Lehet, hogy ötven, de bika. A mandátum nem fizetség és nem ajándék, de Puch bulijába nem jut be vele. Nem csak az ülésteremben létezik. Hiller István Hiller Istvánhoz tartozik. Viszontválasz! Nem? Oh.
Megy Puch László bulijára?
Nem.
Hívták?
Nem.
Hogyhogy? Ott az összes „öreg” szoci.
Tán azért nem hívtak, mert nem számítok öregnek – ez jó hír. Vagy azért nem hívtak, mert csak azokat várják Harkányba, akik nem szereztek országgyűlési mandátumot, én viszont szereztem – tehát így is jó a hír.
Hosszú ideje ön a komp a Mesterházy vezette fiatalok és Puch Lászlóék között. Ha jól értem, most végleg kikötött az ifjúságparton: immár Mesterházyhoz tartozik.
Na!
Tán rosszul fogalmaztam?
Én az MSZP-hez tartozom. Meg Hiller Istvánhoz. És élvezettel szemlélem, hogyan fiatalodtam az elmúlt hónapokban, s lettem öreg bölényből fiatal bika. Egyébként a bika jegyében születtem, a minap volt a kerek születésnapom: ötven. Meg is ütött kicsit, hogy ebben az új frakcióban én vagyok az egyik legidősebb. A legöregebb fiatal.
Mi lesz a nem fiatal öregekkel? Süllyesztő?
Aligha. Ezek az emberek nagyon erősen kötődnek az MSZP-hez, sose mondanak le a baloldaliságukról. A tisztség nem érdekli őket, mind volt már majdnem minden, de tenni azért akarnak. Harkányban sem azért jönnek össze, hogy kiosszák, kit toljanak be alelnöknek, kit meg elnökségi tagnak. Felelősséget éreznek. Amíg mozognak, amíg gondolkodnak, amíg az egyik hívja a másikat, formálni akarják a szocialista pártot. Ebben mindenki biztos lehet.
Négy év múlva visszatérhet még bármelyikük parlamenti képviselőnek?
Persze. De addig sem ülnek ölbe tett kézzel, most is azon vannak, hogy megerősítsék az MSZP-t, mert azt gondolják, veszélyesre fordulhat a helyzet.
Hát erről tanácskoznak?
Nem tudom. Nem vagyok ott. Várom, mit javasolnak. És bizalommal fordulok a huszonkilenc fősre apadt frakció új arcai felé is.
Sok köztük a névtelen.
Nem ismerjük őket, jár nekik három hónap türelmi idő. Így igazságos. Segítem őket, hogy szóhoz jussanak, meg abban is, hogy tudják, hol, mikor érdemes megnyilvánulni. A lehetőséget megkapták, aki képes élni vele, abból lehet valaki, aki meg nem, arról a sajtó majd jól megírja, mekkora balfácán. De azt a negyedévet várjuk ki.
Ön jól járt azzal, hogy a fiatalokhoz sorolódott: az öregekkel ellentétben bekerült a parlamentbe.
Én nem pusztán bekerültem, hanem megnyertem az egyéni körzetemet. Képviselőt ennél nagyobb legitimáció nem támaszthat meg. Vagyis nem ajándékba kaptam a mandátumot a pártelnöktől, s nem is fizetségképpen.
Az volt az ajándék – vagy mi -, hogy egy eleve győzelemre esélyes, pesti választókerületben próbálkozhatott.
Tizenkét éve ugyanott, Pesterzsébeten indulok, ez volt a negyedik alkalom. Szó sincs tehát arról, hogy most ejtőernyőztem volna a tutiba.
Főtutinak ott a házalelnöki poszt. Azt aztán végképp a pártja brusztolta ki önnek.
Ez kétségtelen.
Viszontválasz vagy viszonválasz?
Tessék?
Melyik a helyes formula? Ez a beugró kérdés, alelnök úr.
A viszontválasz a jó.
Tévedés.
Oh.
Milyen alelnök lesz önből? Üti a pad alól szendvicsezőket, mint Kövér László? Vagy pikkel a Jobbikra, mint Ujhelyi?
A kövéri szerep elég távol áll tőlem, Ujhelyi stílusa viszont szimpatikus. Nem passzív ülésvezető leszek, aki trónol a fellegekben, néha csenget, esetleg kissé emeli a hangját, és olykor figyelmeztet, hogy ne tessék túllépni az időkeretet. Van karakterem, véleményem, persze előre sosem tudni, ki hogyan működik az új szerepben. Az első házelnök, Szabad György az egyetemi katedráról, hatalmas tapasztalattal érkezett a politikába, mégis egészen elképesztő szituációk alakultak ki az ülésvezetései alatt. Nálam, remélem, nem lesz ilyen. Aktív, politikus házalelnök akarok lenni, aki nemcsak az ülésteremben létezik, hanem odakint, a választók között is. Egyébként a választási kampány alatt több mint négyszáz kitelepülésem volt.
Hiller haver piacon szórólapozott?
Korrekt. A Tátra téren, a Határ úti metrómegálló aluljárójában, meg a Kós Károly tér, tudja, ahol a Barátok közt szappanoperát forgatják. Ha már hillerhaverozik itt nekem. A lényeg: azzal találkoztam, aki szembejött. Néhol még a fővárosban is dermesztő a szegénység. Jártam olyan pesterzsébeti bolhapiacon, ahol használt gyerekruhát cserélnek kinőtt, agyonhordott cipőt foltozott harisnyára, s pénz nem mozog, mert nincs. Mégsem ott a legnagyobb az elkeseredettség. Tudja, szörnyű állapot a vakság, de még szörnyűbb, ha az ember éveken át látta a színeket, s aztán veszítette el a szeme világát. Értsd: aki lecsúszott a középosztályból, az ezt sokkal nehezebben viseli, mint az, aki mindig is nélkülözött. És sajnos tömegével vannak ilyenek. Nekik nem narratívát kell kínálunk meg programot felvázolnunk, hanem ott lenni velük.
És? Ha már ott van, mit mond nekik szociként?
Egyrészt beszélgessünk, hogy értsük egymást. Másrészt tegyünk értük. Sajnos az utóbbi pár évben, ha télen a faluban elfogyott egy nincstelennél a tűzifa, nem mi vittünk neki két kosárral, hanem a Jobbik – jelképesen és valóságosan is. Ezért szavaztak sok százezren Vonára, és nem ideológiai meggyőződésből. Ezek az emberek nem szélsőségesek. A helyzetük szélsőséges. Az MSZP sajnos mértéket és arányt tévesztett; az elsők között tiltakoztam a Szabadság téri emlékmű ellen, hiszen emberi jogi, szimbolikus ügyekben is oda kell tenni magunkat, de akinek nincs tüzelője, azt nem érdekli, milyen emlékmű épül az ötödik kerület szívében. Az MSZP ezt nem ismerte fel.
Az MSZP elfeledkezett a szegényekről, a mai balban nincs jövő, óvatosan kell bánni az érzelmekkel – de bánni mégiscsak kell velük. Minek a metaforája a dalárda, a munkásotthon és a Csili? Miért blokkolták a szoci polgári köröket?
A régi és az új szegényekkel akar választást nyerni 2018-ban a bal?
Hatalmas csoportról beszélünk, vele tényleg választást lehet nyerni, nélküle meg végképp eljelentéktelenedhetünk. Ráadásul erkölcsi kötelességünk tenni értük.
Volt már ilyen. Az 1994-től futott „Horn-doktrina” szociális transzferekkel láncolta magához a szegényeket.
Azóta valahogy elfeledkeztünk róluk.
Nemcsak a figyelem fogyott el, hanem a pénz is, konkrétan a második Gyurcsány-kormány idején. Bukott is rögtön a mutatvány.
Hát most meg kell próbálni ismét felépíteni azt a mutatványt. A mostani lebegő baloldallal, amit csak a híradókban látni, nincs jövő. Húsz éve falun és a kisvárosokban is tudták, ki az MSZP-s, és ha kellett, odamentek hozzá. Önkormányzati szinten ma is sok hiteles, helyismerettel bíró emberünk van, a nagyvárosi Botkától a pesterzsébeti Szabados Ákosig. Rájuk, a helyi problémák ismerőire támaszkodva kell átalakítani a pártszerkezetet, s hozni létre új hálózatot.
Tényleg megcsinálják azokat a régóta emlegetett szoci polgári köröket?
Miért kéne megtagadni, hogy a baloldal igazi közege a közösség? A szociáldemokrácia a kezdet kezdetén dalárdákat, énekkarokat, túrakört szervezett, aztán megépítette az ózdi Olvasót, a csepeli Munkásotthont, a pesterzsébeti Csilit. Van minta.
Dalárdát a netkorszakba?
A dalárda metafora, nevezhetjük érzelmi politizálásnak is.
Abban Orbán a bajnok.
Nagy baj, ha az az érzelmi politizálás elural egy közösséget. Annál csak az nagyobb baj, ha akkor is GDP-ről, árakról és százalékokról beszélünk, amikor az érzelmekhez kéne szólnunk. Mi az utóbbi hibát követtük el.
Lesz balos Békemenet?
Miért ne lenne? Az orbáni Békemenetben masírozók…
Legyenek vonulók. A masírozás a gárdáé.
Jó, legyenek. Szóval a Békementben vonulókat erős érzelmek kötik Orbán Viktorhoz. Az enyéimtől hallom: azért vannak ott ilyen sokan, mert a Fideszben van pénz a fővárosba szállítani a tömeget. Frászt! Azt a rengeteg embert oda is kell ám valahogy vonzani a buszokhoz! Én épp egy évtizeddel ezelőtt indítottam el az MSZP-ben a Sikeres Magyarország Mozgalmat, a polgári körökhöz hasonlóan nem kifejezetten pártmozgalomként, ám amint célegyenesbe fordultam vele, fölülről leállítottak. Kár.
Milyen indokkal blokkolták?
Azzal, hogy nekünk nincs forrásunk ilyenre. Pedig akkor már kétszáz körünk létezett országszerte.
Tényleg Orbán kopírozásában találták meg a siker zálogát? Nem túl innovatív.
Ez nem a Fidesz-minta balos átcsomagolása, csupán annak beismerése, hogy érzelmi politizálás nélkül lehetetlen megverni Orbánt. Óriási meló, az orbáni kétmilliós szavazótábor sem az égből pottyant Viktor ölébe, benne van neki tíz éve. Nekünk se megy majd gyorsabban, ideje belekezdenünk.
Vagy?
Vagy maradhatunk a csúcspolitizálásnál, azon pár arc favorizálásával, akikkel a közvélemény ma is azonosítja az MSZP-t.
Úgy hallani, közvetlenül a választási vereség után egy zárt választmányi ülésen ön nekiesett a legcsúcsarcnak: Mesterházy Attilának.
A legendákkal érdemes gyorsan leszámolni.
Mesterházy legenda?
Ha. Ha. Ha. Hahaha. A legenda az, hogy beolvastam neki azon a választmányi ülésen. A valóság pedig az, hogy nem olvastam be. Már csak azért sem, mert semmi kedvem álhőst csinálni magamból.
Álhőst?
Mesterházy támogatottsága a párt összes testületében hetvenszázalékos, vagyis megkérdőjelezhetetlen. Hozzá hű emberek ülnek a frakciótól a választmányig.
És? Ön, gyanítom, nem a többséghez igazítja a véleményét.
Valóban nem. De azért felmérem a lehetőségeimet. Így is fontos beszédet tartottam, szokásomtól eltérően, papírból olvastam fel előre megírt mondandómat. Csak hogy ne ragadjanak el az érzelmek.
„Javaslom az oldalamnak: hagyjuk az Orbán-fóbiát, már nem jön be. Kritizálni kell, nem démonizálni. És hagyjuk „a Fidesznek lejt a pálya” szöveget is, hiszen (…) több egyéni mandátumot csináltunk, mint 2010-ben.”
Megnézhetjük mi is azt a papírt?
Nem nyilvános. És még jó darabig nem is lesz az. A heveskedőknek üzenem, hogy semmi értelme erősködni. Az őszi önkormányzati választás után rendben lezajlik majd az alulról induló, és év végére a pártvezetésig felérő tisztújítás. Ez a normál menetrend. Akik már április hatodika másnapja óta azt erőltetik különböző fórumokon, hogy váltsuk le Mesterházyt, azoknak fogalmuk sincs a politikáról. Persze lehet olyat csinálni, hogy nem tartjuk be a párt szervezeti és működési szabályzatát, de ha utóbb bárki megtámadja bíróságon a döntést, úgy járunk, mint a kisgazdapárt. Ezért mondtam pár forrófejűnek: higgadj le, gondolkozz, mert amit követelsz, az nem egy személy elzavarása, hanem a szocialista párt szétverése.
Szóval óvatosan ekézte Mesterházyt azon a választmányi ülésen.
Nem személyről szólt a szövegem, pláne nem az elnökről. Inkább arról, mi a tétje az önkormányzati választásnak.
Egy mondat kiszivárgott.
Igen, mégpedig az, hogy szerintem az önkormányzati választáson eldől: a megújításban az MSZP eszköz lesz vagy cél.
Nem értem.
Ha a 2010 őszinél jobb eredményt érünk el, akkor az MSZP az újjáépítés célja, és van jövőnk.
Ha meg rosszabbat, akkor nem marad emberük az önkormányzatoknál, nem lesz kikre építeni a hilleri modellt, és kimúlik a párt?
Azon dolgozom, hogy a kimúlás állításként, de még kérdésként se fordulhasson elő.
Orbán annál álmodni se tudna szebbet, mint hogy négy darab ötszázalékos párt kornyadozik az egykor kétharmados MSZP-SZDSZ helyén.
Ma még van sansz változtatni. De az irány egyelőre sajnos a kornyadozás. Orbán azt szeretné elérni, hogy ne legyen komolyan vehető ellenfele, rajta kívül csak néhány súlytalan pártocska pattogjon a parlamentben, amiket mutogathat külföldi delegációknak, hogy tessék, nálunk is létezik ellenzék.
A balosok nem látnak fikarcnyi fantáziát, jó szándékot, olykor még rendszert sem Orbán szisztémájában. Miért? Mert tényleg nincs benne, vagy mert így egyszerűbb a háború?
Én látok benne rendszert. Rendkívül tudatosan építkezik: határozottan központosított államot hoz létre, melynek ő áll az origójában, és vezényli az egészet az iskolaügytől a szoborépítésig. Nyilván hiszi, hogy ez így működőképes. Kár, hogy szembemegy mindazzal, ami szokás Nyugat-Európában, ahová elvileg tartozunk, tartozni kívánunk, meg ahonnét a pénzt kapjuk. Magyarországnak akkor ment jól, ha nyitott volt, és akkor történtek vele tragédiák, amikor bezárkózott. Az Orbán-rendszer nem a nyitás időszaka. Még szerencse, hogy tagja vagyunk az uniónak és a NATO-nak, vagyis kivitelezhetetlen a teljes izoláció.
Működik a „tiszteletet Magyarországnak” duma. Tán mert a balnak még ennyire sem telik, és megelégszik azzal, hogy nemet mond Orbánra.
Amiből elegük is lett a választóknak. Ezért javaslom az oldalamnak: hagyjuk az Orbán-fóbiát, már nem jön be. Kritizálni kell, nem démonizálni. És hagyjuk a defenzív „a Fidesznek lejt a pálya” szöveget is, hiszen még ebben a valóban rafinált választási rendszerben is több egyéni mandátumot csináltunk, mint 2010-ben, vagyis van esély. Az MSZP mostani helyzete nem a Fidesz gonoszságából fakad, hanem abból, hogy a pártunkból kivesztek a gondolatok és a viták. Én szívesen vitatkozom bárkivel, csak attól leszek ideges, ha valaki az enyémtől eltérő gondolat nélkül utasítja el az álláspontomat. Kimondom: aktívan kívánom formálni a baloldal útválasztását. Pillanatnyilag ugyan kisebbségben vagyok a hagyományos megoldási javaslatok híveivel szemben, de nagyon szeretném megértetni az enyémekkel: a toldozás a legjobb esetben azt hozhatja, hogy 2018-ben nem huszonkilenc képviselőnk lesz, mint most, hanem, teszem azt, harmincnégy. Az pedig, amit én javasolok, akár választási győzelmet fialhat, igaz, konfliktusosabb az út.
Ambiciózus terv.
Az.
Sokan fogják utálni.
Meglehet.
Volt ön valaha első számú politikacsináló?
Voltam pártelnök.
Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Együtt mozogtak, de nem lehetett tudni, ön csupán mitfárer vagy észt is oszt.
Hatalma Gyurcsánynak volt.
Meg karizmája is.
Az is. Egészen különleges gondolkodású ember, na, az látszott az első pillanattól.
Különös gondolkodású? Ez mit jelent?
Csak azt, hogy Gyurcsány sikeres volt, a sírból hozta vissza a 2006-os választást, és ez legitimálta minden tettét.
Ön is hitt benne?
Voltak vitáink, de ezekről nem beszélek.
Azokat a vitákat rendre Gyurcsány nyerte.
Persze.
Mert?
Mert ő volt az erősebb. Lenyomott. 2005 végén az MSZP választási üzemmódra állt, vagyis átmenetileg nem az elnökség, hanem a választási bizottság irányította a pártot. Ennek ő lett a vezetője, nem én, pedig hát én voltam a pártelnök. Ez elég beszédes.
Másként vezette volna a kampányt, a pártot, mint ő?
Nem lenne elegáns ezen rugóznom.
Szóval volt már ön első számú politikacsináló?
Abban az értelemben, ahogy a magyar politika zajlik, úgy nem.
Mikor fuserálta el az MSZP? Milyen érzés volt az őszödi beszédet élőben hallgatni? Mennyibe került 2006? Miért történelmi jelentőségű politikus Gordon? Hányfelé van szakítva a bal? Hány százalék utálhat? Dadada!
Erő volt kevés önben vagy gondolat?
Soha senki nem vetette a szememre, hogy nincs gondolatom. Sőt, szerintem igazából a gondolatok harcoltak az erővel megtámogatott gondolattalansággal. Mit értünk erő alatt? Azt, hogy ki a hangosabb? Ebben az értelemben nem vagyok erős. De ha azt tekintjük erőnek, hogy kinek a gondolataiból lesznek döntések, nos, ez esetben erős vagyok. . Gondolataim másfél évtizede befolyásolják az MSZP-t, s ez most sincs másként.
Egyetért azzal, hogy valamit nagyon elfuseráltak?
Nincs ezen mit vitatkozni.
Mikor lett elfuserálva? Az ön elnöksége idején, nem?
Valahol 2006 és 2010 között.
Tán már 2004. december ötödikén kezdődött, azzal, hogy az MSZP és a kormány nemet mondott a határon túli magyarok kettős állampolgárságára.
Attól függetlenül, hogy helyes döntés volt-e az a nem, tény: 2006 tavaszán megnyertük a választásokat, sőt nagyobb frakciónk volt, mint korábban. Én ott voltam Őszödön, amikor elhangzott a beszéd, és azt láttam, hogy mélyen hisz Gyurcsánynak a társaság, sőt, ha akkor és ott azt mondja, hogy irány Párizs, de Moszkván át közelítjük meg, akkor ezek ellenvetés nélkül elindulnak vele Moszkva felé.
Sokba volt az a 2006-os győzelem. Mármint az országnak, minimum gazdaságilag.
Sokba. És sajnos én sem láttam, hogy a győzelmi zászlók alatt a katasztrófába ballagunk.
A számok azt mutatják, hogy a 2002 és 2010 közötti balos kormányok „eladósítottak”, Orbán pedig stabilizált.
Kronológiailag nem, tartalmilag viszont nagy különbség, hogy 2001 és 2009 között szállt el a költségvetés. Vagyis nem úgy kezdődött, hogy jött Medgyessy, és nem akkor ütött be a katasztrófa, amikor Bajnai átadta a hatalmat. Hanem már az első Orbán-kormány idején elkezdődött a túlköltekezés, aminek Bajnai vetett véget. Amit Gordon tett, korszakos jelentőségű.
Mára mégis elég szánalmas szerepbe kényszerült. Miért?
Amikor bejelentette visszatérését, hitte, hogy a Milla tömegbázisán és egy programalkotásra alkalmas értelmiségi társasággal a háta mögött képes lesz átvenni a baloldali húzópárt szerepét. Nem sikerült.
Mert?
Mert infrastruktúra és szervezeti háló nélkül lehetetlen tartós eredményt felmutató pártot építeni. Tudja ezt minden rutinos versenyző – Gordon nem tudta. A Gyurcsányékkal 2011-ben zajló viták is csak a felszínen folytak ideológiáról, valójában ott is a szocialista párt infrastruktúrája volt a tét. Jó az, ha országszerte vannak téged támogató emberek, de ha nincs hol leüljenek beszélgetni, ha nincs telefonjuk, amin felhívhatják egymást, ha nincs egy számítógépes rendszer, amit közösen használhatnak, akkor gyorsan elporlad a háló. Márpedig egy ilyen rendszert felépíteni rengeteg idő és sok pénz.
Bajnai, bár most leráz magáról minden tisztséget – nem ül be sem a Házba, sem az EP-be, s nem indul a főpolgármesterségért -, nem tűnik el a magyar politikából. Sőt balos fővezérjelöltnek ott van még az idők végezetéig Gyurcsány Ferenc és a szintén ambiciózus Mesterházy Attila. Ez a hármas szakítja szét a balos közönséget.
Dadada! Nem igaz, hogy szétszakítják, ugyanis már szét van szakítva!
Mi változhat 2018-ra? Mesterházy marad, Gyurcsány marad, Bajnai marad. Mitől lenne egység, vagy valami olyasmi? A jelenlegi választási rendszerben Orbán fix kétmillió szavazója ellen szétaprózva semmi esély.
Hadd koncentráljak egyelőre az őszi önkormányzati választásra. Ahogy említettem, döntő lesz a párt jövője szempontjából.
Mitől lenne az? Mit vár tőle? Már az is csodaszámba menne, ha áprilishoz képest pár százalékot gyöngülne a Fidesz és a Jobbik, a szocik hoznának húsz százalékot, valamint az Együtt-PM megugraná, a DK pedig megközelítené az öt százalékot. És ha összejön is ez, mi van? Semmi. A balos megosztottság, jövőtlenség ettől nem változik. Orbán a király.
Az már biztos, hogy a tavaszi mechanikus összefogás nem vezetett sikerre.
Szóval?
Szóval mi? Mit akarunk kihozni ebből?
Hogyan képzeli Orbán bármikori legyőzését? Kivel? Milyen párttal? Milyen felállásban?
Hogy egyáltalán felderengjen a megoldás, előbb rendet kell tenni az MSZP-ben. Egyes fázisok nem tudnak kimaradni, és elképzelhető, hogy elkerülhetetlenek bizonyos konfliktusok a baloldalon belül.
Tényleg azt hiszi, képesek lesznek végleg lecsavarni Gyurcsányt?
A szabad demokrata Horn Gábortól megtanultam: ha nem nagy pártot akar csinálni az ember, nem gond, hogy utál kilencvennégy százalék, csak a maradék hat százalék rád szavazzon. Egyelőre Gyurcsány sem nagy pártra hajt, hanem egy EP-mandátumra.
Egyelőre. Aztán aligha elégszik meg ennyivel.
Persze, nyilván hiszi, hogy képes lesz átvenni baloldalon a vezető szerepet. Ha nem egy, akkor három év alatt. Mindig is mélyen hitt abban, amit épp csinált.
„Amit épp csinált”?
Amit épp csinált. Említettem már: akadtak vitáink. Ezek zöme e mentalitásból fakadt. A szocialista pártnak van még feladata Gyurcsánnyal.
Meg mással is. Többek között a hitelezőivel. Egyesek szerint önök a pénzügyi csőd szélén billegnek, nyakukban kétmilliárd forint adóssággal. Hogyan sikerült összehozni ezt a szép mínuszt?
Engem kérdez? Fogalmam sincs. Azt mondják, akik ezzel foglalkoznak, hogy kezelhető a helyzet.
Hová tűntek a 2002 és 2010 közötti balos kormányzás gazdasági haszonélvezői? Kapták a milliárdos állami megrendeléseket, közbeszerzéseket, de már a 2010-es választási bukás előtt leléceltek. Nagy bajban sem segítenek?
Ők sosem az MSZP-hez kötődtek…
…hanem a mindenkori hatalomhoz. Ott keresse őket, ahol a lóvé van. Nálunk most se lóvé, se támogató. De ez csak az országos szint. Helyi szinten viszont találni sok olyan vállalkozót, akinek a nevét ugyan nem jegyzi az sajtó…
…, hiszen nem milliárdosokról van szó, de egy-egy rendezvényt azért összehoznak nekünk. Ők a mi igazi segítőink, ugyanis kötődésük meggyőződésből és érzelemből fakad.
Birkapörit finanszírozni kétszáz emberre nagyon más lépték, mint amikor Vitézy Tamás égetett el pár milliárdot az akkor még ellenzéki Helyi Témában, vagy amikor szintén milliárdokból hírtévét alapítottak orbánista mágnások, sorolhatnánk.
Ilyen léptékű mozgást valóban nem látni az MSZP körül.
Tán mert a Fideszben a 2002-es és a 2006-os vereség után is megmaradt az „egyszer mi győzünk” esélye, amit viszont önökben nem látnak a pénzemberek. Bukóra pedig senki sem fogad szívesen.
Sok ember veszített komoly lehetőséget és pénzt azzal, hogy nem került be Orbán haveri körébe, s ezáltal kimarad a nagy megrendelésekből. Nekik akár érdekük lehetne bennünket segíteni. Na, de mindössze másfél hónappal vagyunk a választások után, ne vázoljunk általánosító képet a ciklus egészére. Mondom: újjáépítés kell. Ez a feladvány.
