Nagyvilág
A kommunista irányultságú filozófus-közgazdász képét ismét egyre több német hordja magánál.
A transzba esett férfi több mint negyed órán át marcangolta fogaival áldozatát.
Minden egyes elolvasott könyvért cserébe négy nappal csökkentik a túlzsúfolt brazil börtönökben raboskodó elítéltek büntetését.
A tradicionális versenyen két ökörrel húzatják magukat a versenyzők. A cél, hogy kétszáz méteren keresztül meg tudják tartani a makacs állatokat.
Az erdélyi író nagy vihart kavart újratemetését eredetileg május végén tartották volna, de a romániai hatóságok már akkor felfüggesztették az engedélyt.
Egy emberi koponyáért 32 eurót is fizetnek a vevők a feketepiacon.
2012. 06. 27. 11:43
Kisteherautóval betolattak a cég főbejáratán, és gáz-, illetve benzines palackokkal tüzet okoztak.
Egy hálózatot sikerült felszámolni, amelynek egyik áldozatát alig 11 évesen kényszerítették prostitúcióra.
titkos információk kiszivárogtatásának megakadályozására elrendelte a kormányzati alkalmazottak körében alkalmazott poligráfos hazugságvizsgálat módosítását James Clapper, az amerikai titkosszolgálatok működését koordináló nemzeti hírszerzési igazgató - közölte kedden a The Wall Street Journal.
2012. 06. 26. 19:13
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 03:33 Szögletgóllal küldte padlóra a Fradi a Honvédot a női kupadöntőben
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 20:22 Több tízmilliós online csalás: 100 ezerért működött közre a gyanúsított
- 20:09 Budapestről jelentkezett be Kiefer Sutherland, meglepte, hogy Buda és Pest régen külön volt
- 20:06 Itt a fordulat: Szalah a pályán búcsúzhat el a Liverpool-szurkolóktól
- 19:41 25 milliárd dollárt költött eddig Amerika az Irán elleni háborúra
- 19:33 Kirúgott edzőt ritkán búcsúztatnak ekkora rajongással
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 11:41 „A pofádat be fogom verni” – ezt kiabálta Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték
- 13:57 A nyílt utcán varrta össze egy leszúrt férfi szívét egy magyar légimentős
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 17:43 Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra
- 11:57 Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”
- 15:28 A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 15:30 Szász János: Azt mondták, a következő házkutatásnál odateszik majd a kokaint, és mehetek panaszra a Jóistenhez
