Beismerte az iraki biológiai fegyverfejlesztési programról szóló - az iraki háború igazolásához az Egyesült Államok által is felhasznált - értesülések forrása, hogy hazudott.
Több ezer tüntető töltötte az éjszakát Bahrein fővárosának központi terén azt követően, hogy ketten veszítették életüket a kormányellenes megmozdulások során.
Figyelmeztette Barack Obama kedden az Egyesült Államok közel-keleti autokrata szövetségeseit, hogy ne próbálják letörni az országukban tapasztalt "változáséhséget".
Amerikai kórházban ápolják Lara Logant, a CBS amerikai tv-társaság riporterét, miután "brutális" szexuális támadás áldozata lett Kairóban - jelentette be a CBS híradója.
Romlik a megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota, de a 82 éves politikus elutasította, hogy kezelésre külföldre utazzon - írta az as-Sark al-Auszat című szaúd-arábiai lap.
Néhány nappal azután, hogy a közel-keleti lakossággal való közvetlen kommunikáció érdekében már perzsául és arabul is olvashatóak az amerikai külügyminisztérium Twitter-bejegyzései, Washington úgy döntött, hogy a kínaival, az orosszal és a hindivel bővíti repertoárját - mondta el Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Kiskorú táncosnő, negyvenes call-girl, toplessmodellből vagy éppen fogorvosasszisztensből lett politikusnők – mindegyikben az a közös vonás, hogy hírbe hozták az olasz kormányfővel. A kormányfő rendületlenül utasítja vissza a vádakat, mondván soha nem fizetett szexért, közben pedig nők százezrei tüntetnek ellene, neki pedig bíróság elé kell állnia áprilisban. Nézze meg az olasz kormányfő nőit!
Barack Obama amerikai elnök Egyiptomot állította példaként az Egyesült Államok arab világbeli szövetségesei elé, és felszólította őket, hogy menjenek elébe lakosságuk demokratikus követeléseinek.
Összesen 63,1 millió euró bírságot szabott ki a két romániai mobilszolgáltatóra, az Orange-re és a Vodafone-ra a román versenytanács, mert visszaéltek piaci fölényükkel.
Bűnösnek vallotta magát nemzetközi terrorszervezetek anyagi támogatásában és összeesküvés bűntettében Noor Uthman Muhammed, aki Afganisztánban egy kiképzőtábor instruktora és parancsnokhelyettese volt.
A Világbank elnöke szerint az emelkedő élelmiszerárak "veszélyes szinten" állnak, és hozzájárulhatnak a társadalmi helyzet további rosszabbodásához a Közel-Keleten.
A tunéziai belügyminisztérium meghosszabbította az országban a rendkívüli állapotot, ugyanakkor feloldotta az éjszakai kijárási tilalmat, amelyet még a múlt hónapi tüntetések közepette rendeltek el.
Az orosz külügyminiszter szerint Washingtonnak és szövetségeseinek nem kellene forradalmakat szítaniuk a Közel-Keleten a tunéziai és egyiptomi fölkelések után.
Közös indítványban kér állásfoglalást az Európai Parlamenttől a szocialista, a liberális, a zöld és az egységes baloldali frakció a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban.