Kultúra
A Horvátországból érkező tárlat a túlélők visszaemlékezésein és személyes tárgyain keresztül mutatja be a luxus óceánjáró elsüllyedésének körülményeit.
A turisztikai szakma szeptember 27-én ünnepeli a Turizmus Világnapját, melynek idei központi témája a turizmus és a víz kapcsolata. Ezen a napon a Baross úti Látogatóközpont színes programokkal (fotó kiállítás, előadások, különböző kedvezmények) várja az érdeklődőket.
Első alkalommal rendeznek a Szent-Györgyi Albert Agórában Szegedi Sakk Napok címmel sportnépszerűsítő rendezvényt szombaton és vasárnap.
A kínai kormány elkérte a fellépésre szánt számlistájukat, majd lehúztak számokat, többek közt a Master of Puppets is.
2013. 09. 26. 12:44
Assisi Szent Ferenc már több mint nyolc évszázaddal ezelőtt példaértékűen nyilatkozott arról, hogyan is viszonyuljunk az állatokhoz, a természethez. A legnagyobb tisztelettel szólt az élő és élettelen természet csodájáról. Ezért nem véletlen, hogy halálának évfordulóján, minden évben október 4-én, Ferenc napon tartják sok-sok országban az Állatok világnapját.
2013. 09. 26. 09:32
Minden rekordot megdönt a GTA nevű videojáték ötödik része, amely a múlt kedden jelent meg. Átszámítva 66 milliárd forintból fejlesztették.
2013. 09. 26. 08:45
A Móra Ferenc Múzeum és kiállítóhelyei is csatlakoznak az „Itthon vagy -Magyarország, szeretlek!” programjaihoz.
Összesen 12 festmény, 12 író, 12 színész jelenik meg két múzeum, a Szépművészeti és a bécsi Kunsthistorisches szokatlan előadásán.
Profiljának megfelelően a járműipart állítja a középpontba a kutatók éjszakáján a győri Mobilis, míg a helyi egyetemen a szupravezetők témájába is belekóstolhat a közönség.
2013. 09. 25. 15:26
Ismerd meg a világod! nevű programra várja az érdeklődőket a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület és az Ifjúsági Ház. A rendezvény apropója a Civilek éjszakája, amit szeptember 28-án tartanak.
2013. 09. 25. 15:00
A Szentháromság templom Nyitott Templom Estéje című rendezvénye keretében ingyenes orgona- és trombita hangversenyre várják a híveket és minden érdeklődőt.
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:28 Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
