A multikulturális csoport legalább annyira újszerű, mint amennyire régóta ismert fogalom. Talán azért került az elmúlt évtizedben inkább a figyelem középpontjába, mert a vállalatok nemzetközivé válásának radikális felgyorsulásával megkerülhetetlen tényezővé vált. Az addigi lehetőség helyett kötelező gyakorlattá vált.
Ugyanez a folyamat azonban nemcsak gazdasági közegben figyelhető meg (noha lassan már ez is annak tekinthető), hanem a sport területén is. Elég a Bajnokok Ligája valamelyik focimeccsére gondolni, ahol gyakran tucatnyi náció képviselteti magát, úgy hogy az adott csapat származására utaló szinte nincs is a gyepen.
Évtizedeken át a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EGK, WHO stb.) sajátosságának tűnt, hogy a kulturális különbözőségekkel foglalkozzanak, mintegy a munkájuk kísérőjelenségeként. De vajon valóban (ki)használják-e a sokféleségből adódó különbségeket?
„Nekem nem kell, de a többieknek igen!”
Meglepő eredményeket mutatott néhány éve egy, az Európa Parlamentben Strasbourg-ban végzett felmérés. Kiderült, hogy semmi formális tréningen nem vesznek részt, az egyébként hivatalból különféle multikulturális munkacsoportban dolgozó képviselők. Így aztán nehéz is tudatosan kezelni azokat, netán hasznukra fordítani. A sokféle nációjú válaszadók mind egyet értettek abban, hogy nagy szükség lenne ilyen tréningekre. Elsősorban a többiek miatt…
A csoportok nemzetköziségének szintje is eltérő. A csoportot alkotó kultúrák száma alapján eltérő lehet a problémák jellege. Érdekes, de gyakori jelenség az úgynevezett „jelképes” multikulturális csoport, ahol egy személy kivételével mindenki ugyanazon kultúra képviselője. A meglehetős kisebbségben levő egyke azonban gyakran a csapat vezetője! Nem kis vezetői intelligenciát igényel ez a manőverezés a hatalmi fölény- és kulturális kisebbség szigetei között.
A potenciálisan legtöbb konfliktus lehetőséget a kettős kultúrájú, „bikulturális” csoportok hordozzák magukban, ahol nagyjából egyenlő arányban vannak jelen a két kultúra képviselői. Ilyen esetekben hajlamosabbak nyer-veszít (vagy ami még rosszabb: veszít-veszít) játszmákká alakítani a feltételezett együttműködést a résztvevők. A hatalmi kérdések ilyen esetekben fokozottan jelen vannak.
—-A három a mágikus szám—-
Egyes megközelítések szerint multikulturális csoportról igaziból csak akkor beszélhetünk, ha a csoport tagjai legalább három kultúrából érkeztek. Ilyenkor a hatalmi játszmák is kevésbé éleződnek ki, vagy legalábbis nem annyira sokszögesednek, ami jót tesz a eredményességnek.
Mikor érdemes egyáltalán multikulturális csoportokat használni projektekhez? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a homogén csoportokkal szemben igazán az innovatív, kreativitást igénylő feladatok kapcsán lehetnek eredményesebbek. Ha a kitűzött feladat kapcsán a tagok sokféle megközelítése és tapasztalata előnyként jelentkezik.
Amennyiben maga a probléma kevésbé definiált és hagy mozgásteret a megoldása, úgy érdemes kulturálisan különböző hátterű teameket használni (például marketing, a kutatás és fejlesztés területe, különböző innovatív folyamatok). Amikor azonban egy előre jól körülírható feladat végrehajtásáról van szó, melyhez léteznek eljárások, szabvány menti megoldások, úgy a multikulturális csoportok kevésbé hatékonyan fogják végrehajtani a projektet, a természetesen jelenlevő kommunikációs nehézségek okán is.
Fontos kiemelni (egy 2003-as felmérés kapcsán, melyben magyar részvétellel zajló közép-kelet európai vállalati projekteket vizsgáltak vezetői interjúk során), hogy az egyébként megszokott hatalmi-, határidős- és kommunikációs nehézségek mellett, legalább akkora súllyal kerültek felszínre e tekintetben a történelmi sztereotípiák, amelyek mint tudjuk, ebben a régióban ritkán pozitív előjelűek.
