Nagyvilág

Bin Laden ismét üzent

A hírhedt terroristavezér, Oszama bin Laden megesküdött, hogy soha nem fogják el élve – derült ki egy hétfőn nyilvánosságra került hangfelvételből.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az Irakban állomásozó amerikai haderőt azzal vádolta, hogy ugyanazt a „barbár taktikát” alkalmazza, amelyhez a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein folyamodott. Ezzel kapcsolatban bin Laden elsősorban foglyok megkínzását, túszejtést, illetve nők megerőszakolását rótta fel az amerikai hatóságoknak. A hangszalag teljes változata volt annak a rövidített szövegnek, amelyet először az al-Dzsazíra arab hírtelevízió január 19-én sugárzott.

A teljes szöveget az al-Kaida „kommunikációs karjának” számító Al-Szahab médiacsoport sugározta az interneten. A hang minden valószínűség szerint Oszama bin Ladené lehetett, de annak hitelességét egyértelműen egyelőre nem erősítették meg.

„Megesküdtem arra, hogy csakis szabadon élek” – jelentette ki a terroristavezér, megfogadva, hogy soha nem foghatják el élve. Oszama bin Laden esküt tett arra is, hogy az amerikai erők elleni dzsihádot, azaz szent háborút teljes erővel folytatni fogják.

George Bush amerikai elnököt az al-Kaida vezetője „a szabadság mészárosának” nevezte. Az amerikai hadsereg és ügynökei iraki magatartása Oszama bin Laden szerint barbár és elnyomó, s ebből a szempontból semmilyen számottevő különbség nincs az amerikaiak és Szaddám által elkövetett bűncselekmények között.

A januárban rövidített változatban, hétfőn pedig teljes szövegében nyilvánosságra került szalag több mint egy éve az első ilyen jellegű üzenet volt az al-Kaida vezetője részéről. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA a múlt hónapban hitelesnek minősítette a rövidített változatot a hivatal egyik munkatársának akkori közlése szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik