta, rendezett már szexbulikat a lakásában – állítja a brüsszeli orgia szervezője

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Újabb nyilatkozatában az eddigiekhez képest új információkat szolgáltat David Manzheley, annak a brüsszeli szexbulinak a házigazdája, amelyen Szájer József is ott volt pénteken, szúrta ki a 444.

A 29 éves férfi a belga De Standaardnak többek közt azt mondta: körülbelül kéthavonta szokott körülbelül százfős meleg orgiákat rendezni bérelt lakásokban és egyéb helyszíneken.

A mostani eseményt saját lakásába szervezte, a barátai körében hirdette meg, és a részvétel feltétele volt, hogy a személy ne legyen HIV-pozitív vagy koronavírusos. Tíz ember jelezte, hogy ott lesz, köztük többen is már korábban átestek a koronavíruson, illetve elvitték egy-egy barátjukat, a szervező szerint Szájer is így került az eseményre.

A házigazda cáfolta azokat a korábbi híreket, melyek szerint a zene miatt hívták rájuk a rendőröket, mert elmondása szerint csak a szexről szólnak ezek az események, amelyeken nők nincsenek jelen. Egyúttal jelezte, hogy dühös a rendőrségre, mert szerinte semmi okuk nem volt arra, hogy megjelenjenek, mert nem volt semmiféle zaj. Szerinte egy „féltékeny versenytárs” adta fel őket, és panaszt fog tenni az ügyben.

Manzheley elmondta, korábban nem ismerte Szájert, aki egyébként nem mondta el neki, hogy EP-képviselő, viszont azt igen, hogy régóta Brüsszelben él, illetve említette, hogy előfordult már, hogy a saját otthonában is rendezett szexbulit.

Belga lapértesülések alapján derült ki, hogy a Fidesz EP-képviselője azért mondott le váratlanul vasárnap, mert péntek este rendőrségi rajtaütés során elkapták, miközben az ereszcsatornán mászva menekült egy, a kijárási korlátozást megszegve rendezett 25 fős brüsszeli szexbuliról. Szájer táskájában kábítószert is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte.

Kapcsolódó
Belga ügyészség: az ereszcsatornán keresztül, vérző kézzel menekült Szájer, akinél drogot találtak
A lemondott fideszes EP-képviselő tagadja, hogy kábítószert fogyasztott, de elismerte, hogy a pénteken történtek miatt mondott le, amit korábban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik