Belföld

A korengedményes nyugdíj eltörlése: támadás, provokáció, népirtás

Napirendre kerül Lázár és Balsai alkotmánymódosító javaslata. A kritikák élesednek.

Néhány parlamenti szabály megsértése árán a Fidesz betrükközte a parlament május 16-17-i ülésének napirendjére Lázár János és Balsai István alkotmánymódosító javaslatát, amely megteremtené – ha megteremtené – a lehetőségét a korengedményes nyugdíjak elvételéhez – írja az Index. A kormánytöbbség helyben úgy döntött, a javaslatot a keddi ülésnapon tárgyalhatja a parlament.

Egyébként az MSZP, majd a KDNP képviselői is kivonultak a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről a két fideszes törvényjavaslat tárgyalása közben. A kereszténydemokraták később azt mondták: bár lesznek módosító indítványok, de támogatják azt az irányt, hogy aki munkaképes korú, az az ebből származó jövedelemből éljen.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: az elmúlt években nyugdíjba vonult, az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rendőrökre, pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre vonatkozik a benyújtott alkotmánymódosítás. Lázár János napirend előtti felszólalásában azt mondta: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy évente több mint 50 milliárd forintot fordítson harmincezer életerős, munkaképes ember ellátására. Hozzátette ugyanakkor: a hétvégén megjelent eltérő értelmezésekkel szemben bányászokra, vegyészekre, zenészekre nem vonatkozik indítványuk, amely szerinte egy diszkriminatív rendelkezést számol fel. Kitért arra is, azt fogják kezdeményezni, hogy a szolgálati nyugdíjban részesülő 57 éven felüliekre ne terjedjen ki a felülvizsgálat.

Simonovits András közgazdász úgy véli, a nyugellátásra vonatkozó javaslat összességében több mint négyszázezer embert érinthet, mivel az nemcsak a korkedvezményes nyugdíjban részesülőkre, hanem a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is vonatkozik.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) a részletek ismerete nélkül röviden a “jogi barkácsolás brutális példányának” nevezte a pénteken benyújtott javaslatot. A szervezet elnöke, Jankovits György az MTI megkeresésére eljuttatott levelében azt írta: “a Lázár-Balsai páros által jegyzett szellemi terméket” részleteiben még nem ismerik, ezt követően viszont kemény érveik lesznek az érlelődő elutasítás mellett.

Az MSZP szerint 600 ezer ember ellen indított nyílt és agresszív támadást a Fidesz a javaslattal. Mesterházy Attila hétfőn elmondta: levelet írt Schmitt Pálnak, arra kérve a köztársasági elnököt, vesse latba tekintélyét, hogy a Fidesz ne vigye végig ezt a javaslatot, és ha mégis megteszi, az államfő ne írja alá a törvényt.

A Jobbik szerint a kormány több tízezer embert és családjaikat küldi a “megélhetési vágóhídra” – jelentette ki Bertha Szilvia hétfőn. Az ellenzéki politikus úgy véli, a most tervezett intézkedés értelmében elsősorban 50 évnél idősebb, megromlott egészségi állapotú embereket próbál meg a kormány visszaterelni a munkaerőpiacra. Bertha Szilvia szerint ezen emberek többsége nagy eséllyel nem fogja megélni a nyugdíjkorhatárt, az ilyen és ehhez hasonló lépések pedig – mondta – már a népirtás kategóriájába tartoznak.

Az LMP frakcióvezetője szerint “a Fidesz most már nyíltan, bevallottan arra készül, hogy százezreknek az egzisztenciáját rendítse meg és családokat fosszon ki“. Schiffer András elmondta: sok család bízott a törvény szavában és akár már évtizedek óta számolt a korkedvezményes, illetve a rokkantnyugdíjjal.

“Alamuszi érvelésnek” nevezte, hogy a javaslat indoklása szerint csak azok nyugellátását vizsgálnák felül, akik munka mellett kapnak szociális ellátást. A munkaképességüket visszaszerző emberek nyugellátásának felülvizsgálatához nem kell törvényt vagy alkotmányt módosítani, őket a jelenlegi jogi szabályozás szerint is felül kell vizsgálni időközönként – hangsúlyozta

A Helsinki Bizottság szerint pedig az Emberei Jogok Európai Egyezményébe ütközhet a nyugdíjakat érintő javaslat.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke még pénteken azt mondta: nem hátrálnak meg a további demonstrációktól. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete pedig értetlenségét fejezte ki a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet a kormány a szakma ellen irányuló provokációjának tekintenek.

AJÁNLOTT LINK:

Betrükközték a korengedményes nyugdíjt (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik