Élet-Stílus

Kevesebb baleset történt az autópályákon az első félévben a múlt év hasonló időszakához képest, de nőtt a halálos, illetve a személyi sérüléssel járó esetek száma - közölte az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt.
2009. 08. 27. 13:25
Spanyol és angol lapértesülések szerint a Manchester United ragaszkodik a holland válogatott Arjen Robben leigazolásához, de változatlanul vinné a Real Madrid villámléptű szélsőjét az FC Liverpoool is. A Bayern München lehet mégis a befutó.
2009. 08. 27. 13:10
A Debrecen mellett hét másik európai "kiscsapat" debütálhat a Platini-féle szabálymódosításoknak köszönhetően az első számú kupasorozat csoportkörében. A végső sikerre is jó eséllyel pályázókat természetesen nem közöttük kell keresni.
2009. 08. 27. 12:20
A legóőrült gyerekek is szeretik a sütiket. Most már az is megoldható, hogy sütievés közben se hagyják abba a kedvenc időtöltésüket. S ha nem sikerül az építmény, egyszerűen megeszik azt.
2009. 08. 27. 11:10
Hosszas huzavona után mégis az Internazionaléban folytatja a pályafutását Wesley Sneijder. A holland középpályás szerda délután még úgy nyilatkozott, hogy maradna Madridban, este aztán bejelentették, hogy Milánóba igazol.
2009. 08. 27. 11:10
Az iraki különleges alakulat emberei leltek rá arra a Picasso-festményre, ami évekkel ezelőtt tűnt el egy kuvaiti múzeumból. A milliókat érő műtárgy egy házkutatás során került elő az Irak déli részén fekvő Hillahban.
2009. 08. 27. 10:56
Dubai üzletember vásárolta meg a Portsmouth együttesét, aki néhány éven belül élcsapatot faragna a dél-angolokból. Az MLSZ meghosszabbította Koeman szerződését, a City próbajátékra hívott egy szerb fiatalt. A szerdai nap legfontosabb focihírei.
2009. 08. 27. 09:55
Az utolsó öt helyet az Arsenal, az Olympiakosz, a Stuttgart, a Fiorentina és meglepetésre egy ciprusi klub, ezúttal az APOEL Nicosia szerezte meg a Bajnokok Ligája főtábláján. A csoportkör sorsolását csütörtök koraeste rendezik Monacóban.
2009. 08. 27. 09:40
Augusztus 23-án, az atlétika vb zárónapján Németország a stafétabotot Dél-Koreának adta át. 2011-ben ugyanis Daegu városa ad otthont az atlétika vb-nek. Az FN Tudósító (Gy) helyszíni beszámolója képekkel!
2009. 08. 27. 08:45
Egyelőre hiába nyerte vissza korábbi fényét egy rekonstrukciót követően az évtizedeken át Divatcsarnok néven működő Párisi Nagyáruház. Egy pénzügyi vita miatt előfordulhat, hogy az augusztus végére tervezett nyitás helyett csak október végén, novemberben nyílik meg újra - írta a Napi Gazdaság.
2009. 08. 27. 07:01
A postaládánkba bedobált reklámok mintegy fele illegálisan kerül oda, és összesen évi 17 kilogramm „papírhulladékot” juttatnak el egy magyar családhoz. Tehetünk ellene – Kukadiéta az FN.hu-n.
2009. 08. 27. 06:30
Csütörtökön a Farkasréti temetőben szerzőtársa Bereményi Géza szavai mellett vesznek végső búcsút a művésztől, aki nélkül sokunk élete biztosan szegényebb lett volna.
2009. 08. 27. 06:30
A Haladás hazai környezetben gólnélküli döntetlent játszott a Ferencvárossal a labdarúgó Soproni Liga első fordulójából elhalasztott, és szerdán pótolt mérkőzésen.
2009. 08. 26. 22:32
Olvasói sztorik