Mihály vagyok, alkoholista.
Ez itt a szabvány megszólítás vagy hozzászólás bármilyen tevékenységhez. Nagyon furcsa volt ezt nekem elsőre kimondani. Önként vállaltam ezt a terápiát. 65 éves vagyok. Egy kicsit későn esett le a tantusz, hogy az alkohollal problémáim vannak. Az már tudatosult bennem, hogy az alkoholizmus betegség. Tanuljuk a 12 lépést. Az elsőt megtettem: felismertem, hogy az alkohollal szemben tehetetlen vagyok. Már ül bennem, hogy ténylegesen így van, de sokáig nem akartam ezt elhinni.
Nem úgy nézek ki, mint egy alkoholista, igaz? A legtöbben úgy gondolnak az alkoholistára, mint egy árokban fekvő csövesre. Pedig nem kell az árok szélén fetrengeni ahhoz, hogy rájöjj, alkoholista vagy.
Magamnak való ember vagyok. Világ életemben magamra támaszkodtam. Azt gondoltam, tudom én az életemet irányítani. Megmondom a frankót, és akkor az úgy van. Ez sokáig így is volt.
Szegény családból származom, az életem során szép sikereket értem el. Van két diplomám, a környezetem okos embernek tart, és sikeresnek is. Ennek ellenére a Nagy Úr felettem is úrrá tudott lenni.
Tejipari mérnök vagyok, keveréktakarmány-gyártásban szakmérnök. Mindkettőben 15-15 évet dolgoztam. Az utolsó pár évben élelmiszerbiztonsági felügyelő mérnökként dolgoztam, valamint borászati felügyelőként. A középiskolát erjedésiparon végeztem Kőbányán, ahol sörgyárban voltak a gyakorlataink. Ott elég rendesen megismerkedtem az alkohollal. Az volt a vagány srác, aki a literes csatos üveget egy slukkra meg tudta inni. Nekem sikerült.
Sokáig nem volt igazán gondom az alkohollal. Úgy 15 évvel ezelőtt kezdődött egy nagyobb hullámvölgy az életemben, akkor nyúltam először komolyabban a pohárhoz. Olyan esemény váltotta ezt ki, ami más embert is a padlóra vitt volna. Egy gyár igazgatója voltam, 300 embert kellett elbocsátanom. Olyanokat, akiknek ismertem az életét. Többszörös csoportos leépítés volt. A végén nekem is a kezembe adták az útilaput.
Mindenkit ismertem, akit el kellett bocsátanom. Mindenki szeretett. Évekig kérdezték még tőlem, amikor találkoztunk az utcán, hogy főnök, mikor nyitja meg újra az üzemet?
Nagyon nehéz volt 300 embert elküldeni. Akinek tudtam, segítettem, de csak töredékének tudtam állást szerezni. 300 dolgozó az 600-700 embert jelent, mert ott vannak a családtagok is.
Amikor már kezdett komollyá válni az iszákosságom, a családom tanácsára bevállaltam egy kéthetes bentlakásos elvonókúrát. Ez alatt munkahelyet ajánlottak. Isteni gondviselés, gondoltam. Már az utolsókat rúgtam, majdnem egy évig voltam állás nélkül. Megkaptam az állást, hónapokig nem ittam.
Aztán egy családi perpatvar miatt szakadt ez meg, és elkezdtem újra inni. Nem éreztem magam alkoholistának, úgy gondoltam, szociális ivó vagyok. Munkában soha nem ittam. Hazamentem, és akkor. Meg a hétvégék voltak olyanok, amiket a családom már nehezen viselt. Telt-múlt az idő, jó pár év eltelt így. Nyugdíjas lettem két évvel ezelőtt. Ez egy újabb…, hogy is mondjam, nem trauma, mert hál’istennek tevékeny ember vagyok, a szakmám mellett megszerettem a földet, a földművelést. Állatokkal és gyümölcstermesztéssel is foglalkozom.
A kis faluban, ahol élek, az emberek erő felett vállalnak munkát. Én is munkamániás vagyok. Mindig 120 százalékot állítottam magam elé. De ahogy múltak az évek, az erő fogyott, és ez azt eredményezte, hogy mindig maradtak másnapra feladatok. Úgy éreztem, hogy ez sem sikerült meg az sem, és akkor megint a pohár fenekére néztem. Kellemes érzés volt néhány pohár sör vagy pálinka után. Mindjárt egy kicsit rózsaszínűbb lett a világ.
Egy alkoholista barátom azt mondta, hogy idd le magad a sárga földig, vagy legyen valami hatalmas trauma az életedben ahhoz, hogy rászánd magad, és elmenj az Anonim Alkoholistákhoz. És most novemberben rászántam magam, mert megtörtént az a bizonyos trauma.
Borfejtés után, ittasan beültem az autómba. Nyolc kilométert kellett megtennem hazáig, több százszor megtettem ezt az utat, ittasan is. Most egy éles kanyart nem tudtam bevenni, átsodródtam az út túloldalára, karambolt okoztam. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Hazamentem, másnap még a kisebbik unokám szülinapját ünnepeltük. Egy rokon sem hozta szóba a dolgot, de én eldöntöttem, hogy hétfő reggel telefonálok, és megkérdezem, be tudok-e jutni egy bentlakásos elvonóra.
December 3-án vonultam ide be. Féltem attól, hogy nyolc hétig mi a francot csinálok majd. De szigorú heti terv van, nem unatkozom, mindig van mit csinálni.
Már látom az életemet alkohol nélkül. Van három fiú unokám. Van egy aranyos feleségem, aki már évek óta próbál eltéríteni az alkohol útjából, de hát az alkoholizmus egy olyan gyógyíthatatlan betegség, amiből fel lehet épülni, de nagy nehézségek árán. Kellő erőt érzek magamban ahhoz, hogy újabb 50 évet leéljek. Mindig lehet újrakezdeni.
A fiatalabb sorstársaknak, akik itt vannak, mindig azt mondom, hogy szerencsések, hogy fiatalon jutottak el ide, nekem meg kellett öregednem ahhoz, hogy itt legyek. Rájuk csodálatos élet vár. Nekem is van még jó pár jó évem. Hároméves volt az egyik unokám, amikor azt mondta nekem, papa, te már nem éled meg a lagzimat. Pedig én még táncolni szeretnék az esküvődön – mondtam neki. Most 10 éves az unokám, és a múltkor odajött hozzám, és azt mondta, papa, lehet, hogy igazad volt.
Én már nem ugyanaz az ember vagyok, és a család ezt nehezen fogja kezelni, de erre is felkészítenek itt.
Ha engedek a sóvárgásnak és megiszom az első kortyot, akkor összedől a vár.
Sikeres embernek tartom magam, annak ellenére, hogy az alkoholizmus úrrá lett rajtam. Rengetegen küzdenek alkoholproblémákkal, csak valaki eljut oda, hogy felismerje ezt, és tegyen ellene. Falun szinte mindenki alkoholista.
Ha nem okozom azt a balesetet, akkor lehet, hogy most otthon ülnék, innék, és aztán ittasan ülnék be az autóba. Ugyanúgy megkapnám a szidást a feleségemtől, a gyerekeimtől, akik eltiltanák tőlem az unokákat.
A 12 lépéses program második lépése, hogy elhisszük, egy hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket. Megkérdeztem, hogy ateistaként milyen erőben higgyek, ha Istenben nem tudok. Azt a választ kaptam, hogy nézzek tükörbe, és lássam meg önmagam. Rájöttem, hogy a hit nem biztos, hogy istenhitet jelent. Én önmagamban hiszek.
