Nagyvilág
A tavaly nyári hatalomváltást övező vérontások kapcsán indított két különböző perben születtek a halálos ítéletek.
Brit sajtóértesülés szerint az európai légiforgalmi irányítási szervezet, a Eurocontrol napokkal a maláj utasszállító lelövése előtt kérte az ukrán hatóságokat a kelet-ukrajnai légtér lezárására, de Ukrajna erre nem volt hajlandó.
Vlagyimir Putyin telefonon beszélt a magyar kormányfővel és a szerb államfővel a Déli Áramlat projekt lezárása utáni energetikai együttműködés lehetőségeiről.
Moszkvába érkezett szombaton a francia elnök, aki a vnukovói repülőtéren kezdett tárgyalást az orosz államfővel.
2014. 12. 06. 16:06
Sokkoló módszerrel vetett véget az életének egy 35 éves férfi Dallas egyik utcáján.
2014. 12. 06. 12:09
A közel-keleti fegyveres konfliktusokban harcoló úgynevezett idegen harcosok, a hazatérni igyekvő dzsihádisták jelentette fenyegetésre figyelmeztetett Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
2014. 12. 05. 21:05
Tönkrement a turistaparadicsom fővárosának egyetlen víztisztító telepe, ivóvízhiány alakult ki.
Az Egyesült Államok nem teszi közzé, kiket tilt ki az országból, hanem értesíti az illetőt. Ha valaki jelentkezik, hogy kitiltották, elismeri, hogy érintett a korrupcióban - mondta André Goodfriend amerikai ügyvivő.
2014. 12. 05. 20:48
Büntetésben vannak az ukrán válság miatt, nem adják át nekik a franciák az új helikopterhordozót.
2014. 12. 05. 19:49
Milliókat, egyes becslések szerint mintegy két és félmillió embert evakuálnak otthonából a Fülöp-szigetek középső részén egy közelgő tájfun miatt.
2014. 12. 05. 19:45
Az emberierőforrás-miniszter New Yorkban, egy ENSZ-csúcstalálkozón szólalt fel.
Meggyőződésem, hogy a donyecki repülőtéren egész Ukrajnát védjük. Ha feladnánk, az ellenség egészen a (Kijev melletti) Boriszpili repülőtérig nyomulna, vagy még tovább, Lvivig - jelentette ki Petro Porosenko.
Németországban meghozták az első bírósági döntést az Iszlám Állammal összefüggésben: egy hazatért dzsihadistát több évi szabadságvesztésre ítéltek, amiért csatlakozott a szélsőségesekhez.
2014. 12. 05. 18:14
60 millió dolláros kártérítési alapot hoznak létre azoknak, akiket a francia állami vasúttársaság vagonjaiban szállítottak el a második világháborúban.
2014. 12. 05. 18:09
Ashton Carter egykori védelmiminiszter-helyettest jelölte a Pentagon élére Barack Obama amerikai elnök.
2014. 12. 05. 16:53
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
