Kultúra

Pénteken búcsúztatják Herpai Sándort

A szentendrei Péter-Pál-templomban búcsúztatják a dobost - közölte Facebook-oldalán a zenész lánya, Herpai Csenge. A család azt kéri a gyászolóktól, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot vigyenek magukkal.

A V’Moto-Rock, a Barbaro és más zenekarok egykori tagja február 14-én halt meg Budapesten.

Lerch István billentyűs, énekes, zeneszerző mintegy két évtizeden át játszott együtt Herpai Sándorral, előbb a Hétfőben, aztán a V’73 trióban, végül a nagysikerű rockformációban, a V’Moto-Rockban, amely 1977 és 1989 között létezett.

“Nagyon szoros volt a kapcsolat közöttünk, szinte együtt nőttünk fel, úgy kezdtük a közös zenélést, mint akkoriban mindenki, az iskolában. Együtt sajátítottuk el a szakmát, bár én klasszikus zongoristaként indultam, és Sanyi is tanult dobolni, Kovács Gyulától például dzsesszt. A Hétfő volt az első együttesünk, kezdetben a rádióból szedtük le a külföldi számokat és azokat játszottuk” – mondta Lerch István az MTI-nek.

Kitért arra, hogy Herpai Sándor dinamikus rockdobosnak számított, akinek különleges érzéke volt az egyszerre erőteljes és technikás játékhoz, a páratlan ritmusokhoz. Lerch István szerint az utóbbi állt neki a legjobban, és ezt elsősorban az etno-rockos Barbaróban élhette igazán ki.

“Kicsit vissza kellett fogni”

“Precíz volt és felkészült, mindig mindent kigyakorolt, semmit nem bízott a véletlenre. Amikor bizonytalan volt, mert annyi mindent akart belesűríteni egy számba, akkor kicsit vissza kellett fogni, próba után sokszor ott maradtunk emiatt ketten” – jegyezte meg Lerch István.

A zenész felidézte, hogy a V’Moto-Rock feloszlása után szó volt arról, hogy ő is csatlakozik Herpaiékhoz a nem sokkal korábban indult Barbaróban, de valahogy nem érezte magát odavalónak. “Volt egy-két próba, amire levittem a szintimet, de úgy érezte,m, hogy túlságosan puhítanám a hangzást, bőven elég volt, amit Cziránku Sanyi a kétnyakú gitárján hozott. Az 1990-ben megjelent első Barbaro-lemeznek aztán én lettem a zenei rendezője”.

A kapcsolat később is megmaradt közöttük, összejártak, és Herpai fellépett a Lerch pályafutása 30. évfordulóján a Budapest Kongresszusi Központban 2001-ben rendezett koncerten, amelyen a régi V’73 is újra összeállt velük és Sáfár Józseffel. Utolsó közös zenélésük 2008 decemberében volt, a V’Moto-Rock búcsúkoncertjén. Egészen az utóbbi fél évig rendszeresen beszéltek egymással, aztán a magánéleti problémái kapcsán magát elhagyó és egzisztenciálisan is borzasztó helyzetbe kerülő Herpainak a telefonját is kikapcsolták.

Herpai Sándor 1954-ben született, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában jazz tanszakon végzett. 1970-ben a Hétfő dobosa lett, majd a Meteoré, 1974 és 1977 között a V’73 zenekarban játszott. 1977-től 1989-ig a V’Moto-Rock tagja volt Lerch Isvánnal, Demjén Ferenccel és Menyhárt Jánossal, a zenekar hat stúdióalbumot készített. Közben 1987-ben egyik alapítója volt az etnorockot játszó Barbarónak, amellyel három lemezt jelentettek meg. 1998 és 2001 között a P. Mobil, 2001-2002-ben a Keresztes Ildikó Band tagja volt, 2010-től két éven át a Kormoránban játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik