Belföld

Nem csak Orbán családi fotója állhat a 168 Óra főszerkesztőjének kirúgása mögött

Masszív veszteség, Orbánt és Mészárost kisdedként ábrázoló címlap, új résztulajdonos, szinergiák, reménybeli állami hirdetések – megpróbáltunk utánajárni, valóban pusztán Orbán Viktor családi fotójának közlése miatt menesztették-e kevesebb mint egy év után Rózsa Pétert a hetilap éléről.

Ez nem egy váratlan dolog, már érett

– így kommentálta a 168 Óra egyik munkatársa Rózsa Péter főszerkesztő szerdai kirúgását a 24.hu-nak.

A Média1 írta meg elsőként, hogy elbocsátották Rózsát, a hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét. A döntést Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa hozta meg, aki a főszerkesztőt azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól. Milkovics azzal indokolt, hogy az újság e heti számát Rózsa úgy engedte nyomdába, hogy abban egy Orbán Viktorról és családjáról – gyermekeiről – korábban készült fotó is megjelent. A vezérigazgató próbálta megakadályozni, de a lap végül a képpel együtt került az utcára. Tény: a kormány úgymond családbarát politikáját bemutató íráshoz használták fel a fotót, különösebb magyarázat nélkül, ami nem tűnik kifogástalan választásnak, de kirúgást önmagában biztosan nem ért.

A 24.hu több olyan forrással is beszélt, akinek rálátása van a szerkesztőség életére, és a beszélgetésekből az rajzolódik ki, hogy Rózsa menesztésének története bonyolultabb annál, mint ahogyan Milkovics előadja. Abban is egyetértés van, hogy a tulajdonos-vezérigazgató rettentő szerencsétlenül kommunikálta az esetet, hiszen azt a sajtóban a látszatellenzéki médiumokkal kapcsolatban rendre visszatérő pletykát/vádat említette indokként, amely az Orbán család érinthetetlenségéről szól. E történetek szerint a miniszterelnök családjának sérthetetlensége a feltétele az állami hirdetéseknek ezekben a médiumokban. Erről – vagyis hogy ez Orbánnak milyen fontos – konkrétan beszélt lapunknak a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tulajdonosa, Németh Sándor még 2018-ban, amikor a miniszterelnökkel való találkozójáról mesélt:

Ezen kívül annyit kért (Orbán – a szerk.), hagyjuk békén azokat a családtagjait, akik nem szerepelnek a közéletben. Erre meg azt mondtam, hogy világnézetünkből következően nem szeretünk az emberek magánéletébe beavatkozni. Ezt lehet paktumnak nevezni, csak nem az.

Ahhoz azonban, hogy pontosan értsük, milyen folyamatok zajlanak a 168 Óránál, és miért gondolja több forrásunk is, hogy Rózsa Péter kirúgásánál csak ürügy az Orbán-fotó, érdemes messzebbről kezdeni.

Rózsa Péter. Fotó: Klubrádió

Masszívan veszteséges hetilap

A korábban tévériporterként dolgozó, mára médiavállalkozóvá lett Milkovics Pál neve előbb akkor merült fel a magyar sajtópiacon, amikor a Magyar Nemzet lehetséges kérőjeként jelent meg, miután Simicska Lajos egyértelművé tette, hogy a 2018-as, újabb kétharmados Fidesz-győzelem után nem kívánja tovább finanszírozni az újságot. Az üzlet nem jött össze, ám Milkovics – akinek műsorgyártó cége Csehországban állatokkal foglalkozó csatornát indított korábban – 2019-ben elindította ingyenes fővárosi lapját, a Pesti Hírlapot.

Idén júliusban aztán közös cégbe került a Pesti Hírlap és a 168 Óra. Az ügylet úgy nézett ki, hogy a Brit Media – a 168 Óra és a Neokohn.hu tulajdonosa – megvette a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kft.-t, az egyesülés pedig úgy ment végbe, hogy Milkovics lett a Brit Media vezérigazgatója, a hírek szerint kisebbségi tulajdonosként, 20 százalék körüli részesedéssel. Azaz úgy adta el az online felülettel is rendelkező Pesti Hírlapot, hogy bevásárolta magát egy, az övénél nagyobb cégbe.

Hogy az üzlet milyen célok és összegek mentén valósult meg, azt nem tudni, de tény, hogy a 168 Óra kiadója masszív veszteségeket termel évről évre.

A Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjéhez köthető Brit Média 2016 óta tulajdonos a Telegráf Kft.-ben. A lapot 1989-ben megalapító, a baloldali, liberális közönséget megszólító újság többségi tulajdonát is birtokló Mester Ákos 2015 novemberében jelentette be, hogy a hetilap új tulajdonosa a Klubrádióban is tulajdonrészt vásárló Brit Media Kft., azonban továbbra is ő irányítja a szerkesztőség munkáját. Alig fél évvel később azonban Mester távozott a 168 Óra éléről – ekkor Tóth Ákos, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese lett a főszerkesztő, akinek tavaly szeptemberben kellett mennie. Rózsa Péter váltotta.

A Telegráf az Opten céginformációs adatai szerint az előző év 38 milliójához képest 2016-ban már közel 120 millió forintos veszteséget termelt, majd a következő években 108, illetve 144 milliós mínuszt. A tavalyi mérleg még nem nyilvános, de ha az is hasonlóan alakult, akkor

Köves Slomóéknak ez a „kaland” négy év alatt közel félmilliárdos veszteséget hozott, ami még az állami milliárdokkal megtámogatott EMIH háza táján is komoly tétel. Ehhez jön a terjeszkedés, és annak a nemrég indult, az utcai terjesztés miatt a koronavírus által is sújtott Pesti Hírlapnak a megvásárlása, amely alighanem szintén csak viszi a pénzt. Hogy mindez pontosan milyen pénzügyi logika szerint történik, egyelőre talány.

Visszatérve a most történtekre: Rózsa kirúgásáról – ha minden úgy történt, ahogyan mondják – Milkovics, tehát a kisebbségi tulajdonos (igaz, egyben a munkáltatói jogokat gyakorló vezérigazgató) döntött, miközben a főszerkesztő kifejezetten jó kapcsolatot ápol Köves Slomóval. Nem árt felidézni, hogy Rózsát úgy nevezték ki főszerkesztővé tavaly szeptemberben, hogy az akkori szerkesztőségből Tóth Ákos felmentése után többen távoztak, Rózsa pedig tartotta a hátát, vállalta a kritikákat, és lojális volt a tulajdonoshoz. Ehhez képest még egy évet sem tölthetett a főszerkesztői székben.

Forrásaink szerint a nemrég érkezett Milkovics azért tudta levenni a tábláról Rózsát, mert lényegében megkapta a médiaportfólió irányítását azzal, hogy kezdje el csökkenteni a méretes veszteséget. Ehhez pedig szabad kezet kapott. Nem véletlen, hogy Rózsa utódja is a Milkovics-féle Pesti Hírlaptól érkezik.

Tartalmi viták és erkölcsi kérdés

Hogy a rentábilissá tétel miképp történik majd, például terveznek-e állami hirdetésekkel, nem tudni – Milkovics ezt mindenesetre tagadta a 24.hu-nak. Az viszont biztos, hogy a 168 Óra online felületét és a Pesti Hírlapot máris összevonták, az utóbbit főszerkesztő, egykoron egyébként 168 órás Trencséni Dávid irányításával, vagyis Rózsa háttérbe szorítása már megkezdődött. Emiatt többen fel is mondtak az online szerkesztők közül.

A Media1 korábban arról is írt, hogy a szerkesztőségi bemutatkozáskor Milkovics az eddigi, erőteljesen ellenzéki karakter helyett inkább egy centrista, a jobboldal felé is nyitott lapot gondolna el – ez is ütközőpont lehetett a NER-kritikus főszerkesztő és az ügyvezető közt, miközben ez a megközelítés kétségtelenül jobban passzol a Köves Slomó féle EMIH irányultságához.

Annyi hozzánk is eljutott, hogy Milkovics – aki rendszeresen jelen van a 168 Óra és immáron a Pesti Hírlap Seregély utcai bázisán – tartalmi kérdésekben is artikulálja véleményét. Volt, hogy beült szerkesztőségi ülésekre, ami független szerkesztőségekben meglehetősen szokatlan egy tulajdonos-vezérigazgatótól. Különböző forrásokból hallottuk, volt olyan alkalom, amikor Milkovics túlzottan pesszimistának minősítette a lap tartalmát, de azt is szóvá tette, hogy ne csak baloldali szereplők szólaljanak meg az újságban. Azt eltérően ítélték meg forrásaink, hogy ez milyen hatást gyakorolt Milkovics és Rózsa viszonyára. Volt, aki azt állította, érezhető volt a konfliktus kettőjük közt, más szerint ez nem domborodott ki annyira, abban viszont egyetértettek, hogy a családi Orbán-fotó inkább csak ürügy lehetett, semmint valós indok a kirúgáshoz.

Ráadásul állítólag az adventi családi képnél jobban kiverte a biztosítékot a címlap, amelyen – nehezen azonosítható szándéktól vezérelve – egy ismeretlen nő dédelgeti a pólyás Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet. Ezt azonban Milkovics határozottan cáfolta:

A címlappal semmi bajom nincs, annak semmi köze ehhez. A fotó közlése viszont menthetetlen, ezt továbbra is így gondolom. Kontextusból kiemelve kiskorú gyerekek felhasználása nálam egyszerűen nem fér bele. Ez nem jogi, hanem erkölcsi kérdés

– nyilatkozta lapunknak.

Amikor jeleztük neki, hogy a képet maga a miniszterelnök tette nyilvánossá évekkel korábban, lehetővé téve a felhasználásnak akár ezt a módját is, Milkovics ezt válaszolta: „ez nem képfelhasználási vagy jogi kérdés, nem a kép eredetéről szól ez a helyzet. Továbbá nem Orbán Viktor személye, családja a fontos, ha ez bármilyen másik politikus családjával történik meg, oldaltól függetlenül, ugyanígy döntöttem volna.” Kérdésünkre hozzátette: Rózsával nem beszélt korábban arról, hogy Orbán gyermekeiről nem közölhetnek fotót a 168 Órában. Majd a történések dacára fenntartotta, hogy a lap tartalmába nem szólt és ezután sem szól bele. „Olyannyira nem szólok bele a tartalomba, hogy az ominózus képet a nyomtatás és a terjesztés után láttam csak” – mondta.

Milkovicsnak nem kell ürügy

Milkovics azt is tagadta a 24.hu-nak, hogy a fotó csak ürügy volt Rózsa menesztéséhez. „Ha valakivel nem akarok együtt dolgozni, ahhoz nem keresek ürügyeket. Ha Rózsa Péter esetében ez lett volna a helyzet, akkor ezt már rég megléptem volna. Higgye el, nem kell hozzá kreálnom ilyen helyzetet.” Az ügyvezető azt is cáfolta, hogy a közeljövőben állami hirdetések jelennének meg az újságban, és hogy ezért kellett meneszteni a család sérthetetlenségének tabuját áthágó főszerkesztőt. A vezérigazgató egyúttal közölte, nem tervezik összevonni a hetilapot és a Pesti Hírlapot, mint mondta médiacsoportban gondolkodnak, amelynek fontos tagja az önálló 168 Óra.

Milkovics Pál. Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Végül leszögezte:

Tartalmi vitáink nem voltak Rózsa Péterrel. Beszélgettünk a jövőről, hogy milyen újságot szeretnénk. Objektív, mértéktartó lapot, amely minél szélesebb olvasótábort ér el. Szükség van arra, hogy növekedjen a 168 Óra olvasótábora.

Ha viszont semmilyen hátsó szándéka nem volt, akkor nehezen érthető, hogy Milkovics miért irányította a figyelmet ennyire az Orbán-fotóra, miért tartotta fontosnak ennek nyilvános hangsúlyozását, hiszen főszerkesztőváltásnál a tulajdonosok nemigen szoktak részletes nyilatkozatot tenni döntésük okáról.

Rózsa Pétert kerestük, hogy nyilatkozzon az esetről, de nem kívánt élni a lehetőséggel. Pozícióját a 168 Óránál a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese, Makai József veszi át, aki az elmúlt években előbb az Origónál, majd a szerkesztőség távozása után kiürült Vs.hu-nál dolgozott.

MÚOSZ: aligha az Orbán-fotó a fő ok

Jogszerű lehet Rózsa menesztése, és aligha támadható meg bíróságon, a főszerkesztőket ugyanis rendszerint sokkal könnyebb elbocsátani, mint más munkavállalókat – mondta lapunknak az eset kapcsán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. Hargitai Miklós szerint ez azért van így, mert a lapvezetőket jellemzően menedzserszerződésekkel alkalmazzák, ami számos kiváltságot biztosít, viszont a felmentés alól sokkal kevésbé védi őket a munkajog. A bizalom megrendülése például felmentési ok lehet, bármennyire szubjektív kategória is ez.

 

Hargitai azt is hangsúlyozta: „inkább ürügynek látom ezt a történetet, mintsem indoknak. Látható, hogy milyen változások indultak el a 168 Óránál, ezek azt valószínűsítik, hogy Rózsa Péternek nem, de legalábbis nem csak emiatt kell távoznia. Megéltem már több főszerkesztőváltást életemben, és jellemző, hogy amikor bedobnak egy ilyen indokot, arról később kiderül, hogy valójában az igazságnak legfeljebb egyik szelete.”

Kiemelt kép: Sopronyi Gyula/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik