A Videoton 626 perc után kapott gólt ismét a bajnokságban, pénteken kettőt is, ám ennek ellenére biztosan verte a Haladást, és ezzel a tabella élére állt.
Szombat este 20:30-kor egy órára lekapcsolják a fővárosi hidak, a Parlament, a Budai Vár és minden jelentősebb műemlék díszkivilágítását. A kapcsolót a WWF Magyarország Föld Órája rendezvényén fordítják el, ahol csörömpölni kell majd. Az akcióval a klímavédelemre hívják fel a figyelmet, és csak úgy mellékesen az órát is előre tekerjük.
Sebestyén Júlia a tizedik helyen áll a nők rövidprogramját követően a torinói műkorcsolya-vb-n. Az első helyről az amerikai Mirai Nagasu várja a folytatást.
A soproni Volt fesztivál idei első napja (június 30.) a Magyar Rocklegendák Napja nevet kapja, nem véletlenül. Élő legendákat invitáltak meg ebből az alkalomból a szervezők, így olyan nevek lépnek majd fel, mint az ötvenedik születésnapja felé közelítő Omega, a harminc éves Edda, vagy az ikonná vált Tankcsapda. Ez persze nem jelenti azt, hogy a [...]
Az albumon a döntőben elhangzott dalok mellett, legendás énekesek szerzeményei is helyet kaptak, így Máté Péter (Ez itt az én hazám, Hosszú még az út) vagy Demjén Ferenc (Várj, míg felkel majd a Nap, Legyen ünnep), de újra meghallgatható a felejthetetlen „Padlás” musical dal, a Fényév távolság is. A lemez címadó dalát Tabáni István maga [...]
Ifjabb Ocskay Gábor halálának évfordulóján húzta be a negyedik strigulát a Dunaújváros elleni bajnoki döntőben az egy éve elhunyt center egykori csapata, az Alba Volán.
A hollandiai Leidenből származó DJ-t teljesítményéért díjazták. De nem csak van Buuren, hanem lemezkiadója, az Armada Music is rangos elismerésben részesült. A cég immár másodszor hódította el a legjobb kiadónak járó díjat. A szavazást az International Dance Awards rendezvényének keretében tartották, a világ legjobb DJ-jének járó cím az egyik legrangosabb elismerés a dance világában. Ajánlott [...]
A márciusban világszerte küldött e-mailek több mint 90 százaléka volt spam, Magyarországon volt a legmagasabb - 95,7 százalék - a kéretlen reklámüzenetek aránya - derült ki az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec társaság tanulmányából.
Már felszerelték a parkolóórákat a főváros új fizetőssé váló övezeteiben. Májustól az Árpád-híd pesti oldalának környékén megszűnik az ingyenes parkolás.
Nyilvánosságra hozták, hogy Ridley Scott filmje kezdi majd a cannes-i filmfesztivált. A Robin Hood című filmet május 12-én, versenyen kívül láthatja a közönség. Szinte biztos, hogy a bemutatón részt vesz majd a két főszereplő, Russell Crow és Cate Blanchett is. Ridley Scott az idei szerepléssel együtt, már háromszor szerepelt filmjeivel a cannes-i programban. Első nagyjátékfilmjével, [...]
A tavasz érkezését legautentikusabban ki jelenthetné be más, mint a forró latin dallamok szenvedélyes tolmácsa, Paco de Lucía. A spanyol gitárvirtuózzal március 27-én Debrecenben, 28-án Budapesten találkozhatunk.