„Milliárdos pezsgőkirály” – írtuk Kreinbacher Józsefről a nyáron, amikor megtudtuk, hogy a dunántúli vállalkozó is beszállt a tervezett gellérthegyi sikló projektcégébe. Amikor személyesen találkozunk, az üzletember csak mosolyog a jelzőkön. Felszínesnek tartja ezeket a kategóriákat.
Milliárdos? Tudja, én vasárnap se eszem többet, mint két rántott hús. Céges autóval járok, nincs balatoni nyaralóm, üdüléskor nem a vízpartot keresem, a Balaton sem az én világom. Paraszti családban nőttem fel, ha kell, a kétkezi munka ma sem áll távol tőlem. Az életvitelem nem sok mindenben különbözik egy főiskolai tanárétól. Motorom nincs, biciklim viszont igen. Tévéből kicsit nézek. Egyszerűség és őszinteség: ez a szellemiség köszön vissza a munkámban, de a somlóhegyi birtok ételeiben is.
Kreinbacher jelenleg nyolcmilliárd forintra becsült vagyonát a Metál Hungária Holding Zrt. nevű céggel alapozta meg, amelyben osztrák partnerével társtulajdonos. A tavalyi év – a cégadatbázisok szerint – jól sikerült, 35 milliárdos árbevételt hozott a vállalati „anyahajó”, amelynek hazai referenciáit a Pólustól a Metró áruházakon át számos ipari épületig hosszan lehetne sorolni. Majdnem negyedszázada foglalkoznak tetőhéjalással, tetőfedéssel és homlokzatburkolással, de logisztikai épületeket és sportcsarnokot is bőven építettek itthon és külföldön egyaránt. Kreinbacher amúgy iparépítőnek hívja magát, anno mélyépítőként diplomázott, most Budapesten és Szombathelyen él kétlaki életet. Ha reggel elindul a fővárosba, sokszor amíg teheti, az osztrák rádiót hallgatja a kocsijában: nemcsak azért, mert megbízhatónak tartja az ott hallottakat, de amiatt is, mert sok német és osztrák partnere van.
Kreinbachernek pár éve van már világbajnok furmintpezsgője, és 2011 óta építészeti szempontból is látványos borászata a Somló-hegy lábánál, legújabb víziói azonban már a fővároshoz kötődnek. A Vigadó tér szomszédságában, a Palazzo Dorottyában, egy elegáns tárgyalószobában találkozunk vele, itt rendezte be budapesti irodáját, a felújított ház alsó szintje ugyancsak a cégéé, több vállalkozása is itt székel. Kreinbacher körül feltűnő a szódásüveg-szelekció – hamar kiderül, ezek is egy nagyobb projekt jelképei.
Ki építi majd a siklót?
Bár a gellérthegyi sikló ötlete évek óta terítéken van, az alapkő letétele még várat magára. Karácsony Gergely főpolgármester pár hónapja mondta azt egy interjúban: „Mi szeretnénk azt a tervezett beruházást megvalósítani, hogy legyen egy sikló, ami a Rác fürdő környékéről felviszi a Gellért-hegyre az érdeklődőket.” Az ok egyszerű: ha egy nulla káros anyagot kibocsátó, kötöttpályás eszköz repítené fel az embereket a Citadellához, megkímélve a helyi lakókat és utcákat agyonterhelő turistabuszoktól a Gellérthegyen, az tulajdonképpen mindenkinek jó lenne. Csakhogy amilyen világosnak tűnik a cél, annyira bonyolultak tudnak lenni a gyakorlati kérdések. Július elején még arról írtunk, hogy a sikló üzleti modelljének háttere a következőképp nézne ki: van a Gellérthegyi Sikló Kft., amelyben 25 százalékkal kisebbségi tulajdonos a Budapesti Közlekedési Központ Zrt., míg 75 százalék a Sikló-Beruházó Kft.-é. Az Opten adatai szerint az utóbbi cégben tűnt fel május végén – a Bató Csaba érdekeltségébe tartozó S-2018 Eszközkezelő, valamint a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Horváth Gábor-féle High Latitude Kft. mellett – új tulajdonosként a Gellért Hill Experience Kft., Kreinbacher József egyszemélyes cége.
Ám első cikkünk után pár héttel már új fejleményekről számolhattunk be: a kormány is érdeklődést kezdett mutatni a sikló iránt, és cikkünk megjelenése után röviddel kiemelt nemzetgazdasági beruházásnak minősítette azt. Erre lépett a főváros is, július végén egy sajtóbeszélgetésen Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes már azt mondta, hogy
- a gellérthegyi sikló közberuházásban épül majd meg,
- közbeszerzés lesz,
- a közhasználatban működő sikló közhasznot és nem magánhasznot fog termelni.
Világos, hogy ez igencsak más koncepció, mint amit vázoltunk. Nem elképzelhetetlen, de kevéssé valószínű, hogy a kormányzat területkisajátítással húzná magához a projektet: erre azért lenne szükség, mert az építkezéssel érintett terület részint fővárosi, részint kerületi tulajdonokban van, viszont a Fidesz jelenlegi budapesti támogatottsága mellett aligha elképzelhető, hogy a Gellérthegyből nekiállnának „kimetszetni” egy csíkot.
Budapest, de szürreálisan
Amikor Kreinbachert a sikló részleteiről kérdezzük, messziről kezd válaszolni. Azt mondja, előbb fontos megértenünk a projekt lényegét, szellemiségét. „A sikló már egy második történet, jelenleg ennek a háznak az aljában épp egy élményközpontot készítünk.” Kétórás beszélgetésünk során talán az élmény szót halljuk tőle a legtöbbször a Dorottya Palazzóban: ez a Kreinbacher-projekt magja. Az ehhez társult ambíció pedig markáns: hatni Budapestre, mégpedig láthatóan hatni.
Budapestnek a lehetőségeihez képest, értve ezalatt elhelyezkedését, történelmét, építészetét, szerintem kevés élménye van. Ehhez szeretnék hozzáadni párat.
A Dorottya Palazzo földszintjén épülő projekt jövőre nyit, és az ígéret szerint egy különleges látványvilágú, különböző témákat feldolgozó helyszín lesz. A Kisfaludy-programból bő 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jutott erre a célra, amit Kreinbacher múzeumi tevékenységre bejegyzett Dorottya Experience Kft-je kapott. Az üzletember korábban azt mondta a hvg.hu-nak: a teljes bekerülési költség mintegy negyedét fedezi az állami támogatás.
Budapest valós épületei egy képzeletbeli, kicsit romantikus, kicsit szürreális világgá alakítva jelennek majd meg. Valósághű lesz, de el is rugaszkodik, és egy olyan mesevilágba visz, amit érdemes lesz megélni
– magyarázza. Hozzáteszi azt is, franchise-szerződésük van egy nagy nemzetközi céggel (még nem publikus, melyikkel) arra, hogy az „általunk használt élmény- és interaktív elemeket felhasználhatják máshol is a világon”.
Itt érünk el a szódavizes üvegekhez: azok is helyet kapnak majd ugyanis a megnyíló élményközpontban az Apáczai–Wekerle-sarkon, ez is jövőre nyitna a tervek szerint. És akkor innen futunk rá a siklóprojektre.
Kreinbacher diplomatikus: nem kiabál el semmit a fővárossal kötendő megállapodásról, ahogy a háttértárgyalásokat sem köti az orrunkra. Azt mondja: „A mi gondolatvilágunk és a főváros elképzelése abban átfedésben van, hogy ezt a projektet meg kell építeni. Mi azt gondoljuk, hogy a fővárosnak és a magántőkének ezt közösen kell megcsinálnia. A siklónak pedig nyereségesen kell működnie, amin a tulajdoni arányban osztozhatnak a beruházó felek. Van egy közös cégünk, jelenleg a műszaki koncepció, az utasszám, a kocsiméret, a technológiai paraméterek egyeztetése, véglegesítése zajlik.”
Gellérthegyi vízió
Noha ezek a részletek fontosak, Kreinbacher szerint mégsem ezek jelentik a lényeget. Hanem az:
Ne csak egy kötöttpályás eszközt építsünk meg. Egy Budavári Sikló 2.0-át megépíteni nem igazán jövőbe mutató. Ezt a projektet is el kell látni élménnyel, az élményelem mutat a jövőbe. Ez a fontos. Víziónk szerint például az is jelentést kaphat, ahogy kiérkezünk a felszínre, és elönt a természetes fény.
Az üzletember sokat mesél erről a vízióról, de azt is elmondja, hogy van a fejében még vagy három projekt Budapesten. Az egyikről be is számol, de kéri, hogy a részleteket ne írjuk még meg: így csak annyit mondhatunk, ez is egy időutazásról szóló vízió.
Amikor visszakérdez, hogy mit szólunk az elképzeléshez, csak hümmögünk, és valami olyasmit facsarunk ki magunkból: „jól hangzik.” Majd a politikai biztosítékról kérdezzük, hiszen amit előadott, az egy olyan elképzeléscsomag, amire rá kell bólintania a nagypolitikának, először is a fővárosnak. Erre Kreinbacher csak azt mondja: „Az új gondolatot mindenhol át kell gondolni, meg kell emészteni. Ez az időszak zajlik most.”
Közbeszerzés és politika
Sehogy se tudjuk belevinni politizálásba, pedig teszünk rá több kísérletet is. Korábbi cikkünkben azt mondták róla a városházán, hogy „nem balos, de nem is NER-lovag”, ami elvileg azt jelentené, hogy valahol középen áll. Ezt annyival egészítenénk ki a találkozás után, hogy Kreinbacher azt sugallja magáról, apolitikus alkat. Az építési közbeszerzések világáról sehogy sem tudunk meg szaftos történeteket tőle, felkacag, amikor azt kérdezzük, nem akarták-e cégét átvenni az elmúlt tíz évben „egyesek”.
„Mi alapvetően nem a közbeszerzéses világban tevékenykedünk. Onnan a bevételeink jó, ha tíz százaléka érkezik, a generálkivitelezők bíznak meg minket szakmunkákkal. Így csináltuk nemrég a Puskás-stadion tetejét. De nekünk főleg versenyszférából jönnek megbízásaink, német autóipari óriásoktól, most koreaiakkal dolgozunk sokat, tőlük rengeteget lehet tanulni. Bár amikor japánokkal dolgoztunk, szakmailag az is hatalmas élmény volt.”
Akkor is csak mosolyog, amikor megkérdezzük tőle, nem akar-e egyszer „közbeszerzéskirály” lenni:
Én meg vagyok elégedve azzal, ha a hazai meghatározó építőipari generálkivitelezők megbíznak minket. A verseny-, és tudásalapú munkát szeretem. Higgye el, egy japánnal, egy koreaival vagy egy némettel dolgozni igazi élmény. Nem cserélném le mindezt a közbeszerzésekre.
