Nagyvilág
Életének 97. évében szombaton elhunyt Jichak Samir volt izraeli miniszterelnök.
Az azonos neműek számára a házasság és az örökbefogadás engedélyezésére a francia kormány által előző nap tett ígéretet ünnepelték a szombati párizsi melegfelvonulás résztvevői.
Egy magyarországi turistanő szakadékba zuhant a romániai Fogarasi-havasokban szombaton. A nőt mentőhelikopterrel szállították a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba.
Jégfalra vetített filmek, sport- és egyéb szórakoztató rendezvények teszik változatosabbá július közepéig az antarktiszi tél legsötétebb napjait a déli-sarki tudományos kutatóállomások lakói számára.
Néhány órával a tervezett melegfelvonulás előtt szélsőséges pártok több száz tagja tüntetett szombaton a bolgár fővárosban.
A holokauszt borzalmait átvészelő, ma már idős nők számára rendeztekIzraelben szépségversenyt, amelyet a szervezők az élet ünnepléseként méltattak. Mások viszont helytelennek, tán még sértőnek is találták az ötletet.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) választási szövetségre lép a Viktor Janukovics által fémjelzett Régiók Pártjával.
2012. 06. 29. 19:12
A halasztást nem tűrő görög, spanyol és olasz ügyek kerülnek ma napirendre.
2012. 06. 29. 06:23
Brüsszeli források szerint még legalább egy évig Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök maradhat az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának, az Eurócsoportnak az elnöke.
Terrorizmus gyanújával vettek őrizetbe Londonban két muzulmán férfit csütörtökön közölte egy brit biztonsági vezető. A brit elhárítás szerint vonzó célpont az öktarkikás játékok minden helyszíne.
2012. 06. 28. 18:51
Felmentette Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt egyrendbeli népirtás vádpontja alól csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék.
2012. 06. 28. 14:59
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 20:06 Itt a fordulat: Szalah a pályán búcsúzhat el a Liverpool-szurkolóktól
- 19:41 25 milliárd dollárt költött eddig Amerika az Irán elleni háborúra
- 19:33 Kirúgott edzőt ritkán búcsúztatnak ekkora rajongással
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 19:02 Három növény mellé ültetve lesz igazán látványos a leander
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 11:41 „A pofádat be fogom verni” – ezt kiabálta Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 11:57 Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”
- 13:57 A nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét egy magyar légimentős
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 17:43 Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
