Élet-Stílus

Real-középpályást igazolt az Inter

admin
admin

2009. 08. 27. 11:10

Hosszas huzavona után mégis az Internazionaléban folytatja a pályafutását Wesley Sneijder. A holland középpályás szerda délután még úgy nyilatkozott, hogy maradna Madridban, este aztán bejelentették, hogy Milánóba igazol.

Egybehangzó spanyol és olasz lapjelentések szerint minden kérdésben megegyeztek a felek, a 25 éves középpályás négy évre szóló szerződést kötött az olasz bajnokkal. Wesley Sneijderért 15 milliót fizetett az Inter, a holland válogatott évente négy milliót fog keresni új klubjában.

Hetek óta szerette volna Jose Mourinho Milánóba csábítani Sneijdert, akire a Realnál nem tartott igényt az új tréner. A holland nem törődött bele Manuel Pellegrini döntésébe, és még szerda délután is azt hangoztatta, hogy szeretné visszaküzdeni magát a királyi gárda kezdőcsapatába. “Maradok, és játszani szeretnék a Realban. Nem az anyagiakon múlik, a fejlődésem szempontjából ezt tartom a helyes döntésnek” – idézte szerdai számában Sneijdert a Marca sportnapilap.

Búcsú Ronaldóéktól (MTI/EPA)

Búcsú Ronaldóéktól (MTI/EPA)

A kezdőben való szereplésre vajmi kevés esélye volt Kaká, Cristiano Ronaldo és Xavi érkezésével, és a madridi klub új vezetői, neki és honfitársának Rafael van der Vaartnak azt ajánlották, hogy keressenek maguknak új csapatot.

Sneijdert 2007-ben igazolta le a Real Madrid, a spanyol klub 27 millió eurót fizetett az Ajax Amsterdamnak a középpályásért. Az első szezonjában az elvárásoknak megfelelően szerepelt, de az elmúlt kiírásban már csak elvétve szerepelt a kezdőben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.