Élet-Stílus

Szeptembertől eltűnnek a régi százwattos villanykörték

Szeptember elsejétől eltűnnek az uniós országok üzleteinek polcairól a régi típusú százwattos villanykörték, hogy helyet adjanak az új, energiatakarékos változatnak.

A tavaly decemberben kötött megállapodás értelmében a kisebb teljesítményű hagyományos izzókat később, az elkövetkező években fokozatosan vonják ki a forgalomból. Egy év múlva búcsúzik az unió a 75 wattos régi körtéktől, és a teljes termékskála 2012. szeptember elsejéig újul meg.

Az úgynevezett kompakt fluoreszkáló fényforrással (CFL) a régi villanykörték által használt energiának akár a nyolcvan százalékát is meg lehet spórolni, ami egyben a széndioxid-kibocsátó energiatermelésre is mérséklő hatást gyakorol. Az európai fogyasztóvédelmi szövetség, a BEUC üdvözölte ugyan a változást, de felhívta a figyelmet arra is, hogy megfogalmazódnak bizonyos aggodalmak az új fényforrás magas higanytartalma miatt. Vannak emellett – tették hozzá – olyanok is, akik egészségügyi okokból, fényérzékenység miatt a technológia jelenlegi szintjén kénytelenek kitartani a régi izzók mellett.

Stephen Russell, az uniós szabványosítási ügyekben fogyasztóvédelemmel foglalkozó ANEC nevű intézmény főtitkára elmondta: az engedélyezett higanytartalom jelenleg villanykörténként 5 milligramm, de a legfejlettebb termékekben csak 1-2 milligramm van. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lehető legegyszerűbbé kell tenni a használt villanykörtéktől való megszabadulást, az eladási helyen díjtalanul vissza kell ezeket venni, csak így biztosítható a hatékony “visszaforgatás”.

Az új típusú villanykörte élettartama 8-15-ször hosszabb, mint a hagyományosé. Valamivel drágább ugyan, de az energiamegtakarítás folytán mindenképpen érdemes átállni az újra. Számítások szerint egy átlagos háztartás évente 166 euró villanyszámlát takaríthat meg használatával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik