A hátrányos helyzetű családok – szegény, iskolázatlan szülők – gyermekei igen komoly induló hátrányokkal kezdik el iskolai pályafutásukat. Készségbeli hátrányaik mérséklésében kiemelkedő szerepet töltene be az óvodai nevelés. Ám épp az alacsony végzettségű anyák gyermekei járnak riasztóan alacsony arányban óvodába. Egy nemrég megjelent kutatás szerint a nyolc osztályt sem végzett anyák 3 éves korú gyermekeinek például több mint kétharmada, 4 éves korú gyermekeinek csaknem fele nem járt 2010-ben oviba. Ebben egyaránt szerepet játszanak kínálati – óvodai férőhelyhiányból következő – és a keresleti oldali okok. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai részvételét úgy lehet növelni tehát, ha mindkét oldalra figyelmet fordítunk: a szükséges óvodaépítésekre és férőhelybővítésekre, illetve a célcsoporthoz tartozó családok ösztönzésére, hogy lehetőleg már 3 éves korukban beírassák az óvodába a gyermekeiket.
Fotók: MTI / Komka Péter
Az előző kormány óvodáztatási támogatási programot indított 2009-ben, amelynek lényege az volt, hogy azon hátrányos helyzetű családok, akik beíratják gyerekeiket óvodába, pénzbeli (vagy az önkormányzat döntése nyomán természetbeni) juttatásban részesülnek. A 2011-es köznevelési törvény máshogy reagál erre a problémára: kötelezően írja elő minden 3 éves gyereknek az óvodába járást. Ez kritikusai szerint azonban túlzás, hiszen sok családban biztosítottak a megfelelő nevelési feltételek, s e gyerekeket nem kellene kiszakítani idejekorán a családi környezetből. Az alapvető jogok biztosa szerint például ez a rendelkezés a szülő neveléshez való jogát alaptörvény-ellenesen és nemzetközi szerződésbe ütközően korlátozza.
Kertesi Gábor és Kézdi Gábor idézett (Egy feltételekhez kötött készpénz-támogatási program értékelése vizsgálatai alcímű) tanulmánya szerint a 2009 januárjától indult óvodai támogatási program hatására ugyan érezhetően nőtt a hátrányos helyzetű gyerekek óvodába járása, de e hatást a kutatók mérsékeltnek írják le.
1500 gyerek
A kutatók szerint a program célja (a hátrányos helyzetű gyerekek minél nagyobb mértékű korai óvodáztatása) és a program keresletösztönző irányultsága alapvetően helyes, de ez utóbbi finomra hangolása nem volt megfelelő. (Többek között a bizonyítottan jól ösztönző készpénz-támogatási forma eseti felváltása bizonytalan hatású természetbeni juttatással kifejezetten kontraproduktív hatású volt.) A programot nem kísérte gondosan megtervezett óvodaépítési és férőhely-fejlesztési program sem azokon a településeken, ahol az indokolt lett volna. Elsősorban ezekre az okokra vezetik vissza Kertesi Gáborék, hogy az óvodáztatási támogatási program a szükségesnél jóval gyengébb hatást ért el.
Mint írják, a 3-4 évesek korcsoportjában, a 2008-as bázisévhez viszonyítva, 2010-ben országosan mintegy 1500 gyermek beíratását tulajdoníthatjuk a program hatásának. Ez azt jelenti, hogy ha nem lett volna óvodáztatási támogatási program, akkor körülbelül ennyi gyermek beíratása nem valósult volna meg. Egyébként mintegy 8400 újonnan beíratott gyerek után fizetett ki az Államkincstár óvodáztatási támogatást, tehát az újonnan beíratott gyerekek mintegy egyhatoda került a program hatására ebben a korai életkorban óvodába, a támogatott gyerekek fennmaradó öthatodát amúgy is beíratták volna a szülei. Az óvodáztatási arányszám éppen azokban a körzetekben nőtt meg a leginkább, ahol a legnagyobb intenzitással vették igénybe az újonnan történő beiratkozásoknál az óvodáztatási támogatást, illetve ahol az óvodáskorú gyermekek között a legmagasabb volt a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya.
Bizonyos körzetekben még férőhelyhiány esetén is növekedett az óvodába járó gyermekek aránya. Ez arra utal – írják a kutatók -, hogy az óvodáztatási támogatás mint készpénzes ösztönző még ilyen kedvezőtlen körülmények között is hatással van a szegény családok óvodáztatási döntéseire, továbbá hogy a férőhelyhiányos óvodák nem tudván ellenállni ennek a nyomásnak, a zsúfoltság növelése árán – minden bizonnyal az óvodai szolgáltatások minőségének rontása révén – is teljesítik ezeket az igényeket. Ez a körülmény ismételten az óvodaépítés és férőhelybővítés szükségességére hívja fel a figyelmet ezekben a körzetekben.
Óvodákat kell építeni
2014 szeptemberétől ez a támogatási forma okafogyottá válik, hiszen kötelező lesz az óvodába járás 3 éves kortól. A hiányzó óvodák, a férőhelyhiány, a zsúfoltság problémáját azonban az új rendszer keretei között is csak beruházásokkal lehet orvosolni. Megoldást kell találni a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek rendszeres óvodába járásának ösztönzésére és családjaik fokozottabb bevonására az óvodai nevelési folyamatba. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a rendszeres óvodába járás ösztönzését feltétlenül össze kellene kapcsolni az óvoda és az érintett családok szociális távolságát oldó tevékenységekkel, valamint a szülői készségeket sokféle eszközzel támogató programelemekkel.
„Az óvodák világában is jobban kellene tudatosítani, hogy az iskolázatlan és szegény szülők kisgyermekeinek készségbeli lemaradásai nem valamiféle kezelhetetlen fátum következményei, hanem olyan hátrányok, amelyek szakértelemmel, gondos odafigyeléssel jelentősen csökkenthetők” – zárul a tanulmány.
Az oktatási államtitkárság adatai szerint két év múlva közel 400 ezer 3-6 évesnek kell óvodai férőhelyet találni, ebből azonban ma mintegy 25 ezerrel kevesebb van. Ráadásul épp ott kevés a férőhely, ahol a legjobban kellene: a hátrányos helyzetű térségekben. A kormány meghirdetett ugyan óvodafejlesztési pályázatot, de – mint azt korábban lapunknak Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár elmondta – ezzel együtt is kevés lesz a hely. Az oktatási tárca a problémát úgy kívánja megoldani, hogy a jelenleg az óvodák számára jogszabályban előírt 3 négyzetméter/fő helyszükségletet kettőre csökkenti, azaz másfélszer több gyerek elhelyezését teszi majd lehetővé az egyes óvodákban. Azaz az amúgy is túlterhelt óvodák zsúfoltságának növelésével.
