A görög kikötői hatóságok Korfu szigete közelében kimenekítettek 241 menekültet egy Olaszországba tartó, veszélybe került hajóról, és keresnek további mintegy húsz eltűntet - közölték hivatalosan.
Megkezdődött a Dél-Szudán függetlenné válásáról szóló népszavazás voksainak összeszámlálása, s az első adatok szerint az elszakadást pártolók nagyarányú győzelme várható.
Dilma Roussef brazil elnök szombaton háromnapos nemzeti gyászt rendelt el azt követően, hogy a Rio de Janeirót és környékét sújtó heves esőzésekben és földcsuszamlásokban a legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 610-en haltak meg.
A tunéziai alkotmánybíróság bejelentette, hogy az alaptörvény értelmében a parlament elnöke és nem a miniszterelnök az ország ideiglenes államfője - közölte az állami rádió szombaton.
Állami kézben lévő fehérorosz lapok szombaton azzal vádoltak meg európai - köztük magyar - diplomatákat, hogy a decemberi választások idején zavarkeltés céljából vettek részt egy nagy ellenzéki gyűlésen.
Az iraki biztonsági erők egy - más források szerint két - tagja szombaton gyakorlatozás közben megölt két amerikai katonát, a lövöldözésben egy harmadik megsebesült: az incidens tovább táplálja az idén teljes kivonulásra készülő amerikaiak félelmeit.
Moszkvában lehet hívni takarítót, aki meztelenül teszi tisztába a lakást, meg lehet rendelni káromkodást, megtermékenyítést, szolgáltatásként vállalják a hűtlen férjek visszatérítését, de házhoz lehet hívni ivócimborát is.