Kultúra
91 éves volt, több száz filmben szerepelt.
2013. 10. 30. 19:53
A költő századik születésnapját köszönti a Holnap Kiadó három új kötete.
Műanyag gyerekek műanyagerdőbe menekülnek műanyag szüleik elől. Ottan műanyag kalandok várják őket. Kár, hogy nincs egy Holdfény királyság-dvd kéznél.
A Merániai Gertrúd halálának 800. évfordulója alkalmából rendezett interaktív vándorkiállítást még év végéig megnézhetik Szentendrén.
Nyolcvanöt évesen elhunyt Nigel Davenport csaknem öt évtizedes pályafutása alatt játszott színházban, filmben és televíziós sorozatokban, Magyarországon főként a Mária, a skótok királynője, a Tűzszekerek, illetve a Sherlock és én című filmek tették ismerté.
2013. 10. 30. 11:40
1953, Magyarország.
2013. 10. 30. 08:47
1999.március 27-én Dani Zoltán elsőként lőtt le egy F-117-es lopakodót.
Dr. Lenkei Gábor előadása az Agórában.
Aki eddig csak elemzéseket hallott, olvasott a 19. század festészetéről, kiemelkedő művészeiről, és esetleg eközben ásítozni támadt kedve (ejnye!), az feltétlenül olvassa el Christopher Moore könyvét.
2013. 10. 29. 16:00
Elárverezik kedden Liverpoolban John Lennon első otthonát, ahol kisgyermekként élt. A Newcastle Roadon álló házért 250 ezer fontot (85 millió forintot) várnak.
A Nemzeti Színház direktora szerint az első menetet már megnyerték, ami az új Nemzetit érő negatív véleményekre vonatkozik, de az igazgató szerint ez a meccs még nem dőlt el.
2013. 10. 29. 11:17
Imádják a gyerekek a parányi produkciót.
2013. 10. 29. 11:16
Az interneten vásárolta egy rajongó azokat a lemezeket, amelyeken a még sehol nem látott bakikat találta.
2013. 10. 29. 08:14
A pikkelysömörrel élő emberek elfogadásáért úszóversenyt rendezt a Magyar Dermatológiai Társulat az öt magyar nagyvárosban.
Néptánc- és humorest, történelmi és gyermekműsorok, koncertek és színdarabok a BFMK november programjában.
2013. 10. 28. 16:20
Nagyjából ezer érdeklődő előtt nyitották meg Sylvester Stallone kiállítását Oroszországban.
2013. 10. 28. 15:38
Világháborús emlékműveket koszorúznak Vásárhelyen mindenszentek előtt.
2013. 10. 28. 15:08
Korda György életműkoncert-turnéjának egyik állomása Győr lesz.
2013. 10. 28. 15:07
Még lehet jelentkezni a TIK látogatók elől elzárt területén körbevezető túrára.
Írország hercegnője látogat a magyar közönséghez! Catherine Gallagher's Queen of the Dance szuperprodukciója érkezik városunkba.
2013. 10. 28. 14:53
Az életmódfejlesztő énekesnő ismét a kisalföldi megyeszékhelyre látogat.
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 18:01 Hatalmas veszteség, rossz hírt kapott a wimbledoni teniszközönség
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
