Élő Nagyvilág

Erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében

STRINGER / AFP
STRINGER / AFP

Hárman meghaltak, egy csecsemő megsérült Herszonban az oroszok miatt

Hárman meghaltak és egy kéthónapos csecsemő is megsérült a Herszon elleni orosz légitámadásban – derült ki hétfőn Olekszandr Prokugyin helyi kormányzó közleményeiből.

A Reuters erről szóló híradása felidézte, hogy az orosz csapatok tavaly év végén hagyták el Herszon és a Dnyeper folyó nyugati partját, de újabban rendszeresen lövik ezeket a területeket a keleti parton lévő állásaikból.

A kormányzó a Telegramon kiadott egyik közleményében két ember haláláról és négy sérültről számolt be. Külön üzenetben tért ki rá, hogy a városban egy kórházat lőttek az oroszok, hétfőn délelőtt pedig egy autóra lőttek Herszon elővárosában – itt egy ember halt meg, valamint egy két hónapos csecsemő és az édesanyja megsebesült.

F-16-os pilótaképző központot avatott Románia a NATO és Ukrajna számára

Nemzetközi kiképzőközpontot avatott hétfőn Románia, amely többek között ukrán F-16-os repülőpilótákat képez majd ki – írja az AP.

A délkelet-romániai Fetesti légibázison található kiképzőközpont célja a román védelmi minisztérium szerint a NATO-szövetségesek közötti műveleti együttműködés javítása, valamint az, hogy „a kelet-európai és a fekete-tengeri térségben jelentkező összetett kihívásokkal” hatékonyabban nézzenek szembe közölte.

A nagy teljesítményű, amerikai katonai gépeket a Holland Királyi Légierő szállítja majd, a Lockheed Martin repülőgépgyártó cég pedig oktatókat és karbantartást biztosít a kiképzőközpontnak.

Erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében

Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra, írja az MTI.

A hírt Vitalij Pavlovszkij vinnicjai újságíró tette közzé közösségi oldalán, majd több országos hírügynökség és jelentős hírportál közölte.

Pavlovszkij értesülései szerint a buszsofőr az ungvári Monada hostelben szállt meg, ahová november 11-én, szombaton éjjel 1 óra 30 perc körül rendőrök és katonák hatoltak be, igazoltatták az ott tartózkodó férfiakat, majd a hadköteleseket elhurcolták.

Az újságíró azt is közölte, hogy tiltakozása és magyarázata ellenére a buszsofőrt is magukkal vitték, a telefonját elvették, így senkit sem tudott értesíteni a történtekről. Másnap a vinnicjai csapat taxival jutott el a sportcsarnokba.

A személyszállító vállalkozás egy cseresofőr segítségével szeretné hazavinni a gyerekeket az Ungváron rekedt busszal.

A kárpátaljai és a vinnicjai megyei hadkiegészítő parancsnokságon egyaránt azt a választ adták a hromadske.ua portál megkeresésére, hogy nem tudnak a buszsofőr azonnali kényszermozgósításáról.

(MTI)

Németország megduplázza az Ukrajnának jövőre szánt katonai segélyt

Németország megduplázza az Ukrajnának a jövő évre szánt katonai segély eddig tervezett összegét, így a támogatás eléri majd a 8 milliárd eurót – jelentette be a német védelmi miniszter vasárnap este, megerősítve az erről megjelent sajtóhíreket.

Boris Pistorius az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta:

Ez egy erős jelzés Ukrajnának, hogy nem hagyjuk cserben.

Fontos jelzés egy olyan pillanatban, amikor Ukrajnának folytatnia kell a harcot, miközben a nemzetközi figyelem egy része Izraelre és Gázára összpontosul – tette hozzá.

A katonai segélyek emelése egyben válasz az idei tapasztalatokra, amelyek azt mutatták, hogy a tervezett összegek gyorsan elfogytak.

A német kormány eredetileg 4 milliárd eurós segélyt irányzott elő 2024-re, elsősorban katonai felszerelésekre. Olaf Scholz kancellár kormánykoalíciójának pártjai azonban most megállapodtak, hogy ezt az összeget megduplázzák. A döntés csütörtökön, a képviselőház bizottságának szavazása során válik hivatalossá.

Zelenszkij az infrastruktúra elleni orosz támadásokra figyelmeztet

Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztette az ukránokat, hogy a tél közeledtével készüljenek fel az infrastruktúra elleni orosz támadások újabb hullámaira. A The Guardian cikke szerint az elmúlt napokban enyhültek az orosz támadások a keleti Avdijivka város ellen, de az ukránok arra számítanak, hogy a harcok fokozódni fognak.

Már majdnem november közepén járunk, és fel kell készülnünk arra, hogy az ellenség növelheti az infrastruktúránkat érő drón- vagy rakétacsapások számát

– mondta Zelenszkij. Tavaly télen az oroszok folyamatosan támadták az ukrán erőműveket, áramkimaradásokat okozva az országban.

German Galuscsenko energiaügyi miniszter szombaton azt mondta, hogy Ukrajnának elegendő energiaforrása lesz ahhoz, hogy átvészelje a telet, de hozzátette: a kérdés az, hogy a jövőbeni támadások mennyire befolyásolhatják az ellátást.

Robbantásos merénylet volt Melitopol városában

Legalább három orosz tiszt meghalt a Moszkva által ellenőrzött ukrajnai Melitopol városában egy robbantásban – írja a Reuters. A robbanás az orosz tisztek szombati találkozóján történt Melitopolban, amely az oroszok központjává vált, miután a háború első napjaiban elfoglalták. Az ukrán védelmi minisztérium közleménye szerint a merénylet a helyi ellenállási csoportok „bosszúja” volt. Az ukrán titkosszolgálat közleménye szerint a szombati találkozón az orosz nemzeti gárda és az FSZB titkosszolgálati tisztjei vettek részt.

Olvasói sztorik