Nagyvilág

A kokain nyersanyagával készült joghurtot kínál egy ideje a limai piacon a perui Maria Quiroz asszony, s a terméke iránti nagy kereslet arra ösztönözte, hogy bővítse üzletét.
2006. 02. 21. 18:02
Nem készül el időre az új Wembley aréna – jelentette be a stadiont építő cég. Így sem az angol kupa döntőjét, sem a május 30-ára tervezett magyar-angol barátságos mérkőzést nem lehet az új létesítményben megtartani - írja a BBC.
2006. 02. 21. 17:41
A Magyar Honvédség a technikai eszközállományából kedden délelőtt páncélozott szállítójárműveket indított útra Kabulba – közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtószóvivője az MTI-vel.
2006. 02. 21. 13:12
Kevesen bíztak benne, Angela Merkel mégis azon a területen kezdett a legjobban, melyre talán a legnehezebb felkészülni. A diplomáciához érzék kell, állítják sokan, ehhez képest a korábban kissé esetlennek tűnő kancellár úgy debütált, mintha már a babaházban is erre készült volna.
2006. 02. 21. 07:00
A Babes-Bolyai Egyetem szenátusa hétfőn elutasította a magyar karok létrehozására vonatkozó kérést. A kolozsvári Szabadság szerint előre meghozott döntésről van szó: az egyetem tegnap hozzáférhetővé tett februári tájékoztatójában már szerepelt a magyar karok elutasítása.
2006. 02. 20. 18:00
A magyarok többsége több gyereket szeretne, mint ahányat végül valójában vállal, ám a különbség a legtöbb esetben nem fogható a karrierépítésre, sokkal inkább a jövőtől való félelemre, illetve a nevelés költségeire.
2006. 02. 20. 15:35
Amerikai tengerészgyalogosok 50 túlélőt találtak a Fülöp-szigeteken egy, a sártenger alá temetett iskola romjai között – írja a BBC. A menőosztagok kezdték feladni a reményt, mára már elsősorban az iskolában rekedt 250 diák felkutatására összpontosítottak.
2006. 02. 20. 13:17
Az uniós vezetőkkel egyeztet a teheráni atomdossziéról az iráni külügyminiszter: Manusehr Mottaki hétfőn Brüsszelben Javier Solanával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével és az Európai Parlament külügyi bizottságával tárgyal.
2006. 02. 20. 12:48
A hírhedt terroristavezér, Oszama bin Laden megesküdött, hogy soha nem fogják el élve – derült ki egy hétfőn nyilvánosságra került hangfelvételből.
2006. 02. 20. 08:31
Pénzügyi válsággal néz szembe a Palesztin Hatóság, mert Izrael leállította a palesztinok nevében beszedett adók átutalását, az Egyesült Államok pedig korábbi segély visszautalását kérte a Hamasz többségű parlament eskütétele után – jelentette ki vasárnap a palesztin elnök.
2006. 02. 20. 07:18
Szinte az utolsó erőfeszítésekbe kezdtek vasárnap a kivezényelt mentőosztagok, hogy túlélőket találjanak a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Guinsaugon faluban, amelyet sárlavina temetett el teljes egészében, s több ezren tűntek el.
2006. 02. 19. 10:36
Olvasói sztorik