Nagyvilág

Lezuhant egy utasszállító repülőgép

Mintegy száz emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében, a balesetben legalább hetvenen életüket vesztették - jelentette az állami televízió és több hírügynökség.

Az IRNA irányi hírügynökség szerint a balesetben 32-en megsérültek (korábbi hírek még ötven sérültről szóltak). Egyesek közülük csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, másokat kórházba kellett szállítani. Mahmud Mozafar, az iráni Vörösfélhold vezetője szerint a gép fedélzetén 94 utas volt és 12 fős személyzet. Az IranAir légitársaság Boeing 727-es típusú gépe – korábbi híradások tévesen Fokker 100-as gépról szóltak -feltehetőleg a rossz időjárási viszonyok miatt járt szerencsétlenül Nyugat-Azerbajdzsán tartomány székhelyének közelében.
Mentés a kettétört repülőgép mellett

Mentés a kettétört repülőgép mellett

Kerülik a belföldi gépeket

Az európai utazási irodák, és így az Iránba utaztató magyar utazási irodák is újabban képesek mellőzni a kockázatosnak tartott iráni belső repüléseket, mivel egyre több nemzetközi légitársaságnak vannak vidéki iráni nagyvárosokkal is közvetlen légi kapcsolatai Európából – mondta el Sárközy Miklós évtizedes tapasztalattal rendelkező Iránban dolgozó idegenvezető az fn.hu kérdésére. Országon belül így szárazföldi úton zajlanak a programok, mivel az iráni távolsági busz-és vonatközlekedés túlzás nélkül mondható, hogy nyugat-európai színvonalú, ellentétben a nemzetközi szankciók miatt alkatrészhiánnyal küzdő repülőgép-flottával.

A pilóta megpróbált kényszerleszállást végrehajtani a Teherántól 700 kilométere északnyugatra fekvő Urmia város repülőterén, de második nekifutásra a gép lezuhant egy mezőgazdasági területen, 15 kilométerre a kifutópályától. A gép darabokra tört, de nem gyulladt ki, és robbanás sem történt. A mentést nehezítette az erős havazás.

A teheráni magyar nagykövetség tájékoztatása szerint a gép Teheránból tartott vagy Tebrizbe vagy Urmiába. Noha semmilyen adatot nem közöltek még arról az iráni hatóságok, hogy voltak-e külföldiek a gépen, nem valószínű, hogy magyar állampolgár utazott rajta, minthogy most nincs turistaszezon, az országnak nem ebben a részében vannak a legnevezetesebb látnivalók, és mert magyarok általában autóbusszal utaznak az országon belül – közölte a nagykövetség az MTI-vel.

Iráni repülőgépekkel gyakran fordul elő baleset, aminek okaként a légi járművek korát és elégtelen karbantartását szokták megjelölni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik