Kultúra

Összeállt az ünnepi program

Neves színészek, zenészek és népdalkörök látogatnak Vásárhelyre március 15-én.

A korábbi évekhez hasonlóan ünnepi zászlófelvonással veszi kezdetét a március 15-ei programsorozat Hódmezővásárhelyen.

Ezt követően kilenc órától ökumenikus istentiszteletet tartanak a Református Ótemplomban. Tíz órától az Andrássy úti Petőfi Sándor szobornál tartanak megemlékezést. Innen a belvárosi Kossuth szoborhoz vonulnak a résztvevők, ahol Lázár János mond majd ünnepi beszédet. A koszorúzáson közreműködik majd Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész is.

Déltől határon túli magyarok tesznek állampolgársági esküt a Fekete Sas dísztermében. Fél egytől a Szametz András ’48-as honvéd kopjafájánál helyeznek el virágokat és koszorúkat a városi unitárius temetőben. Fél kettőtől népdaltalálkozót tartanak a Fekete Sasban, ahová az ország szinte minden pontjáról érkeznek majd fellépők.

Két órától gyerekeknek rendezett szabad zenei foglalkozás lesz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A hangszersimogatót közös ünnepi együtténeklés zárja, Korzenszky Klára népdalénekes vezetésével.

A nap a Szabadság szerelem című zenés darab bemutatójával ér véget. A színházi előadásban Petőfi Sándor és Szendrei Júlia szerelmi levelezésén keresztül kapunk betekintést az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeibe és a forrongó hangulatban egy különleges szerelembe. A Dér András szerkesztette produkcióban Dér Denisa és Őze Áron színművészek, Tóth Sára Rebeka énekes-fagottművész és Lakatos György fagottos, zongorista lépnek fel. Ingyenes jegyeket a BFMK pénztárában lehet igényelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik