Nagyvilág
A Forbes hétfőn tette közzé szokásos gazdaglistáját. Még soha nem volt annyi dollármilliárdos, mint most.
2015. 03. 02. 16:04
Az egyik legismertebb ellenzéki újságírót bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával vették őrizetbe. Ezenkívül üzleti titok megsértésével és kémkedéssel is gyanúsítják.
2015. 03. 02. 13:53
Átfogó, azonnali kivizsgálást ígért Borisz Nyemcov meggyilkolását illetően Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter ugyanakkor visszautasította a nyomozásba történő külső beavatkozást,
2015. 03. 02. 13:32
A cég kondíciójavító terveinek részeként a Tesco Szlovákiából való távozásának lehetőségét fontolgatják az anyagi gondokkal küzdő brit üzlethálózat menedzserei.
Elhagyhatja Oroszországot Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselő, akit vasárnap vittek be az egyik moszkvai rendőrőrsre. Nem kezdeményeznek vele szemben eljárást.
2015. 03. 02. 11:34
Az ausztrál hatóságok tiltott övezetté nyilvánították az Iszlám Állam egyik központjának tartott iraki Moszul városát, így az ausztrál állampolgároknak törvényes indok nélkül tilos lesz belépniük az érintett körzetbe.
2015. 03. 02. 11:00
Az Iszlám Állam hóhérát korábban az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta, mert nem tudta elviselni, hogy folyamatosan figyeli a brit titkosszolgálat.
2015. 03. 02. 09:38
Észak-Korea feloldja a külföldi turisták beutazásának tilalmát, amelyet több mint négy hónapja vezetett be, mert attól tartott, hogy behurcolják az országba az ebola betegség vírusát.
Észak-Korea kilőtt két rövid hatótávolságú rakétát partjaitól keletre a tengerbe - jelentette a dél-koreai hadsereg egy meg nem nevezett tisztségviselője.
2015. 03. 02. 06:47
Az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák elindították vasárnap régóta várt offenzívájukat az Iszlám Állam ellen a Bagdadtól északra lévő Szaláheddín tartományban.
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
