Kultúra
Március 9-ig a képregények fantasztikus és egyedi, szinte minden korosztály által jól ismert hősei költöznek be a szegedi ÁRKÁD falai közé.
2014-ben a Fehérvárra érkező látogatók és turisták már egy új okos telefonos útikalauz segítségével is felfedezhetik városunkat.
2014. 02. 21. 13:38
Mártélyon, Mindszenten, Szombathelyen, de még a tengerentúlon is láthatja majd a közönség.
2014. 02. 21. 11:01
Kolbásztöltő fesztivált szerveznek február 23-án, vasárnap reggel 9 órától a Jancsárkertben.
2014. 02. 21. 10:24
A Szabadművelődés Házában koncertezik a Mohai Music Club. A fiúk február 21-én, nyolc órakor lépnek a közönség elé.
2014. 02. 21. 09:56
Megrongálták Anne Frank naplójának több száz példányát és más ahhoz kapcsolódó köteteket tokiói könyvtárakban - közölték pénteken a japán hatóságok.
Negyedik alkalommal szervezik meg idén a Mezővári Józsefről elnevezett emléktornát a Sóstón, szombaton.
2014. 02. 21. 09:00
Szemétnek nézte a kortárs műalkotásokat, ezért elvitette a kukásokkal.
2014. 02. 20. 17:23
A salgótarjáni, roma származású festőművész 74 éves volt.
Nyerjen jegyet a nagy sikerrel játszott Tisztelt Hazudozó című darab hódmezővásárhelyi bemutatójára.
2014. 02. 20. 15:52
A Szegeden működő internetes folyóirat új, tematikus száma a cseh és a szlovák filmmel foglalkozik. Ehhez kapcsolódóan pénteken levetítik Karel Kachyňa "Ucho" című filmjét is.
2014. 02. 20. 14:09
Koreai zenés performansz a BFMK színpadán.
2014. 02. 20. 13:45
Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 49 éves debreceni író, költő, a családja közleménye szerint.
Az egy évtized után ismét új lemezzel jelentkező David Bowie-t legjobb énekesként ünnepelték, az Artic Monkeys pedig az év legjobb brit együttese a Brit Awards zenei díjátadón.
2014. 02. 20. 11:10
A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező népszerű rockzenekar, a Belmondo február 26-án, szerdán a szegedi Rongy Kocsmában ad koncertet.
Megalapították a Magyar Televíziós Újságírók Díját. Kilenc hazai médium, többek közt a Hír24 is csatlakozott a döntnökökhöz.
A Frankofón Filmnapokkal veszi kezdetét a február 28-tól március 28-ig tartó fesztivál eseménysorozata, amelynek keretében mintegy ötven programmal várják a szervezők a közönséget.
A Csókolózó rendőröket a falról leemelték, és vászonra rögzítették, másik két munkájánál nem fizették meg a minimumárat.
Cseréld le egyetemista, pályakezdő szereped: legyél munkatárs.
Több korábbi koncert után idén nyáron is ellátogat a magyar fővárosba a Jethro Tull vezetője, Ian Anderson.
2014. 02. 19. 10:19
A Devo gitárosa, Bob Casale szívelégtelenség következtében 61 esztendős korában hunyt el.
Hiába a beígért esős idő, vasárnap sem kell lemondania a mozgás öröméről a sport szerelmeseinek.
2014. 02. 19. 08:37
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
