Nagyvilág

Kolozsvári magyar karok: előre elutasítva

A Babes-Bolyai Egyetem szenátusa hétfőn elutasította a magyar karok létrehozására vonatkozó kérést. A kolozsvári Szabadság szerint előre meghozott döntésről van szó: az egyetem tegnap hozzáférhetővé tett februári tájékoztatójában már szerepelt a magyar karok elutasítása.

A Szabadság szerint már a szenátusi ülés összehívása is teljesen fölösleges volt, hiszen már tegnap megtalálható volt az egyetemen a felsőoktatási intézmény hivatalos tájékoztatójának februári száma. Ebben szerepel az a határozat is, amely megállapítja, hogy a rektorátus javaslatára mai ülésén a szenátus megerősíti az egyetem multikulturális jellegét, és szorgalmazza a „jelenlegi kultúrák közötti átjárhatóságot biztosító struktúra” fejlesztését, ami magyarán azt jelenti, hogy az egyetem elutasította a magyar karok létrehozására vonatkozó kérést.

A rektorátus tehát, legkevesebb egy nappal a döntéshozó testület összeülése előtt hivatalosított egy olyan határozatot, amiről érdemben a szenátusnak ma kellett volna döntenie. Ez az eljárás megerősíti a magyar oktatók által szinte egyhangúlag emlegetett panaszt, miszerint az egyetem túlságosan központosított, a tanulmányi vonalak önállósága csak elméletben létezik. Ez a példa is bizonyítja, hogy a lényeges döntéseket – a diktatúrákra emlékeztetve – csak tucatnyi személyből álló rektorátus hozza meg, a szenátus pedig – amelyiknek az egyetem legfőbb döntéshozó szerveként kellene működnie – csak rábólint a fentről érkező ukázra – írja a kolozsvári közéleti lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik