Nagyvilág

A függetlenségre várva: befejeződött a népszavazás Szudánban

Befejeződött a népszavazás Dél-Szudán függetlenségéről: a szavazási bizottság szerint a jogosultak több mint 80 százaléka mondott véleményt.

“Ez nemzetközi mértékkel mérve is kiváló eredmény – mondta a bizottság elnöke, Mohammed Ibrahim Halil. – Több választást is láttam már ebben az országban, de elmondhatom, hogy a jelenlegi szavazás volt a legbékésebb és a legjobban megszervezett.”

Jimmy Carter volt amerikai elnök – aki egy megfigyelő missziót vezetett a népszavazás során – szombaton azt állította, hogy 90 százalék körül alakult a részvétel, és a többség vélhetőleg az elszakadást favorizálta.

Csütörtökig a jogosultak több mint 60 százaléka adta le voksát – ez kellett a szavazás érvényességéhez.

Az előzetes eredményeket néhány nap múlva közzéteszik, de végleges adatok csak február első felében várhatóak. Elemzők, megfigyelők és a helyiek sem kételkednek már a szakadárok győzelmében, a kérdés csak az, hogy pontosan hány százalék támogatta a szavazáson a függetlenséget.

Az észak-dél közötti második polgárháborúnak véget vető 2005-ös békeszerződésben rögzített referendumon a Dél-Szudánban élők mellett a külföldön és az ország északi részében lakó dél-szudániak is részt vehettek. Északon a jogosultaknak mindössze 53 százaléka szavazott, míg a diaszpóra tagjainál 91 százalékos volt a részvétel.

A történelmi jelentőségű népszavazás békés lezajlása feletti örömének adott hangot szombaton Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Omar Haszan Ahmed el-Besirnek, a szudáni elnöknek a pártja arról biztosított, hogy elfogadja a voksolás eredményét, még akkor is, ha az Afrika legnagyobb kiterjedésű országának kettészakadását mondja ki. Az utóbbi hetekben az államfő is hasonló nyilatkozatokkal igyekezett megnyugtatni az újabb erőszakhullám kitöréséről tartó nemzetközi közvéleményt.

Dél-Szudán július 9-étől válhat önállóvá: ez a polgárháborút lezáró békeszerződésben rögzített határidő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik