Nagyvilág

Hat évvel az évtizedekig tartó, milliós nagyságrendű áldozatot követelő szudáni polgárháború lezárása után a félig autonóm Dél-Szudán lakossága végre az urnákhoz járulhat, hogy eldöntse, kíván-e függetlenedni. Az eredmény borítékolható – furcsa lenne, ha az elszakadáspárti szavazatok aránya nem lépné át a 95 százalékot –, így inkább az volt a kérdés a felkészülés hónapjai során, hogy [...]
2011. 01. 10. 09:11
Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője kijelentette egy vasárnapi interjújában, hogy "az ország szétesőben van", valamint hogy a szerbek nem hajlandók belemenni Bosznia még erősebb központosításába csak azért, hogy az ország csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
2011. 01. 10. 06:39
Mintegy száz emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében, a balesetben legalább hetvenen életüket vesztették - jelentette az állami televízió és több hírügynökség.
2011. 01. 10. 01:00
“A boszniai társadalom megosztott. Számos jel utal arra, hogy az ország szétesőben van, mert soha nem sikerült közmegegyezésre jutni abban, hogy hogyan építsük föl. Nekünk (szerbeknek) Bosznia a vezeklés helye” – mondta a boszniai szerbek entitásának, a boszniai Szerb Köztársaságnak az elnöke a szerbek közszolgálati televíziójában az entitás fennállásának 19. évfordulója alkalmából. Az 1992-ben kezdődött [...]
2011. 01. 09. 21:18
Mintegy száz emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében, a balesetben legalább hetvenen életüket vesztették - jelentette az állami televízió és több hírügynökség.
2011. 01. 09. 19:05
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két évtizeddel ezelőtti megalakulásakor az egység és a szolidaritás jellemezte a romániai magyarságot, de a szolidaritás és az egység parancsa ma is hasonlóan fontos - hangsúlyozta Markó Béla, a szövetség elnöke Kolozsváron.
2011. 01. 09. 17:44
Vizsgálat indult a szokatlan madárhalálozás okának kiderítésére, de mint Nadia Caselli, egy olasz madárvédelmi szövetség munkatársa a hét végén elmondta: úgy tűnik, a vadgerléknek a túl sok napraforgómag ártott meg. A város közelében fekvő napraforgóolaj-gyártó üzem hulladékából laktak jól a madarak annyira, hogy a májuk és a veséjük is károsodott. A vadgerlék (Streptopelia tutur) a [...]
2011. 01. 09. 16:14
Olvasói sztorik