Kultúra
Egy másik pedig kizárólag bokáig letolt gatyával hajlandó a piszoár elé állni. Röhögős Matiné visszavásárlási garanciával.
Vidámságot és mindig aktuális témát ígér a Radnóti Színház új darabja.
Tematikusan és kronológiailag is összefoglalja a Szent István Emlékév eseményeit a 2013 PLUSZ című kiállítás, melyet ünnepélyes keretek között nyitottak meg a Szent István Király Múzeum rendezésében, a Megyeház utca 17. szám alatt.
2014. 03. 01. 17:06
A ZDF-nek nem sikerült megegyeznie az örökösökkel, így nem forgatnak az Amszterdamban bujkáló, majd a bergen-belseni haláltáborban meghalt német zsidó kislányról.
2014. 02. 28. 18:51
Nagy visszatérők és eddig itthon nem látott produkciók is szerepelnek a Sziget pénteken bejelentett fellépői között.
2014. 02. 28. 12:13
A két évvel ezelőtt ölték meg Etiópiában Fábián Tamást, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatóját.
2014. 02. 28. 12:07
Tárlatvezetéssel egybekötött irodalom órát tartanak középiskolásoknak, ma délután az Alföldi Galériában.
2014. 02. 28. 10:15
A korábbi évekhez hasonlóan ismét Szegedre költözik Colours Fesztivál, az Odeon bevándorlókról és beilleszkedésről szóló kulturális fesztiválja.
2014. 02. 28. 09:06
Még mindig a No, megállj csak! című szovjet-orosz rajzfilm a legnépszerűbb Oroszországban - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Ria Novosztyi hírügynökség ismertetett csütörtökön.
A szentendrei Péter-Pál-templomban búcsúztatják a dobost - közölte Facebook-oldalán a zenész lánya, Herpai Csenge. A család azt kéri a gyászolóktól, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot vigyenek magukkal.
2014. 02. 27. 16:50
A Nemzeti Színház volt igazgatója rendezi Sankt Pöltenben az Anyám, Kleopátra című darabot.
2014. 02. 27. 16:26
Áprilisban kerül a boltokba Paco de Lucía nagylemeze. Tíz év szünet után készült el.
2014. 02. 27. 16:20
Bár az Oscar-szobrok csak vasárnap találnak gazdára Hollywoodban, a Google statisztikájából az utóbbi három hónap kereséseit összegezve Leonardo DiCaprio és A Wall Street farkasa című film került ki győztesen.
2014. 02. 27. 13:33
Egy krimi, ami úgy kerek, ahogy van. Egy krimi, ami kihozza belőlünk is a nyomozót.
Milyen az asszony köténye manapság? Mitől jó a párbeszéd a párkapcsolatban? Milyen a virtuális társkapcsolat, és hogyan érdemes az internetes társkereséshez és a kapcsolatépítéshez közelíteni?
A kulturális értékek őrzéséért és a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért felelős miniszterelnöki megbízott azt titkolja, hogy kinek – írja a Bors.
2014. 02. 27. 10:43
Neves színészek, zenészek és népdalkörök látogatnak Vásárhelyre március 15-én.
2014. 02. 27. 10:11
Idén a Szegedi Nemzeti Színházban tartja a MASZK Országos Színészegyesület színházi világnapi gáláját március 27-én. A programhoz a Szegedi Szabadtéri Játékok is csatlakozik: tudományos konferenciát rendeznek.
2014. 02. 27. 08:41
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: a Vígszínház jelenlegi igazgatója vezeti tovább a teátrumot.
2014. 02. 26. 15:19
A Szegedi Pinceszínház Marc Camoletti Hatan pizsamában című vígjátékát mutatja be két felvonásban.
A szomszédok akadályozták meg azt, hogy valaki ellopja a Banksy brit grafikusművész által festett fal egy részét New Orleansban.
Több mint 180 település részesül összesen 4,2 milliárd forint támogatásban művelődési házak, kultúrházak kialakítására és fejlesztésére.
2014. 02. 26. 12:25
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
