Hogy lett Katar az izraeli túszkérdés egyik főszereplője?

A gázai háborúról folyamatosan érkező hírek mellett a nemzetközi közbeszédben gyakran háttérbe szorul a Hamász által fogva tartott túszok kérdése. Ennek ellenére a konfliktus egyik legfontosabb kérdéséről van szó. A jelenlegi válság október hetedikén a palesztin fegyveres szervezet terrorista akcióját követően robbant ki, amely során a csoport körülbelül 240 embert rabolt el és tart azóta is fogva Gázában. A Hamász akciójában részt vevők nem válogattak, mindenkit elvittek, akit tudtak – a fogvatartottak között van

• kilenc hónapos gyermek
• és 85 éves nő is.

Ráadásul az elraboltak több mint fele nem izraeli, vagy rendelkezik kettős állampolgársággal. Az izraeli hatóságok szerint összesen 25 országból származnak a túszok, köztük ötvennégyen Thaiföldről, tizenöten Argentínából, tizenketten-tizenketten Németországból és az Egyesült Államokból, öten pedig Magyarországról.

Az elraboltak helyzetéről a mai napig keveset tudni. Nagyobbik részüket a Hamász, kisebb részüket – több mint 30 főt – az Iszlám Dzsihád nevű csoport tartja fogságban, feltehetően a Gázát átszövő alagútrendszerekben. A két szervezet időnként nyilvánosságra hoz velük készült videókat, hogy bizonyítsa, még (legalább néhányan) életben vannak, az állapotukról és fogva tartásuk körülményeiről viszont keveset tudni. Október hetedike óta mindössze öt túszt sikerült kiszabadítani – négyet tárgyalások útján, egyet az izraeli hadsereg szabadított ki.

A nemzetközi jog szerint háborús bűncselekménynek tekinthető túszszedés a háború közvetlen kiváltó okaként szolgált, és annak lefolyását is befolyásolja. Egyik oldalról az izraeli társadalom számára továbbra is a túszok kiszabadítása jelenti az elsődleges célt (emiatt nyomás alá is helyezik a kormányt). Másik oldalról a túszokat a Hamász továbbra is ütőkártyaként használja fel a konfliktusban, legalább két módon.

Az elraboltakat, más terrorista csoportokhoz hasonlóan, zsarolásként és tárgyalási helyzetének javításaként használja fel a szervezet. Sajtóhírek szerint olykor tűzszünetet, olykor az összes Izrael által börtönbe zárt palesztin fogoly kiszabadítását várják a túszok szabadon engedéséért cserébe. Ez körülbelül 6-7 ezer főt jelenthet (az al-Dzsazíra szerint több mint tízezret). Ezen túl a Hamász az izraeli offenzíva diszkreditálására is felhasználja a túszokat, újra és újra bejelentve, hogy hányan haltak meg vagy tűntek el közülük a bombázások hatására.

Könnyen látható tehát, hogy a túszok kérdésének rendezése, ha nem is elégséges, de szükséges eleme a jelenlegi válság lezárásának. Az ügy ebből kifolyólag nem csak a túszok állampolgárság szerinti államai számára fontosak, de a nemzetközi közösség egésze számára is.

Egy kisállam nagy szerepben

Érzékelte ezt Katar is, amely a túszokkal kapcsolatos diplomácia meghatározó szereplőjévé vált. Az Arab-félszigeten, Szaúd-Arábia szomszédságában elhelyezkedő emírség ad otthont a velük kapcsolatos tárgyalásoknak, pár napja például az izraeli Moszad és az amerikai CIA vezetője is az ország fővárosába, Dohába látogatott. Katar nem csak a helyszínt biztosítja, de aktívan közvetít az egyes szereplők között.

Első ránézésre nem egyértelmű, hogy miért pont Katar került ilyen pozícióba. Palesztina kapcsán történelmileg Jordánia, Egyiptom, Szaúd-Arábia vagy akár Libanon is nagyobb szerepet játszott, ugyanakkor ezek mellé a hagyományos szereplők mellé Katar évtizedek munkájával felzárkózott. Doha az 1990-es évek közepe óta folytat olyan külpolitikát, amellyel igyekszik kitűnni a Perzsa-öböl többi kisállamai (Kuvait, Bahrein, Omán, vagy az Egyesült Arab Emírségek) közül. Ezt a hagyományos érdekérvényesítésen és a hasonló szerkezettel rendelkező, olajból és földgázból megélő szomszédokkal folytatott gazdasági versengésen túl fenyegetett geopolitikai helyzete is indokolja.

Katar egyetlen szárazföldi határának túloldalán a regionális nagyhatalom, Szaúd-Arábia található, legnagyobb tengeri földgázmezője felett pedig egy másik geopolitikai óriással, Iránnal osztozkodik. Ugyan Doha mindkét országgal stabil kapcsolatokat ápol, viták történelmi távlatban újra és újra felbukkannak a kétoldalú kapcsolatokban – nemrégiben a 2017 és 2021 között például egy ilyen vita addig fajult, hogy Szaúd-Arábia és több másik arab ország felfüggesztette kapcsolatait Katarral és lezárta a vele való határait.

Ilyen környezetben a katari vezetés minél nagyobb láthatósággal és minél kiterjedtebb kapcsolati háló kiépítésével járó külpolitikát kezdett el folytatni. Minél többen tudják, hogy Katar létezik (és nem keverik össze Kuvaittal), vagy minél többeknek van az országgal szoros kapcsolata, annál kisebb esély van rá, hogy túlélése veszélyben forogjon.

Számos eszköz közül, amelyet Katar e céllal folytat, kiemelkedik a közvetítési tevékenysége. Az ország vezetése számos konfliktusban vállalt szerepet mediátorként, köztük

• Szíriában,
• Afganisztánban,
• vagy az iráni-amerikai viszonyban is.

Katarnak két előnye van közvetítőként – egyrészt kisállamként könnyebben épített a közvetítéshez megfelelő imázst, másrészt pedig – szemben például az Egyesült Államokkal vagy az Európai Unióval – ők szóba állnak mindenkivel.

Katar az összekötő a Hamász és a világ között

A palesztin kérdésben a katari külpolitika két alapelve, a láthatóság biztosítása és a közvetítői szerep elérése is teljesülni látszik. Egyrészt a palesztin ügy kiemelkedő jelentőségű a közel-keleti politikában, amelyben minden regionális nagyhatalom valamilyen módon érdekeltté vált. Katar a Gázai övezet egyik fő külső donorává vált humanitárius segítségnyújtással és a gázai „közszféra” fizetéseihez való hozzájárulásával. Másrészt Katar szoros kapcsolatot ápol a térségben is szűk mozgástérrel rendelkező Hamásszal is, amelynek iszlamista ideológiája, radikalizmusa és Iránnal való kapcsolatai miatt számos arab állam számára nem ideális partner. Doha ezzel szemben 2012 óta otthont ad a Hamász politikai vezetésének, a Gázába juttatott segélyekkel pedig elsősorban a csoport jár a legjobban.

Emiatt persze a mai napig sokan kritizálják Katart, és a Hamászt fegyverekkel is támogató Iránnal hozzák párhuzamba. Ez az összehasonlítás ugyanakkor erősen sántít. Egyrészt Iránnal szemben Katar képes és akar is közvetíteni a nemzetközi közösség és a Hamász között, másrészt pedig – ahogy azt az elmúlt hetekben egyre nyilvánvalóbban is vállalják a felek – a Gázának nyújtott támogatás Izraellel együttműködve zajlik.

Mindezek miatt tudott Katar a túszkérdésben is első számú közvetítővé válni. Jelenleg talán Doha tesz meg a legtöbbet azért, hogy létrejöjjön valamilyen megállapodás Izrael és a Hamász között, nem csak a konfliktus de-eszkalációja miatt, hanem mert ezzel tudná bizonyítani diplomáciai képességeit és nemzetközi hasznosságát. Éppen ezért a katari kormány szavakban is folyamatosan optimista hangot üt meg egy potenciális áttöréssel kapcsolatban, ugyanakkor a tárgyalási folyamat a szokásosnál is bonyolultabb. Katar mellett Egyiptom is közvetít, Izrael mellett az Egyesült Államok és mások is részt vesznek benne, a másik oldalon pedig a Hamász dohai politikai vezetésnek még a saját pártjuk gázai katonai vezetőivel is meg kell egyeznie.

Egy további potenciális kihívást jelent az izraeli és nem izraeli túszok megkülönböztetése. Minden állam számára érthető módon saját állampolgárai a legfontosabbak, és mivel a Hamásznak Izraellel, és például nem Thaifölddel van baja, ezért a thai túszokat feltételezhetően hamarabb elengedheti. Ez a megkülönböztetés ugyanakkor sok frusztrációt szül az izraeli társadalom tagjaiban, akik attól tartanak, hogy amint a külföldi túszokat szabadon engedik, a világot már nem fogja érdekelni a foglyul ejtett zsidók élete. Ilyen körülmények között bármilyen diplomáciai siker is nagy előrelépést fog jelenteni – Katar számára pedig elismerést, a jövőben pedig külpolitikai tőkét.