Nagyvilág
Élő
Hárman meghaltak és egy kéthónapos csecsemő is megsérült a Herszon elleni orosz légitámadásban – derült ki hétfőn Olekszandr Prokugyin helyi kormányzó közleményeiből.
2023. 11. 13. 15:43
Élő
Az izraeli erők hétfőn megérkeztek Gázaváros legfontosabb egészségügyi létesítményéhez, az Al Sífa kórházhoz, amely Izrael szerint a Hamász-alagutak fölött helyezekedik el, és betegeit szerintük élő pajzsként használja a terrorszervezet.
2023. 11. 13. 14:43
Élő
Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra, írja az MTI.
2023. 11. 13. 12:20
Élő
Németország megduplázza az Ukrajnának a jövő évre szánt katonai segély eddig tervezett összegét, így a támogatás eléri majd a 8 milliárd eurót - jelentette be a német védelmi miniszter vasárnap este, megerősítve az erről megjelent sajtóhíreket.
2023. 11. 13. 10:55
Élő
A harcok azonnali szüneteltetése és humanitárius folyosók biztosítása elengedhetetlen a Gázai övezetben, hogy az életmentő eszközök, valamint a víz és az élelmiszer eljusson a rászoruló lakossághoz, jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.
Élő
Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztette az ukránokat, hogy a tél közeledtével készüljenek fel az infrastruktúra elleni orosz támadások újabb hullámaira.
2023. 11. 13. 07:53
Élő
Legalább három orosz tiszt meghalt a Moszkva által ellenőrzött ukrajnai Melitopol városában egy robbantásban - írja a Reuters. A robbanás az orosz tisztek szombati találkozóján történt Melitopolban, amely az oroszok központjává vált, miután a háború első napjaiban elfoglalták.
2023. 11. 13. 07:29
Élő
Több ezer ember keresett menedéket a Gázai övezet legnagyobb kórháza körül hétfőn, amikor izraeli csapatok és a Hamász harcosai összecsaptak a létesítmény közelében, a Gáza város másik oldalán lévő kórház pedig szintén nem működik, mert nincs elég üzemanyag a generátorhoz.
Élő
Az Egyesült Államoknak nincsenek pontos információi arról, hogy a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet által október 7-én elhurcolt túszok közül hányan vannak életben, jelentette ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.
Élő
Több mint 182 ezren vettek részt az antiszemitizmus elleni és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által fogva tartott túszok szabadon engedéséért meghirdetett békés tiltakozó meneteken vasárnap a francia nagyvárosokban – közölte a francia belügyminisztérium.
Élő
Kijev reagált Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkárának arra a javaslatára, hogy Ukrajnát a jelenlegi területeivel vegyék fel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2023. 11. 12. 21:01
Élő
Az EU elítéli, hogy a Hamász kórházakat és civileket használ emberi pajzsként, lehetővé kell tenni, hogy a polgári lakosság elhagyhassa a harci övezetet – hívta fel a figyelmet vasárnapi sajtóközleményében Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.
Élő
39 koraszülött csecsemő ragadt a gázavárosi Sifa kórházban, amely az izraeli légitámadások miatt áram nélkül maradt.
Élő
Finnország Dávid parittyája típusú légvédelmi rakétarendszert vásárol Izraeltől – közölte vasárnap az izraeli védelmi minisztérium.
Élő
Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael tovább folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen – közölte az izraeli hadsereg vasárnap.
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
