Élet-Stílus

Nem kell elviselnünk a szórólapokat

A postaládánkba bedobált reklámok mintegy fele illegálisan kerül oda, és összesen évi 17 kilogramm „papírhulladékot” juttatnak el egy magyar családhoz. Tehetünk ellene – Kukadiéta az FN.hu-n.

A papírhulladék, sőt a teljes települési szilárdhulladék jelentős részét a postaládánkat eltömítő kéretlen levelek teszik ki. Ezek a reklámanyagok nem csupán azért bosszantóak, mert a postaládában összekeverednek a fontos levelekkel, amiket így laza mozdulattal dobunk ki, hanem azért is, mert a személyes adatainkat – sokszor engedély nélkül – használják, és nem tudjunk, hogyan védekezzünk ellene.

Az összes háztartási szilárdhulladék körülbelül 4,5-4,8 millió tonnát tesz ki évente, ebből 10 százalék a szelektíven gyűjthető papír. Egy főre évente 450-480 kg körüli hulladék jut, amiből 48 kilo a papír. A kibocsátók által hivatalosan bevallott adatok szerint 84 millió kilo direkt marketing anyag kerül évente a postaládákba. A direkt marketing cégeket tömörítő érdekképviseleti szerv szerint is a piac mintegy fele teljesen illegálisan működik.

Vagy azért, mert a reklámozónak fogalma sincs arról, hogy ez a tevékenység az utána fizetendő termékdíj miatt bejelentés köteles, vagy azért, mert a követhetetlen és szabályozatlan piaci viszonyokkal szándékosan visszaélnek. Ha az előbbi mennyiség kétszeresét vesszük, akkor évente 168 millió kilóról beszélünk, azaz hazánkban minden egyes emberre évente közel 17 kg levélszemét jut. Elképesztő, igaz?

Sajtóhírek szerint egy év alatt közel negyedével növekedett a hazai direkt marketing piac forgalma, és ezzel az ágazat továbbra is a harmadik legnagyobb szelethez jut a magyar reklámtortából. A direkt marketing cégek szerint az egyes nyugat-európai országokban jellemző évi kétszázhoz képest Magyarországon átlagosan igen kevés, körülbelül harminc címzett DM-küldemény érkezik évente egy családhoz – ezt vessük össze a saját tapasztalatainkkal… Arányait tekintve mégis „hungarikumnak” számít, hogy a címzett és címzetlen küldemények a teljes piac döntő részét, mintegy kétharmadát teszik ki, ehhez képest a telemarketing és az elektronikus marketing csekély mértékű.

Mit tehetünk ellene?

Üzenjünk a postaládánkon! Tegyünk ki olyan matricát, amiből egyértelmű, hogy nem fogadjuk szívesen a reklámanyagokat. Zárható kapukkal rendelkező társasháznál a kapualjba tehetünk egy kosarat azzal, hogy a futár oda tegye az anyagokat, így legalább a postaládánkat megkíméljük. Más házakban egy asztalra, párkányra gyűjtik ezeket az újságokat. Van olyan hely, ahová – logikusan – a darabszámot is kiírják.

A Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozója a direkt marketing piac elsődleges forrása. Valójában tehát az állam kereskedik az adatainkkal, joga van harmadik félnek marketing célokra azokat eladni, nem véletlen, hogy nincs hatékony jogszabályi védelmünk a kéretlen levelek ellen. A szervezetnél külön kell kérni, hogy ne adják ki az adatainkat reklámcélokra, mert alapesetben kiadhatónak tekintik. Ne rajtunk múljon, titkosítsuk adatainkat (http://www.nyilvantarto.hu)! A telefonkönyvben is megtehetjük ugyanezt, ilyenkor megjelenik egy kis jel a nevünk mellett, ami figyelmezteti az olvasót.

Ne dőljünk be!

A reklámtörvény 2008-as módosítása nem hozott komoly szigorítást, csupán csak a leiratkozásra kell lehetőséget adni a címzettnek olyan formában, hogy minden reklámküldeményhez mellékelni kell egy díjmentesített, ajánlott vagy tértivevényes válaszborítékot vagy levelezőlapot. Ez persze elég ritkán fordul elő a valóságban. Ha tehát címzett küldeményt kapunk, akkor találnunk kell rajta egy címet, telefont vagy e-mailt, ahol lemondhatjuk.

Legjobb talán megelőzni a levélfolyamot azzal, hogy nem dőlünk be minden nyereményjátéknak. Az értékesítés-támogatás jelentős ága a direkt marketing, amihez azonban adatbázis kell a fogyasztókról. Így tudnak személyre szóló ajándékokkal bombázni bennünket. A nyereményjátékoknak számos célja lehet a kampányszerű fogyasztásnövelés, a raktárban rekedt készletek kitolása, a márkahűség növelése, az azonban minden nagyvállalatnál szempont, hogy közben minél kevésbé szembetűnően (ld. apró betűs részek) hozzájussanak az adatainkhoz. A nyereménykártya, regisztrációs lap aláíratásával rögtön azt is jóváhagyjuk, hogy saját céljaikra, vagyis direkt marketing kampányainknál szabadon felhasználhatják a személyes adatainkat.

Olvassunk tehát a sorok között, és tegyük meg azt a keveset, amit megtehetünk, hogy ne keletkezzen annyi papírhulladék teljesen feleslegesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik