A XIX. század végére szerencsésen álltak a csillagok, ez volt hazánknak és fővárosunknak az egyik legkomolyabb fellendülése. Túl voltunk a kiegyezésen, újra feltámadóban volt a magyar nemzeti öntudat, megszületett az új főváros, Budapest, amelyik már meg is kezdte egyre jobban gyorsulva a világvárossá fejlődését. Ebben az időben született meg az igény arra, hogy Magyarország megünnepelje ezredik születésnapját. Amihez persze tudni kellett volna, hogy mikor is született.
A hivatalos álláspont akkoriban az volt, hogy a honfoglalás valamikor 888 és 900 között lehetett. Az ezeréves évfordulót ennek megfelelően először 1895-ben szerették volna megünnepelni egy országos kiállítással. (Felmerült a világkiállítás ötlete is, de ezt főleg anyagi okok miatt elvetették.) A kiállítás végül 1896. május 2-án nyílt meg a Városligetben, és több mint fél éven át, egészen november 3-ig tartott nyitva rengeteg kísérőrendezvénnyel és ünnepélyes átadással. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nem volt ekkora ünnepség Magyarországon se előtte, se azóta.

Napjainkban leginkább azokkal a ma is látható fejlesztésekkel kötjük össze az évfordulót, amelyek nevükben is emlékeztetnek az ezredévre, s amelyek amúgy magukban is könnyedén kitennének egy-egy Heti Fortepan-cikket. Ilyen például a Millenniumi Földalatti Vasút vagy a millenniumi emlékmű az Andrássy út végén. Igaz, aki ma megy ki a Hősök terére, egészen mást lát ott, mint az akkori ünneplők.
A kisföldalatti például eredetileg csak a mai Széchenyi fürdőig járt, és az utolsó két állomása már felszíni volt. A millenniumi emlékműből pedig gyakorlatilag semmi nem volt meg akkoriban. Gábriel arkangyal csak 1900-ban kerül fel a központi oszlop csúcsára (felújítás miatt az év végéig most sincs átmenetileg a helyén), a két oszlopcsarnokot a királyszobrokkal pedig csak 1911-re fejezik be. A hét vezér szobrát még később. A hatalmas tér – mely csak 1932-ben veszi fel a Hősök nevet – ugyanakkor egységes koncepciót követ: az emlékmű építészeti kialakítását és az egymással szemben álló két múzeumépületet is Schickedanz Albert tervezi. A Műcsarnok el is készül az évfordulóra, ám a Szépművészetire még egy évtizedet várni kell.




Nevéhez méltón az ünnepségek idején adják át a Millenáris Sporttelepet is, bár a később híressé váló kerékpárpálya ebben az időben még csak egy félkilométeres aszfaltutat jelent. A sokak által ismert, kanyarokban döntött pálya csak az 1920-as években épül meg.


Ahogy az olykor-olykor, nagy ritkán még a XXI. században is előfordul, a millennium idején is voltak épületek, amiket ugyan hivatalosan átadtak, de valójában még nem lehetett használni azokat. Ilyen volt például az Iparművészeti Múzeum, amit Ferenc József avatott fel az ünnepségsorozat záróeseményeként 1896 októberében, de a belső terében még javában folytak a munkák. A nagyközönség csak egy évvel később vehette birtokba a létesítményt – ma ismét nem látogatható az épület, több mint 8 éve felújításra vár.

Aztán voltak nagy fejlesztések, amiknek tulajdonképpen nem is volt sok közük a millenniumhoz, de, ha már úgyis ott volt ez a remek apropó, összekötötték vele az átadásukat. A legkevésbé magától értetődő ünnepi elem talán a Vaskapu-szoros átadása volt a Duna alsó szakaszán. Ennek ugyanis már 1895-ben el kellett volna készülnie, de valójában csak 1898-ban fejezték be. Bár hivatalosan az 1896-os, ezredéves ünnepségekre avatták fel az új vízügyi alkotást a magyar, a szerb és a román király jelenlétében, Ferenc József még csak nem is említette beszédeben Magyarországot, és a lobogók közül is hiányoztak a nemzeti színeink. A sajtó sokáig háborgott az eseten.

De van Pesten is munka, aminél inkább csak kapóra jött az évforduló az átadásra. A Nagykörút több része például már korábban elkészült, az utolsó házai pedig csak a XX. században épültek meg, mégis úgy döntöttek, hogy az ezredéves ünnepségek alkalmából adják át Budapest új főutcáját. Ugyanebben az évben, május 1-jén nyílt meg a körút ikonikus intézménye, a Vígszínház is. Bár az ünnepségekhez nem kapcsolódott közvetlenül (egy nappal hamarabb nyit, mint a kiállítás) az időzítés nem véletlen: az akkor még külvárosi színház ügyesen lovagolta meg a nagy visszhangot kiváltó eseményeket.

Fontos infrastruktúrával gazdagodik viszont ezen az őszön a Kiskörút: megnyílik a Szabadság híd. A harmadik budapesti Duna-híd akkoriban még a király, Ferenc József nevét viseli, aki amúgy saját kezűleg veri be az utolsó, ezüstből készült szegecset a szerkezetbe.

Vannak aztán fejlesztések, amelyeknek a megvalósítását még csak elhatározzák az ünnepségekről szóló, 1896 tavaszán hozott törvényben. Ilyen például a már említett millenniumi emlékmű és a Szépművészeti Múzeum vagy a Mátyás-templom melletti Szent István-lovasszobor (az utóbbi kettő 1906-ra készül el). A fővárosi fejlesztések mellett az állam 400 új népiskolát nyitott, és hét vidéki, történelmi helyszínen (többek között Pusztaszeren és Pannonhalmán) állított emlékoszlopot vagy emlékművet.

Ebben az évben teszik le a Királyi Palota alapjait is a Várban. Arról az épületegyüttesről van szó, amelynek – kissé ugyan átépített – alakja mind a mai napig meghatározza a dunai panorámát. Az ünnepélyes alapkőletétel persze megint kicsit mondvacsinált dolog, hiszen az új palota építése már évek óta zajlik. A ma az Országos Széchényi Könyvtárnak helyet adó szárny még Ybl Miklós tervei szerint épült meg.
Épp így megmosolyogtató az Országház összekötése az ünnepségekkel, hiszen ennek az építése már 1885-ben elkezdődődött, és csak 1904-ben fejeződött be. Ám az tény, hogy a kupolája 1896-ra készült el, és ebben az évben már meg is tartotta falai között első ülését az országgyűlés. Na meg persze 96 méteres magassága is szépen illeszkedik az évfordulóhoz.


Az ünnepségek azonban nem pusztán az építésekről szólnak. Színházi és zenemű-bemutatók, hálaadómisék, díszszemlék, felvonulások, beszédek, lakomák, jótékonysági vásárok, sportversenyek, ünnepi ülések, képzőművészeti tárlatok, kongresszusok, állat- és növénykiállítások, s persze tűzijátékok gazdagítják a programot.
Sőt, egyes eseményeket már mozgóképen is megörökítenek! Az új technológiát feltaláló Lumière fivérek operatőrei ugyanis – alig néhány hónappal a világ első mozibemutatója után – már Budapesten forgatnak. Elkészül az első magyar „filmhíradó” is, hiszen az ünnepélyes megnyitót is filmre veszik, többek közt azt is, amikor a király Munkácsy Mihállyal találkozik a Műcsarnokban. Sajnos ez utóbbi mára elveszett, azt csak visszaemlékezésekből lehet rekonstruálni. A felvételeket a fénykorát élő Nagykörúton, a Royal Szállóban vetítik: ez az első mozi Magyarországon.



Ami a maga korában a legfőbb attrakciót jelenti, az Ezredéves Országos Kiállítás. Ez az, amitől mindenkinek leesik az álla, és tulajdonképpen számos más fejlesztés – így a Millenniumi Földalatti Vasút vagy épp a Műcsarnok – is ehhez kötődik. Gyakorlatilag az egész Városligetet beépítették pavilonokkal – összesen 240 építményt emeltek a parkban –, amikben Magyarország tájait, terményeit, gyártmányait, büszkeségeit mutatták be.


Hogy milyen volt ez a kisvárosnyi épület, azt nem csak fényképekről tudjuk, ugyanis néhány alkotás túlélte a bontásokat és a huszadik század viharait is. Ilyen a Városligeti-tó felett átívelő híd, amit a magyar vasbetonépítészet úttörője, Zielinski Szilárd tervezett. Egykor ezen át érkeztek meg a látogatók az Andrássy út végében – a mai Hősök terénél – elhelyezett I. főkaputól a kiállítás területére. A híd ma az alkotó nevét viseli.
A sokunk által Olof Palme-házként ismert (jelenleg a Millennium Háza nevet viselő), egykori Egészségügyi csarnok ma szépen helyreállítva, teljes pompájában látható. Ez az építmény azonban már megvolt az 1896-os ünnepségek előtt is, még az 1885-ös Országos Általános Kiállításra építették (a gyönyörű pályaudvarairól ismert vasúti építész) Pfaff Ferenc tervei szerint.
Ugyanő tervezte a millenniumi kiállításra a Közlekedésügyi csarnokot is, amit sokan még láthattunk, sőt, látogathattunk is, hiszen több mint egy évszázadon keresztül ebben működött a Közlekedési Múzeum. A háborúban megsérült, jelentősen átalakított épületet 2017-ben bontották le, helyén az eddigi tervek szerint a Magyar Innováció Háza épült volna fel, ami formájában megidézné az eredeti csarnokot.



Nyomokban Ulrich Keresztély műve, a Nagyréten felállított Iparcsarnok is megérte a XXI. századot. Ezt a kiállítóteret is készen kapta az ezredéves Országos Kiállítás: az Egészségügyi csarnokhoz hasonlóan már 1885-re elkészült. Később múzeumi kiállításoknak adott helyet, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár helyszíne volt. A háborúban megsérült épület alapjait és maradványait felhasználva épült fel a helyén a Kohó- és Gépipari Csarnok, amit a BNV Kőbányára költözése után Petőfi Csarnok néven rendezvényközponttá alakítottak. Az épületet 2017-ben bontották le véglegesen – a jelenlegi tervek szerint a helyén épülne fel az Új Nemzeti Galéria.


Áll viszont még Francsek Imre neobarokk Folyamszabályozási csarnoka, amelyet stílszerűen a vízparton húztak fel 1895-ben, és később Korcsolyacsarnok néven vált ismertté. Ma is ez utóbbi a funkciója.

A végére hagytam a legnagyobb, ma is megtekinthető, és a turisták körében azóta is töretlenül népszerű épületegyüttest, a Vajdahunyad várát. Az Alpár Ignác tervei szerint emelt komplexum lazán idézi meg a Magyarország történelmi épületeit (többek közt a névadó erdélyi várat), az egymás mellé sorakoztatott építményeken pedig végig lehet követni az építészeti stílusok alakulását. A romántól a gótikán és a reneszánszon keresztül jutunk el a barokkig.
A szigetre épült mesebeli alkotást annyira megszerették a budapestiek, hogy nem engedték lebontani a kiállítás végén sem. Sőt, amikor 1899-ben már muszáj bezárni a komplexumot (hiszen az ideiglenes, könnyűszerkezetes, leginkább a későbbi vidámpark díszleteihez hasonló megoldásokkal készült építmény nem bírja a terhelést), elhatározzák, hogy újjáépítik. Ekkor már maradandó anyagokkal dolgoznak: 1902 és 1908 között megszületik a ma ismert Vajdahunyadvár.

Természetes, hogy itt működik azóta is a Mezőgazdasági Múzeum, hiszen a kiállítás idején itt kapott helyet a „népélet”, a mezőgazdaság, a vadászat és a halászat bemutatása. Merthogy a pavilonokban tényleg mindent meg lehetett tekinteni, ami Magyarország múltjához és jelenéhez kapcsolódott. Volt pavilonja mondjuk a „kereskedelem-, pénz- és hitelügynek”, a tejgazdaságnak, a haditengerészetnek és a telefonhírmondónak, valamint különböző tájegységeknek, népcsoportoknak, településeknek. Voltak aztán céges csarnokok, ahol a kor jelentős vállalkozásai mutathatták be termékeiket, mint amilyen a Törley, a Ganz vagy a Thonet volt. A legkülönösebb nevet talán a „milliós fillér pavilonja” viselte, ahol a látogató pont azt kapta, amire számított: egymillió darab kétfilléres volt benne kiállítva.


Népszerű volt az Ős-Budavára névre keresztelt hatalmas mulatókomplexum is az Állatkert mellett, mely Buda törökkori képét igyekezett megidézni várfalakkal, bástyákkal, mecsettel, minarettel, benne valódi müezzinnel. A hatalmas, fából és gipszből emelt létesítményt Oskar Marmorek koncepciója alapján tervezte meg Vidor Emil és Vogl Lajos. A népnyelv által Papundeklipoliszként emlegetett, 70 ezer négyzetméteren elnyúló épületóriás 1907-ig maradt a helyén. (A szintén 1896 tavaszán megnyíló, hasonló koncepciót követő, másik hatalmas szórakoztató negyed, a lágymányosi „Konstantinápoly Budapesten” csak néhány hónapot élt meg, az ünnepségek végén be is zárták.)



Hogy a mára eltűnt számos épület megjelenéséről fogalmat alkothatunk, az leginkább az ünnepségeket és a kiállítást végigfotózó Klösz Györgynek köszönhető. Na meg Budapest Főváros Levéltárának, amely nemcsak megőrizte a fényképeket, de néhány évvel ezelőtt meg is osztotta azokat a Fortepannal, és rajtunk keresztül a nagyközönséggel is.
Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/millennium130
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
