A húszas években egy ismeretlen művész által készített festményen szereplő szakállas férfi vadul húzza össze a homlokát dühében. De közben mintha kétségbeesés bújkálna a szemében. Talán rosszat evett vagy elhagyta a felesége. Vagy már akkor sejtette, hogy a róla készült kép végül egyszer a magyar államra marad, amely 55 ezer forint plusz áfáért ad majd túl rajta.
Egy szempontból azonban mégiscsak emlékezetes lett A dühös férfi című kép. Ez volt a legnagyobb értékű adásvétel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. első árverésén, ahol az állam által 1997 és 2010 között megörökölt ingóságok egy részét próbálták eladni.
A képre kattintva megnézheti miről maradt le! – Fotók: Ancsin Gábor
Az árverésre összesen 112 festményt, bútort, porcelántárgyat, fém- és üvegtárgyat vonultatott fel a vagyonkezelő Pest megyei irodája újpesti épületében, összesen több mint 10 millió forintot remélve. Ám végül még 200 ezer forint bevétel sem érkezett az öt vevőtől.
Egy hölgy véletlenül keveredett az MNV honlapjára, s ott licitált két porcelánfigurára, egy úr vett egy vázát és egy nyulat ábrázoló csendéletet, s egy idősebb pár beruházott egy téli tájképbe és parasztházat ábrázoló festménybe. És volt a dühös férfi vevője, aki vett még egy 3-karú falilámpát is. A legolcsóbb tárgy, az egyik porcelánnipp 4500 forint plusz áfába került.
Nem kellett a Herendi sem
Egyetlen galéria, múzeum, műkereskedő, antikbútor-kereskedő vagy egy antik hangulatú kiegészítőre utazó lakberendező sem volt az érdeklődők között. Ez már csak azért is meglepő, mert azért volt nem egy érdekesség a kiállított tárgyak között. Potom 35 ezer forintért adtak egy virágmintás Herendi porcelánlámpát, 40 ezer forintért egy klasszikus, hajlított fából készült Thonett-hintaszéket, s egy IKEA-stílusú 3-elemes ülőgarnitúrát kínáltak 50 ezer forintért.
A drágább dolgok között is voltak ínyencségek: ilyen volt például egy gyönyörű XIX. századi fiókos szekreter, vagy néhány monarchiakorabeli ezüst étkészlet még az eredeti dobozban (1-1 millió forintot érnek.) Az ékszerekre, amelyeket már csak beolvasztásra is megérte volna megvenni a mostani aranyárak mellett, egyetlen jelentkező sem volt.
„Nem tudom, mit lehetett volna még tenni” – mondta lapunknak Zichermann Zsolt, az MNV Zrt. szóvivője. „Két napilapban is meghirdettük az aukciót, mellette elektronikus portálokon is, elküldtük a meghívót az összes nemzeti gyűjteménynek, s készült rádióinterjú is.”
Lehet, hogy a nagy meleg miatt nem jöttek az emberek? Vagy a hosszú hétvége tett be? – tanakodtak az értetlenül álló kollégái, akik annyira készültek az árverésre, hogy még az egyik irodából szobanövényeket is húztak át diszítésként az árverési kalapács hangjától nem éppen hangos terembe. Talán csak azért nem jöttek sokan, mert ez volt az első ilyen árverés, zárták végül le a kérdést.
1. Nagyon fontos a jó anyag: mennyiségben és minőségben is. Két óránál többet nem szeretnek ülni az emberek.
2. Lehetőséget kell adni a tárgyak megismerésére. Az aukció előtt már két héttel láthatók a tárgyak kiállítva, szombat-vasárnap is.
3. Promotálni kell az aukciót. E-mailben küldenek meghívót, postán is, sőt a fontos vevőknek a katalógust is kiküldik postán.
4. Legyen tökéletes a katalógus. Szépnek, ízlésesnek kell lennie, profi tárgyfotókkal, s a megfelelő dramaturgiai sorrendben kell tálalni a tételeket. Előre kerülnek a kisebb értékűek, hogy felpörgessék az embereket. Adatok, tanulmányok kellenek a tárgyakhoz.
5. Az aukciót pörgetni kell. Ha megáll a licit, akkor vége. Ezt a jó tételsorrenddel és a pergő ritmusú prezentációval lehet megakadályozni.
6. Éveken keresztül jelen kell lenni a piacon, szépen lassan alakul ki a vevőkör. Akik vásároltak már, azokkal állandóan tartani kell a kapcsolatot. Az új emberek becsalogatása nehéz, az ő figyelmüket a kiállításokkal lehet megnyerni.
7. Nem szabad bürokrakratizálni. Nem kell előzetes regisztráció a részvételhez, sem más formalitás. Ott helyben lehet kérni tárcsát a helyszínen.
8. Az árverésvezető személye is kulcs: kell, hogy jó kiállása legyen.
Évente 10 ezer tárgy
Mindeközben az államnak nagy szüksége lenne arra, hogy ésszerűen tudjon megszabadulni a rá hagyott vagyontárgyaktól. Ugyanis minden évben körülbelül 3000 ember vagyona száll át az államra, s 1997 óta lényegében csak gyűlik, gyűlik a cucc a több ezer négyzetméternyi raktárban, amelyek most is csordultig tele vannak. Csak tavaly körülbelül 10 ezer új tárgyat vettek leltárba.
Az állam jellemzően akkor örököl, ha az elhunytnak nincsen örököse, vagy ha valaki végrendeletében valami furcsa ihletésből – vagy jó szíve vagy rossz lelkiismerete miatt – kifejezetten az államra hagyja vagyonát, vagy annak egy részét. Utóbbira példa egy idős hölgy, aki 40 kilogramm ezüsttárgyat szentelt az államnak a végrendeletében.
Nyolcvanezer először…
Az államra maradt vagyontárgyakat tárolni kell, ki kell válogatni, fel kell értékeltetni és leltárba venni, szállítani kell, átpakolni innen oda, s gondoskodni kell még arról is, hogy ne romoljon az állapotuk – sorolta az örökléssel járó főbb feladatokat Pólya Antal, az MNV Pest megyei irodájának vezetője.
Jaguár az állami garázsban
A nagyobb vagyontárgyak, különösen az ingatlanok kezelésére van jól kialakult árverezési gyakorlata a vagyonkezelőnek, ám a hagyaték néha egészen meglepő formát vesz fel. Egyszerűnek tűnik a folyószámlán lévő pénz megöröklésre. Macerássá az teszi, amikor az elhunyt szomszédja vagy ismerőse esetleg felvesz jogosulatlanul pénzt erről, s a vagyonkezelőnek kell kinyomoznia, hogy ki használta a számlát. Hasonló a betétkönyvek ügye, amelyek ügyében néha hónapokig kell nyomozni.
Persze van, amikor a nagy érték is megnehezíti az értékesítést. Ott van például a volt pártüdülőtől megörökölt 4000 darabból álló Herendi étkészlet. Kinek lehet ezt így eladni? Talán egy ötcsillagos szállodának?
De áll az állami garázsokban egy Jaguár is, bár az évente örökölt körülbelül 200 autó zöme inkább középkategóriás járgány. Ezeket jellemzően kupacokban adják el: ha összegyűlt pár, akkor hívnak néhány ismert autókereskedőt, akik ajánlatot tehetnek az autókra. „A használt autóknak sincs ma piacuk, csak kötegelve tudjuk eladni” – magyarázta Pálya Antal.
Déry Tibor is az államé
Olyan is van, hogy a szerzői vagy előadói jogokat örökli az állam – például Déry Tibor író műveinek kiadási joga is az államé 2047-ig. (Bár az ebből származó bevétel az állam ellen egyébként egész életében harcoló író nevét viselő alapítványhoz kerül.) S ha a hetvenes-nyolcvanvas évek két ismert hangja, Vámosi János vagy Záray Márta búg fel a rádióban, akkor is az államnak megy a jogdíj.
„Az értéktelen tárgyak okozzák sokszor a legnagyobb fejtörést” – mondja Pólya Antal. Vajon mit érdemes kezdeni például egy hévízi szállodába szóló üdülési joggal? Vagy egy cégben birtokolt egyszázaléknyi részvénnyel?
Néha ezek értékesíthetetlennek is bizonyulnak. Van például összesen 16 ezer könyv is a raktárakban, amelyet egy megszűnő alapítvány hagyományozott a magyar államra. Ezeknek már a katalogizálása is akkora munka lenne, hogy nem racionális dolog belevágni, így most jótékony célokra szánják: az Erdélyi-Kárpát Egyesületnek és a csángó Magyarfalunak adják. „Ennyi könyv rettenetesen sok, valószínűleg ott is több település osztozik majd rajtuk” – teszi hozzá Pólya Antal.
